Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Gábor György: Keresztény-nemzeti Steinway
16/05/2023 15:20
| Szerző: Gábor György
Miért jut eszébe egyeseknek, nyilvánvalóan megannyi botfülű, zéró filhallású sorosistának, hogy szájukra vegyék Novák Katalint, csak azért, mert a korábban Schmitt Pál ál(l)amfőnek vételezett 2,5 milliós zongorát végre-valahára lecseréltette egy őt megillető 66,4 milliós Steinway&Sons versenyzongorára?
A legszomorúbb számomra az, hogy Liszt, Bartók és Kodály népe épp a lényeget képtelen megérteni.
Mert az magától értetődő, hogy a Sándor-palotából azonnali hatállyal ki kellett hajigálni a sok ócska, elkopott bútort, a hatalmas, süppedő foteleket, amelyeket Áder nyilvánvalóan magával cipelt legendás horgászásaihoz, esőben és napsütésben, s közel 70 millióért új darabokra kellett költeni az összekuporgatott pénzemet (meg a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, stb. pénzét), az új autóflotta is szükségessé vált, miért ne költöttek volna erre is 280 millió körüli összeget a pénzemből (meg a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, stb. pénzéből), szóval ez mind magától értetődő és könnyen belátható. Elvégre miért is tenné le egy rozzant, eltörött rugójú, eső áztatta, nap kiszívta horgászfotelbe a hátsóját a nagyméltóságú kegyelmes asszony? Nem ehhez szocializálódott, hiszen tőle tudható, eddig sem kórházi ápolónak vagy pedagógusnak kijutó „röhejes jövedelemből” tengette életét, most hát mi mondana ellent a szükséges és azonnali változtatásoknak? Vagyis a nagy átbútorozást megérti és mély bölcsességéről tanúskodva tudomásul veszi a dolgozó magyar nép, egyúttal arra kérve Novák kegyelmes asszonyt, hogy nyugodtan és a maradék gátlásoktól végleg megszabadulva vegyen el tőle még több pénzt, ne sajnálja magától mindannyiunk adóforintjait, elvégre érette és az övéiért dolgozunk és fáradozunk naphosszat, nem a szimuláns álbetegekért amott a kórházak folyosóin, nem a lusta, iskolakerülő diákokért, nem a flancosan divatozó pedagógusokért és a dúsgazdag éjszakás nővérekért, azokért, akik műtősfiúknak, biológia–földrajz vagy magyar–történelem szakos tanároknak álcázva magukat, pofátlanul dorbézolják el közös pénzeinket a kultúrturizmus legmárkásabb helyein, Dubaiban és a Seychelle-szigeteken.
Szóval a Sándor-palota bútor-, autó-, informatikai rendszer-, szőnyeg- és festménycsere indokoltságát nincs emberfia, aki kétségbe vonná, épp ellenkezőleg: egy emberként, egy nagy keresztény-össznemzeti lelkületben egyesülve támogatja mindezt az ország kicsinye, nagyja, határon innen és határon túl, lélekben tizennégymilliónyian!
