„Hírek
Szabadság Klub
Gábor György: A diktatúra kisvasútja
Szabadság Klub

Gábor György: A diktatúra kisvasútja

Figyeljünk csak jobban oda a nemzeti-keresztény etatizmus teljes erejével felbőgő egypárti „személyzetis politikájára”, amely az elmúlt napokban sokaknál heves szívdobogáshoz vezetett, holott nem történt semmi, csak a rezsim felvette az utazósebességét.

Kardos András: Valóság nagybácsi elvesztése
Szabadság Klub

Kardos András: Valóság nagybácsi elvesztése

Nos, a Valóság nagybácsi addig kedves rokona marad az önkénynek, amíg az uralni tudjon a valóságot, amíg az alternatív világ materiális és spirituális irányítása a kezében van. Ha ez a konstrukció megbomlik, repedezni kezd a diktatúra bástyája, és a réseken beszüremkedik immár nem az alternatív, látszat valóság, hanem annak földi mása: Valóság nagybácsi mintha ekkor felszállna a vonatra, amely nemsokára indul, de egyelőre csak áll a pályaudvaron és pöfög.

Gábor György: Színház az egész Orbán-rezsim
Szabadság Klub

Gábor György: Színház az egész Orbán-rezsim

Nem Orbán tiltotta ki a Vígszínházból Székely Csabának, a kortárs magyar irodalom nemzetközileg is magasan kvalifikált, rendkívül fontos műveket alkotó, kiemelkedő tehetségű drámaírójának a művét, hanem a Vígszínház miskolci kocsonyaként remegő ajtónállói, a szolgáltatásaikért és végtelen lojalitásukért pozícióba segített kegyencek, akik rendeltetésszerűen félik és rettegik a Nagy Őt, s akik pontosan tudni vélik (mert persze pontosan tudják is), mit mondana a Nagy Ő Székely Csaba "bátor, szabad, szókimondó" darabjára, amely – ennyi bizonyosnak tűnik – valószínűsíthetően nem a NER-nek állítana színpadi emlékművet.

Kardos András: A normalitás kisajátítása
Szabadság Klub

Kardos András: A normalitás kisajátítása

Meggyőződésem, hogy minden diktatúra arra törekszik, hogy a normalitás fogalmát kisajátítsa és átírja saját képére, megfossza azt valódi jelentésétől. Kellett az alap. Olyasmi, mint „megvédlek”, én a béke, ők a háború, én a monogám család, te a szexuális eltévelyedés, vagyis: ki kellett sajátítani a normalitás fogalmát, és innentől kezdve a nyelv az ő szolgálatukba állt. A Gigafon egész tevékenysége a normalitás visszavétele.

Miklósi László: Itt a juss!
Szabadság Klub

Miklósi László: Itt a juss!

"A polgári engedetlenséget öt Kölcseys tanár kirúgásával kívánták megbosszulni és megtörni. Az egyre hevesebb, nem szűnő diáktüntetésekre könnygáz és ütlegelés volt a válasz."

Kardos András: Kiszera méra bávatag
Szabadság Klub

Kardos András: Kiszera méra bávatag

Mindezt azért mondtam el, mert az a politikai bódulat, amelyet Orbán gátlásnélküli hatalomvágytól, vagyongyarapodástól, az ellenzék, a "progresszívok" elleni gyűlölettől vezetve, immár több mint egy évtizede gyakorol, úgy nyerhette el hitelét hárommillió embernél, hogy még a vele nem egyetértő értelmiség számára is – mint most láttuk – eladta önmagát és ezt a kiszera méra bávatag nyelvet egy új világ teremtő varázslójaként.

Gábor György: Kövér László istenes iránytűje
Szabadság Klub

Gábor György: Kövér László istenes iránytűje

És csak szíves emlékeztetőül hoznám fel Ferenc pápa elhíresült szavait, őszintén remélve, hátha még Kövér agytekervényeit is képes lesz bejárni ennek a "demens vénembernek" a sűrűn idézett álláspontja: Sokkal inkább egy irgalmas ateista, mint egy templomba járó, de szívtelen keresztény!"

Gábor György: Lehet-e egy fideszesből nárcisz, babérfa vagy két egymásra hajló lombozat?

28/02/2023 12:42

| Szerző: Gábor György

Megannyi súlyos és tanulságos átváltozás, amelyek mögött kivétel nélkül érzékelhető az állandóság, az átváltozáson átesett korábbi önmagával való megváltoztathatatlan azonosság.

A mitológiai átváltozásokra az a legjellemzőbb – s ezekről pontosan számolt be az Átváltozások című művében a nagyszerű Ovidius, közel kétezer évvel Freud zsenijét megelőzve –, hogy bármivé is változzon át az érintett személy, az átváltozás végeredménye megőrzi vagy szimbolikusan kifejezi, tartalmazza vagy hordozza eredeti énjének leglényegét.

Így például az önmagát imádó, s saját magába beleszerelmesedő Narcissus a végén az önimádat jelképének számító sárga szirmú virággá, nárcisszá változott át. De felhozható Daphné esete is, aki az őt erőszakos vágyával és szerelmével üldöző Apollón érintésétől babérfává változott, azaz a dicsőség és az érdem jelképévé, hiszen még az isteni közeledésnek is képes volt ellenállni a csodálatos nimfa. Vagy ott volt Philemon és Baucis, az egymást egész életen át szerető és egymáshoz ragaszkodó szerelmespár, akik az istenek ajándékaként egy-egy lombos fává változtak, hogy az egymásba fonódó és egymást átölelő ágak és lombkoszorúk örök időkre hirdessék a csodás pár együvé tartozását és elválaszthatatlanságát.

