Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Gábor György: A lentnél még lejjebb
27/03/2023 14:41
| Szerző: Gábor György
Minden máshogy, minden fordítva van: a fölfele ebben a világban valójában lefele, a kifele emitt valójában befele, az alj lentről tart felfele, megfordulva, hiszen a gyökér virágzik, a virág pedig egészen biztosan lefele kényszerül. Semmiből lett 60 milliós semmi, míg eközben mások meghalni mennek a lefele süllyedő kórházakba, meghülyülni a lefele süllyedő iskolákba, emitt éheznek, amott fáznak, de kell még pénz az EU-tól, követeljük, elvégre nekünk az jár.
Friedrich Hölderlin: Hardt-i szöglet
Lefele sűlyed az erdő,
És bimbókként függnek
A lombok befele, nékik
Lentről virágzik fel az alj,
Nem éppen kiskorún,
Tudniillik Ulrik
Itt ment; gyakorta töpreng a lábnyom felett
Egy nagy végzet
Készen, a helyen mi még hátravan.
Sejtelmesen gyönyörű költemény, Weöres Sándor fordításában. Ebben a világban minden fordítva történik: az erdő nem fölfele, hanem lefele sűlyed (nem süllyed!), a lombok nem kifele, hanem bimbókként függnek befele, lentről virágzik fel az alj, s emelkedik a magasba, a lábnyom felett pedig egy nagy végzet töpreng, készen, mi még hátravan.
Minden máshogy, minden fordítottan: a fölfele ebben a világban valójában lefele, a kifele emitt valójában befele, az alj lentről tart felfele, megfordulva, hiszen a gyökér virágzik, a virág pedig egészen biztosan lefele kényszerül, egyenest a föld alá, a láthatatlanságba, mert itt virágnak helye nincs, s az eljövendő, a várva várt jövő megkerülhetetlen végzetként már ott van készen a jelenben.
Iszonyatos világ, szörnyű világ, kilátástalan világ: az őrület világa, a semmi máshoz nem hasonlítható rettenet világa, megcsavarodott, önmagából kifordult, értelmezhetetlen és megszokhatatlan ellen-világ.
Most próbáljuk ezt a rettentő erdőt közelebbről szemügyre venni. Mondjuk egy lombkorona sétányról.
Lentről virágzik az alj, az erdő nem fölfele, hanem lefele, bele a talajba, az anyaföldbe, ahonnan az akkumulátorgyárak hamarosan még a maradék nedvességet is magukba szívják, hiszen kell majd a víz, dögivel, a lombok nem kifele, hanem befele függenek, bimbókként, egyenest bele jól körülhatárolható zsebekbe, az alj, a lent felettünk, már mindenki lehagyott, mindenki elhagyott, mindenki fölénk nőtt, a nagy végzet, a várakozás, a remény, a sok-sok ígéret pedig már rég készen, reményvesztetten, fátumként és balszerencseként, rendeltetésszerűen, itt, ezen az istenverte helyen, mi még hátravan.
De vajon mennyi lehet még hátra ebből a végzetből?
A verset Hölderlin írta. Az a Hölderlin, aki a tübingeni egyetemen együtt tanult Hegellel és Schellinggel.
Nem lett pap, pedig annak szánták. Szerelme meghalt, rettentő magány vette körül. Környezete elmebeteggé nyilvánította, s élete végéig egy becsületes asztalosmester viselte gondját.
Ma aligha akadna asztalosmester, avagy bárki más, aki megtenné ugyanezt. Ma nem tisztességes asztalosmesterekből, hanem lombkoronasétányból akad bőven. Arról lehet nézni a felfelé törő aljzatot, a befelé lombosodó bimbókat és a föld alá süllyedő fákat.
És az ótvaros nagy hazugságot.
A végzet pedig a szó legvalóságosabb értelmében itt tényleg készenáll. A jövő, amelyről az egykor volt múlt éppen adott jelenében már annyian írtak, Mikszáth és Eötvös, Ady és Móricz, a lábnyomról, ami sohasem változik.
A lábnyom, amelynek gazdája épp a 60 millió forintos támogatással a zsebében halad tovább, köszönve a sok pénzt az EU-nak, jó vétel volt, semmiből lett 60 milliós semmi, alulról fölfelé, kintről befelé, míg eközben mások meghalni mennek a lefele süllyedő kórházakba, meghülyülni a lefele süllyedő iskolákba, emitt éheznek, amott fáznak, de kell még pénz az EU-tól, követeljük, elvégre nekünk az jár, finn és svéd adófizetőktől, rohadjanak meg inkább ők, meg az olasztól és a hollandtól, meg a dántól és a némettől, a franciától és az osztráktól, nyomorultak, haláltusájukat vívják, döglődnek, elveszőben vannak, kihalóban vannak, minek is nekik a pénz, minek is nekik a lombkorona sétány, nekik már annyi, közben a többiek mindenben előrébb tartanak, már lassan a románok is, de hát fordított itt minden, mi vagyunk előrébb, föntről lefele, jó mélyen, bele az anyaföldbe, és követelünk és toporzékolunk, hogy még és még és még és még, mert kell megint az EU-s pénz, jól jön az, most épp föld alatti fagyökérsétányra, alulról pillantva felfele, kuratóriumokba rendeződve, hallod, rohadék EU, adj még, kell még, ennél lejjebb már aligha süppedhetünk, merülhetünk, ereszkedhetünk, és lentről virágzik fel az alj.
A legalja.
