Így szexel egy brüsszelita - Selmeci János jegyzete
Kétségtelen, hogy egyik haveromnak sem javasolnám az év ötleteként, hogy egy idegen hotelszobában háljon együtt az őt hangfelvételekkel megzsaroló exével.
Göd előttem, Göd utánam - Józsa Márta jegyzete
Ahol arról is lehet döntéseket hozni, hogy a gödi Samsung gyárban például nem működhet szakszervezet, mert a cégnek így jóval olcsóbban jön ki az üzemeltetés, ugyanis nem kell bíbelődnie költséges munkavédelmi szabályokkal és felszerelésekkel.
Ez a kérdés - Szénási Sándor jegyzete
A hatalom úgy tudja, és lehet, hogy nem rosszul, hogy a magyarok szabadságfogalma ritkán fogja át a nemzet, a nemzeti intézmények, és a nagy polgári alaptételek, a sajtó-, a gyülekezés-, a véleménynyilvánítás szent jogát, viszont ettől még magát a fogalmat ismeri.
Nyakukban a bili tartalma - Kárpáti Iván jegyzete
Ez nem baleset volt, nem üzemzavar, nem félreértés. Ez állami asszisztálással végrehajtott környezeti és munkahelyi erőszak.
A Fidesz antitézise - Dési János jegyzete
Az Iványi elleni eljárás nem véletlen, és annyiban mindenképpen koncepciós, hogy hatalmi erőfitogtatás. Iványi Gábor az antitézise a Fidesznek. Amíg az újfasiszta Fidesz rombol és rabol, addig Iványi nyilvánvalóan egy olyan eszmét jelenít meg, amelyet a fideszesek hírből sem ismernek.
Hadisarc – Józsa Márta jegyzete
Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a hatvanpusztai főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja.
A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete
A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek. Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés...
Egy InterCity vécéjében unatkozva - Selmeci János jegyzete
Az állami rádióban aztán Orbán Viktor megpróbált kimászni a vécéből, és menteni a menthetőt; beszélt kicsit arról, hogy februári béremelés, meg nyugdíj, meg adókedvezmény, ha pedig sikerül továbbra is nemet mondani Brüsszelnek, akkor a nemzeti gazdaságpolitikát folytatni tudják, ami a repülőrajt nem láttán ugye annyira sikeres, hogy egy életem, egy szuverenitásom, én lehet megpróbálnék mégis inkább igent mondani Brüsszelnek, aztán lesz ami lesz...
Gábor György: A gyermektelenség pecsétje
11/11/2023 09:19
| Szerző: Gábor György
A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a "mi"-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az "ők" állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja.
A migrációról szólva Orbán a pénteki rádiós monológjában az alábbiakat mondta: „Különbség van aközött, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs gyereke. Ez meggyőződésem. Akinek nincs gyereke, egy saját személyes ügyként gondol a migrációra, szeretne-e ő olyan országban élni, ahol migránsok is vannak. De, akinek van gyereke, és mi vagyunk többen, azt hiszem, mi azon gondolkodunk, milyen országot hagyunk a gyerekeinkre.”
Szóval az, akinek nincs gyermeke, s mindegy is, hogy miért nincs, egyszerűen csak nincs és kész, abban a személyben – enyhébb esetben – ott lapul a cinikus közömbösség, rosszabb esetben a gonoszság hajlama, az ártó szándék és a galádságra való eredendő késztetés az ország jövőjét illetően. Mintha az ember képtelen lenne felelősen, okosan, bölcsen és tisztességesen gondolkodni ha nincs gyermeke, s mintha az ember nem lenne képes felelőtlenül gondolkodni akkor, ha gyermeke van.
Milyen gondolkodás ez? Miért kell, miért szükséges ellenséget kreálni, s miért szükséges, még akkor is, amikor ez teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tűnik, valakit, valakiket megsérteni, megbántani, gyanússá tenni és megbélyegezni, s miért kell újra és újra valakit, valakiket az „egészséges nemzettesttel” szembeállítani és megszégyeníteni? Miért célravezető az, ha maga a politika gondoskodik önnön ellenségeiről, arról, hogy mindig legyenek sértettek, frusztráltak, megbántottak, akikre aztán elrettentő példázatként lehet rámutatni és ha úgy adódik, márpedig amióta a világ fennáll, valamiért mindig úgy adódik, az összes rossz okát bennük látni, s ennek megfelelően a gyűlölet, valamint a „jogos”, az „észszerű”, az „indokolt” és az „érthető” ítélkezés tárgyaivá tenni őket?
Az orbáni homogenizáló és szétválasztó, bűnbakképző és megbillogozó gondolkodás nagyon is érthető!
Aki a legparányibb vonatkozásban nincs velünk, az ellenünk!
Miért kell folyton stigmatizálni, megosztani, a legolcsóbb sztereotípiákat újra és újra kifarigcsálni, folyton-folyvást a jó és a rossz, a fekete és a fehér dualizmusában gondolkodni? Orbánt és kollégáit egy életre megfertőzte Carl Schmitt „a barát és az ellenség” fogalompárjának teóriája, s annak a szándéka, hogy ha nincs, akkor is ellenséges viszonyokat kell előállítani, akkor is szükséges megképezni az ellenséget, hogy folyamatosan kitermelt traumák és instabillá tett, önmarcangoló lelki tényezők egyengessék a hatalmi érdekeket. A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a „mi”-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az „ők” állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja. A fenyegető ellenséggel szembeni eredményes harchoz elementáris szükség van a hatalom fellépésére, mert csak a tekintély és az uralom képes legyőzni és semlegesíteni a gonoszt.
Mindez olyan rögeszmévé vált Orbánék számára, amely a beszédhasználatban is folyamatosan megjelenik, hogy a nyelvi eszközök tegyék még láthatatlanságukban is érzékivé és leírhatóvá a sokszor jelen sem lévő, avagy rejtőzködő, fenyegetően megbúvó, és legtöbbször maszkot öltő ellenséget.
Mózes negyedik könyvének egy helyén olvasható az alábbi: „Kelj fel Isten, és hadd szóródjanak szét ellenségeid, és ellenségeid meneküljenek előled” (4Mózes 10:35). Magyarul nem válik világossá, de a héber eredeti két ellenségfogalmat használ: az egyik az ojeb, vagyis az, aki aktívan próbál ártani, a másik a soneh, aki viszont cselekvés hiányában megmarad az elméleti-lelki gyűlölködésnél.
Egyelőre még megválaszolatlan kérdés, hogy a magyar kormány a gyermektelen nőket és férfiakat az ellenség melyik csoportjába sorolja be.