De miért jut eszébe egyeseknek, nyilvánvalóan megannyi botfülű, zéró filhallású sorosistának, hogy szájukra vegyék Novák Katalint, csak azért, mert a korábban Schmitt Pál ál(l)amfőnek vételezett 2,5 milliós zongorát végre-valahára lecseréltette egy őt megillető 66,4 milliós Steinway&Sons versenyzongorára? Egyrészt inflációs időket élünk, nem csak a vaj, a kenyér és a zöldség ára megy fel a csillagos égig, de már egy vacak zongoráé is, s bizony jól a zsebébe kell nyúlnia, s át kell gondolnia annak az énektanárnak, aki mostanában Steinway-t akar venni, hogy mit vigyen haza a vasárnapi ebédre: paradicsomlevesre valót vagy Steinway-t? Másrészt vajon tudják ezek a mindenbe belepofázó liberálkozmopolita hazátlan kutyák, ezek a háborúpárti dollárbalos fehérjehalmazok, hogy mit is nyert ezzel a cserével a magyar nép? Persze, hogy nem tudják! Pedig ők is követhetnék azokat a vitákat, amelyek legalább százötven éve folynak arról, hogy vajon melyik zongorán lehet a legautentikusabban játszani Bach és Mozart, Beethoven és Schubert, Rachmaninov vagy Bartók zenéjét? Bösendorferen? Bechsteinen? Pleyelen? Steinway-n? Nem szűkül le a hangzásvilág, ha mindenki csak Steinway-n játszik? Legyen-e kiegyenlített a zongora alsó, felső és középső régiója, avagy ne legyen? Jó-e, ha a basszushúrok vastagok, így a hangzásuk is teltebb, avagy nem? Hogyan hangzik Chopin egy Pleyel zongorán, amire maga is komponált? Bachot Bösendorferen? Elég „kopogós” lenne? Nem lesz ez túl „romantikus”? Bösendorferen inkább Schubert-szonátákat? A Steinway-n pedig Beethovent és Rachmaninovot?
És a vita lezáratlan. Most miért baj, ha Magyarország első számú közjogi méltósága határozottan, bátran, ellentmondást nem ismerve letette végre ehhez a vitához a maga névjegyét? Minő kurázsi, meg nem alkuvás, minden téves kompromisszum elutasítása és autonóm világszemlélet rejlik e döntés mögött, mindaz, amire egy mai magyar, keresztény, nemzeti ál(llllllll)amfőnek (igen, most már nem egy „l” betűvel, hanem tízzel írva!) van szüksége ahhoz, hogy felelősen betölthesse hivatását. És mi, igényes füllel megáldottak, a Kodály-módszeren felcseperedettek, akik valamikor a nyilvánvalóan háborúpárti Ukrajna (Украина, még a nevét is elborzasztó kimondani!) nevű pianínón, kezdve a „Csi-ga bi-ga gye-re ki”-vel, s eljutva Bartókig, Haydnig, Mozartig, sőt, egészen Bachig, tudomásul vesszük, hogy Novák Katalin, miután visszatért a Sándor-palotába, azt követően, hogy a pedagógusokkal öt perces élénk és roppant hasznos megbeszélést folytatott a palota előtti téren, persze nem invitálta be ezt a gyanús, lepukkant népséget a csodás bútorai közé, még a végén egyikük képes lett volna beleülni valamelyik vadonatúj foteljébe, hát hogyan üljön bele ezután maga a kegyelmes asszony, szóval miután a pedagógusok minősíthetetlen módon megsértették őt, mert a palotából való 5 perces kirohanását nem találták célravezetőnek és alkalmasnak arra, hogy áttárgyalják ott a flaszteren a magyar közoktatás szanaszét tartó ágát-bogát, mi több, felettébb durván és edukálatlanul propagandisztikus célzatúnak minősítették a kegyelmes asszony megjelenését, szóval ily nagy lelki próbatétel után naná, hogy az elnök asszony sebesen kalapáló szívvel, kebelből feltörő sóhajtól kísérve leomlik a zongoraszékre, s persze, hogy A fösvény lovag c. Rachmaninov-opera zongoraátiratát kezdi el játszani a 66,4 milliós fantasztikus Steinway-n, gebedjen meg az irigységtől – lehetőleg máma még – Schmitt Pál, s virágozzék az összes magyar család, a magyar fiatalok mind, virágozzék a magyar emberek roppant egészsége, virágozzék gyermekeink és unokáink oktatása, virágozzék a kéktúra elnök asszonyilag eddig bejárt és elnök asszonyilag eddig még be nem járt teljes útvonala, egyszóval: virágozzék a keresztény magyar nemzet!
Végezetül érdeklődni szeretnék, mikor hallgathatnám meg az elnök asszony zongorajátékát? Esetleg azt a kifejezetten erre az alkalomra komponált, s Varga Judittal közösen előadott hegedű-zongora szonátát, amely a „Vivát, Budaházy György!” címen hirdeti a nemzet egységét és muzikalitását.