Vagy hogy a legújabb időkhöz igazodva is szolgáljunk meglehetősen aktuális példával az átváltozásra, annál is inkább, mert magunk is a legújabb időkről kívánunk szólni, a zseniális Kafka Az átváltozás című novelláját kell megidézni, amelyben Gregor Samsa válik egyik pillanatról a másikra féreggé, s féreg létmódjában teljesedik ki emberibb léte, ám éppen így lesz családja és környezete számára elviselhetetlenné.

Megannyi súlyos és tanulságos átváltozás, amelyek mögött kivétel nélkül érzékelhető az állandóság, az átváltozáson átesett korábbi önmagával való megváltoztathatatlan azonosság.

Apropos, Kafka!

Az alapítványi egyetemi kuratóriumokba delegált megbízható fideszes kurátorok most a mitológiai átváltozás mellett döntöttek, csak éppen nem olvastak egy sort sem Ovidiustól, sem Kafkától: miután a miniszterek távozni voltak kénytelenek, az ott maradt államtitkárok, helyettes államtitkárok, miniszteri biztosok és kormánybiztosok közül többen úgy döntöttek, hogy inkább lemondanak kormányzati megbízatásukról, hogy megtarthassák kuratóriumi tagságukat.

A döntés teljesen érthető, miután kormányzati megbízatásuk időtartama csak a Várhegy legfényességesebb oromzata előtt nem titok, de legkésőbb az Orbán-kormány bukásával garantáltan véget ér, ám az eddig élethossziglan gyakorolható kurátorság, amely az új ötletelés szerint is kétszer hat éven át fenntartható, azaz összesen tizenkét éven át, gazdagon fial a kurátori számlaszámon.

Csakhogy miért változna meg a korábbi megbecsült és minden jóval elhalmozott Fidesz-potentát azzal, hogy lemond a bizonytalanabb anyagi megbecsülésről, s választja helyette a sokkal biztosabb kurátori javadalmaztatást? Egy hétfőn még kormánybiztosként elkötelezett, a Párthoz sírig hű ágens mitől lenne más, ha ugyanannak a Pártnak a kinevezettjeként, s annak végtelen bizalmát élvezve kedden kormánybiztosból kurátorrá változik át? Máshogy látja majd a döntésekre rásegítő ásványvizet és sajtos pogit? Máshogy hallja a pénz csörgését? Más hangnemben fogja fel füleivel a Várhegy rettentő csúcsain székelő elme utasításait és elvárásait?

Dehogy lesz ő más: ugyanaz az uniformizált Fidesz-fej, has, láb és talp ül amott is, ahol emitt is, ugyanazoknak a bizalmát élvezve, s ugyanazoknak a bizalmát meghálálva.

Mert ugyebár, ha nem volnának képesek ezt felfogni, az igazi probléma nem az, hogy ki-ki mennyire képes váltogatni saját identitását hétfőről keddre, aztán keddről szerdára és így tovább (a hétvégi pihenőnap a személyátalakításokra is vonatkozik), az érintett Szili Katalin például mély lélegzetet véve, egyenletes tempóban, kiegyensúlyozott, nyugodt ritmusban pazarul, hanem az, hogy az  alapítványi egyetemek kurátorainak személyéről ne a Várhegy bércein döntsön a haza agyveleje, s ne a Párt hátsó homokozójában találják ki azt, hogy holnaptól melyik haver diszponáljon az EU-s pénzek felett, s még az sem érdekes, ha az illető valamivel kevesebbet tud az érintett egyetemeken oktatott diszciplínákról, mint egy fejlődésében némileg visszamaradt csimpánzbébi, hanem az egyetemi autonómia szellemiségének megfelelően döntsön a szenátus, az egyetem szakmai testületeinek, tudós fórumainak, oktatóinak és hallgatóinak véleményét is mérlegelve.

Balzac nagy regényfolyamában, ahol sokféle kipróbált gazemberrel és szélhámossal, embereket megvezető cinikus érdekemberrel találkozni, sehol sem olvasható efféle alakokról. Mert most ezzel az ócska csellel próbálják meg átverni az EU-t, s ha ez sem jön be, lesz még másik, amennyi csak beléjük fér, s ne tévedjünk, rengeteg fér beléjük, egyszerűen kiapadhatatlanok, perpetuum mobilék mind, gigászi étvággyal, felül be, alul ki, aztán megint elölről a végtelenségig.

A régi idők, derék, megszokott, s Európa-szerte is méltán számontartott néhai magyar szélhámosok a csencselés során mindig adtak vagy ígértek valamit cserébe a kicsalt és bezsebelt összegekért! Volt, aki a Lánchidat, volt, aki a Nyugati pályaudvart, s akadt, aki a Balaton jegét kínálta örök megvételre. Mai tanítványaiknak már eszükbe sincs ígérgetni: ti hülyék vagytok, leépült idióták, nektek nem jár semmi – mondogatják megállás nélkül, az EU-ra mutogatva. Adjátok a pénz, öntsétek a lét, mi meg szépen odatartjuk a zsebünket, aztán köszönjétek meg nekünk, végezetül pofa be, kuss nektek és húzzatok a vérbe.

Seggfejek! – teszik még ilyenkor hozzá békülékenyen, kollegiális nyájassággal, bensőséges familiaritással, Arany János nyelvén fickándozva, amint arra nem középiskolás fokon, inkább kiegészítő alsó tagozatos módján tanítgatja nekik egy Szijjártó nevű tánc- és illemtanár.

De ne adjuk fel: ha eddig még nem, most talán lesz rá érkezésük, s elolvassák végre a Gregor Samsából szörnyű féreggé átváltozó szereplő történetét.

Nehéz lesz nem megérteniük.

Címlapi fotó: Flickr