Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
Ellenségkép - Dési János jegyzete
Nem új dolog ez, az emberiség egy tekintélyes hányada halt bele abba mindig is a történelem folyamán, hogy ellenséget képeztek neki, hogy ihajja. Néha a boszorkányok, máskor az ördög, maga Lucifer, a Kokorász, az illuminátusok, a szabadkőművesek, a pomogácsok, a zsidók, esetleg a biciklisták.
Gábor György: De és but és aber és mais
2/11/2023 07:47
| Szerző: Gábor György
Mostanában a leggyakoribb szó, amit a legkülönbözőbb nyelveken olvashatok, a "de", a "but", az "aber", a "mais" és így tovább.
Sok-sok nyelven elolvashatom, hogy mennyire rettenetes volt október 7. szörnyű, tragikus, borzalmas, mindenkinek sírhatnékja volt, aztán következik a de, a but, az aber, a mais és így tovább.
Lehet, rossz az emlékezetem, de nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évek-évtizedek során egy-egy piaci merénylet alkalmával, amikor a dinnyékkel és paradicsomokkal együtt robbantak a napi bevásárlást abszolváló nagymamák és nagypapák, vagy egy diszkó elleni merényletkor, amikor vérbe fagyva maradtak a táncparketten a tinédzserek, vagy amikor buszmegállókban árválkodtak gazda nélkül maradt iskola- és aktatáskák, amikor napi rendszerességgel kopogtattak az izraeli házak tetőzetén a rakétatörmelékek, nem is sorolom tovább, szóval akkor sok hasonló „de”-t olvastam volna, megannyi abert, butot, mais-t, s nem emlékszem hatalmas tömegtüntetésekre, palesztin zászlók égetésére, mecsetek elleni támadásokra, horogkeresztes falfirkákra a különféle arab nagykövetségek falain, továbbá nincsenek emlékeim arab társait vagy tanárát megkéselő zsidó gimisről sem. Nem emlékszem az október 7-i merényletet követő giga tüntetésekre, pedig más alkalommal már az „esemény” bekövetkezte után 20 perccel megy az örömködés és az önfeledt ünneplés erre is, meg arra is, Párizstól Berlinig, Londontól Brüsszelig, New Yorktól Sydney-ig, s az egész muszlim világon át, keresztül-kasul, minden valamire való de és but és aber és mais nélkül.
És miért csak a zsidó katonákkal szemben fogalmazódnak meg roppant szigorú emberjogi elvárások, másokkal, például állig felfegyverzett terroristákkal szemben vajon miért nem? Belegondolnak-e vajon a humanitárius jogvédők abba, hogy ha hasonló követelésekkel álltak volna elő a szövetséges hatalmak fegyveres erőivel szemben a II. világháború idején, mennyi ideig tartott volna még a világháború, mennyi ideig maradt volna fenn a fasizmus és nácizmus, s mennyivel több áldozatról beszélnénk most? És miért a zsidó katonákat szidalmazzák, miért nem azokat, akik – nem mellesleg: vallási meggyőződésükből fakadóan (de erről hamarosan részletesebben is írok) – saját honfitársaikat, köztük gyerekeket használnak fel élő pajzsként? És miért kizárólag a Hamasz statisztikái, kimutatásai és jelentései tekintendők hiteleseknek (vesd össze az Al-Ahli al-Arabi kórház esetét és így tovább), s az ENSZ és a legkülönfélébb, erősen szelektív felfogású „emberjogi intézmények” vajon miért épp ezeket veszik át engedelmesen és szolgai alázattal?
S hogyan lehetséges az, hogy egyik napról a másikra milliók válnak vallási, történelmi, politikai, biztonságpolitikai, katonai és emberjogi szakértőkké?
És tényleg minden kimondott és leírt mondatunkban ott a helye a „de” ellentétes kötőszónak?
Semmit sem lehet egyenesen kimondani? Még azt sem, ami tényleg olyan egyenes, mint a nyíl?
