Arató András: Ki a diplomata?
Hazánkban az életszínvonal tovább emelkedik. Elkészült a tihanyi mintagazdaság, ahol jól látható, hova jutott a munkásosztállyal szövetséges parasztság. További fejlesztésre persze lenne mód, ugyanis egyelőre a Nemzet Jachtja nem tud közvetlenül a téesz-épület mellett kikötni. És az imperialisták sem alszanak, megtagadták a vízumot jeles hazánkfiától, aki fontos küldetésben vállalhatna részt, ha eljutna a tetthelyre. Elmondaná az Appalache- és a Sziklás-hegység között lakóknak, amit a műveltebbje magától a miniszterelnöktől már jó ideje tud: a világot Donald Trump hivatott megmenteni.
Csillag István: A korbácsfonó
A tengerkorbácsolás meg folytatódhat tovább, hiszen a jó nép – ha már nem fussa kenyérre – kajolja a demagógiát, a koncra váró oligarchák meg előre örülnek, ha néhány multi ennyi szakszerűtlenség után bedobná a törölközőt és ők – a főnök jóváhagyásával – megvásárolhatnák (szarért-húgyért) üzleteiket.
Arató A.: Novák Katalin felnőtt a feladathoz
Gondolatainak szárnyalása megközelíti, talán meghaladja a Nemzet Fürkészéét is, máshoz meg nem hasonlítjuk, mert el akarjuk kerülni a szentség- és felségsértés gyarló bűnét. Államfőnőnk nem elégedett meg azzal, hogy egy pontot kanyarítson a 12 már meglévő elé (amelyikben sajtószabadságról, Unióról és egyéb zavaros és liberális eltévelyedések delirálnak), hanem megalkotott egy komplett, vadonatúj tucatos művet, a magyar családok 12 pontját.
Gábor György: Újév előtt, elmúlt éveink után
E sorok írója nem mondana igazat, ha reménytelinek próbálná láttatná a helyzetet, de tisztességtelen volna, ha a fentiek ellenére nem kívánna mindenkinek, akit csak megillet, mézédes újévet! Sáná tová umetuká!
Arató A.: Életeteket, véreteket, adótokat
Reptér nélkül nincs teljes élet! A mostani kiszolgáltatott helyzetet meg kell változtatni, hiszen ha a nyugati tulajdonos egyszercsak úgy dönt, összecsomagolja és hazaviszi a Liszt Ferencet, itt maradunk rapszódia nélkül, a repülők meg éppúgy nem tudnak leszállni, mint kócsag a magyar tenger lebetonozott partján. És még olcsó is, pusztán két atomblokk negyven százalékába kerül. Ráadásul megvehetjük a saját pénzünkből, annak ellenére, hogy az állampolgár adójának mértéke folyamatosan csökken: míg pár éve egy átlagkereső havonta 25 kiló paradicsommal járult a nemzet kasszájához, ez most már alig 10 kiló.
Arató András: Sci-fi, kabaré, tragikomédia? – hírek özöne
"Nehéz átlátni, miként tud valami egyre gyakrabban, továbbá újra és újra kiderülni, annak ellenére, hogy egy-két "újra és újra" tapasztalata már a hátunk mögött van." – Arató András a hét híreit sózza-borsozza és tálalja.
Gábor: Lázár János, avagy a mindent elborító sötétség
L. Simon László is szólásra emelkedett, miután Lázár János „kivételes államfőnek”, „igaz magyar hazafinak” nevezte Horthy Miklóst. Szerinte figyelembe kell venni zsidó származású honfitársaink érzékenységét. Nos, zsidó származású honfitársaink érzékenysége mellett más érzékenységeket is említhetett volna, mondjuk, hogy világossá tegye, érdemes volna nem zsidó aspektusból is szemügyre venni a kormányzó tevékenységét.
Arató András: Neveitek napjára
A történelem szekere nem olyan, mint a vonat, akkor sem áll le, ha nincs hozzá masiniszta. Korunk is megszülte a maga Lőrincét, a lepkék barátját, akinek a kedvéért a legfontosabb csillagok, konkrétan az Isten, a tehetség, a szorgalom és Orbán Viktor ismét összejöttek együttállni, megteremtendő korunk hősét, a legújabb Lőrincet, aki kitűnő példázata annak, hogy az ország kincseit nemcsak szétosztani, hanem összegyűjteni is lehet, ha a feladatra alkalmas bátorak ugyanannak a kornak a szülöttjei.
Gábor György: A Nagy Nemzeti Feltámasztási Menetrend
27/02/2023 14:46
| Szerző: Gábor György
Tényleg nem értem, mi van abban, hogy a kezét a nap minden órájának, percének és másodpercének ütőerén rajtatartó Magyar Hírlap nevű beazonosíthatatlan objektum felköszöntötte a három éve halott Jiří Menzelt. A Párt kultúros brigádja már jó ideje mondogatja, hogy ideje volna végre megalkotni a sajátos, önálló és összetéveszthetetlen kulturális elemekkel rendelkező Orbán-korszakot. Nyugodtan támasszanak fel bárkit, akire csak szükség mutatkozik, mert a rendelkezésre álló felhozatalból lófasz lesz itt, nem Orbán-korszak.
Tényleg nem értem, mi van abban, hogy a kezét a nap minden órájának, percének és másodpercének ütőerén rajtatartó kormányközeli hírgeneráló, hírtompító és hírelhallgató faliújságjának, a Magyar Hírlap nevű beazonosíthatatlan objektumnak a szerkesztősége felköszöntötte a három éve halott Jiří Menzelt.
Egyrészt miért kellene azt egy kormányközeli szerkesztőségnek tudnia, hogy ki, mikor és hol halt meg, élt-e egyáltalán, avagy csak úgy tett, s meghalt-e, ha meghalt, avagy csak tetszhalott, kiváltképp, ha az illető egy cseh filmrendező, aki ráadásul egyszer sem járt Orbán Viktor évértékelőjén. Márpedig, ha nem járt egyszer sem ott, akkor jó okkal feltételezhető, hogy nem is létezett sosem, ha pedig nem létezett, akkor hogyan is készíthetett annyi remek filmet. Ehhez a dilemmához képest minő semmiség feltámasztani őt. A felmerült probléma amúgy a világnak ezen tájékán megszokott, gondoljunk csak az ukrán népre, amely valójában nincs, mégis nem létező náciként volt képe lerohanni Oroszországot, amely a Szovjetunió szétesése óta – világosan megmondta ezt Putyin – szintén nincs, de pont azért vannak a különleges hadműveletek, hogy újra legyen. Vagyis Putyin is épp feltámaszt.
Meg aztán ha a minap megtudhatta az evangéliumi hírekre szomjúhozó magyar nép egyenest egy autentikus ördögűző foglalatosságú tiszta forrásból, hogy Jézus második neve Viktor volt, ráadásul a miniszterelnökkel folytatott hosszas egyeztetését követően született meg benne ez a korszakos gondolat, akkor, ha Jézus föltámaszthatta halottaiból Lázárt, miért ne támaszthatna föl bárkit népünk nagy kedvére és elégedettségére a Magyar Hírlap? Most épp Menzelt, mert pont így jött ki, de csigavér, lesznek itt még grandiózus meglepetések. Amúgy az elmúlt tizen-egynéhány évben már sokak szellemét föltámasztotta a kormánypárt, valamikor eltemették őket eleink, de most megint itt vannak, akkora szellemjárást csapva a köreinkben, hogy magyar ember nem győzi a fejét kapkodni a szakmányban folyó reinkarnációs háttérzajtól.
Továbbá azt se feledjük, hogy a magyar nép semmivel sem rosszabb, semmivel sem alávalóbb és semmivel sem elmaradottabb, mint a ködös Albion lakossága. Márpedig, ha ott egy bizonyos Shakespeare-nek tudomása lehetett arról, hogy még Dániában is – ahol köztudottan rohad az államgépben valami, elvégre Dánia börtön – simán összefuthatott egy Hamlet nevű volt egyetemista, jelenleg trónörökös apja szellemével, akkor már miért ne jöhetne mondjuk a Szugló utcában a Magyar Hírlap valamelyik redaktorával szemben egy néhány éve elhunyt, amúgy jó karban lévő filmrendező? Elvégre emitt is rohad az államgépben valami.
Aztán a Párt kultúros brigádja már jó ideje mondogatja, hogy ideje volna végre megalkotni a sajátos, önálló és összetéveszthetetlen kulturális elemekkel rendelkező Orbán-korszakot. Miközben persze ez a sajátos, önálló és összetéveszthetetlen kulturális elemekkel rendelkező Orbán-korszak már rég létrejött, olyan, amilyen, ennélfogva a Magyar Hírlap szerkesztősége azt a pártfeladatot kapta (a többi pártfeladat között szinte elvész), hogy nyugodtan támasszanak fel bárkit a kedvükre az ezeréves magyar múltból, a hét vezértől kezdve akárkit, akire csak szükség mutatkozik, mindet azonos időben életre keltve és születésnapján tisztelettudóan felköszöntve, hátha így végre tényleg megképződhet a hőn áhított Orbán-korszak, mert a rendelkezésre álló felhozatalból lófasz lesz itt, nem Orbán-korszak.
Szóval mielőtt a Magyar Hírlap hülyeségétől fuldokolva önfeledten röhögünk, gondoljuk végig csodás tettüket, ha már újságot írni meg szerkeszteni nem tudnak, hát legalább azt támaszthassák fel a nemzet üdvére, akit csak akarnak, nem baszik az egy öltést sem.
És ha ez ilyen sikerrel halad tovább, hamarosan a Magyar Hírlap szerkesztőségének köszönhetően szép sorjában feltámadnak a Menzel-filmek alakjai is, lelépnek a vászonról, s keblünkre ölelhetjük mindet. Őket is várjuk szeretettel, mert Miloš Forman filmjének, a Tűz van, babám!-nak a szereplői már jó ideje itt élnek, halnak és fel-feltámadnak közöttünk, mindörökké, ámen!
