Arató András: Ingem ujja

A Budapest II. osztályban játszó világhírű asztalitenisz, jó-jó, legyen pingpong csapatom összetétele szinte a teljes hazai korfát felmutatja. A két legfiatalabb sporttárs huszonnyolc, illetve harminc éves, a legidősebb a napokban tölti be a nyolcvanat. Jómagam a derékhadat képviselem…

Összejöttünk egy szezonvégi gulyáspartira, a remek kaja mellett – persze én főztem, ki más –, sok érdekes újdonságot tudtam meg a két, még bőven a családalapítás előtt álló sporttárstól. Ezek közül is kiemelkedik az öltözködési etikett egy lényeges változása. Azt már régen tudomásul vettem, magamévá tettem, és következetesen be is tartom, hogy a szandál és a zokni együttes viselete jogos kirekesztéssel jár a civilizált világból. Nota bene, nincs hozzá indoklás, praktikus magyarázat sem támasztja alá a létezését, e szabálynak nincs sem egészségügyi alapja, és a közlekedés biztonságára való hivatkozás sem tűnik erősnek. A divat nem racionális, egysoros vagy kétsoros zakó, a gombok begombolásának megfelelő mennyisége mégis a viselő illemtudásának ismérve. A nadrágon a hajtóka most éppen fekete listán van, le is vetettem őket egy szabóval, minthogy amúgy is folyamodni kellett hozzá, ugyanis az évek során mindegyik darab összement kissé… (Mire fölveszem őket, bizonyára ismét kötelező lesz a hajtóka.) Zöld és kék együttes viselése pár évtizede éppúgy a tiltott kategóriába tartozott, mint Szolzsenyicin, manapság szinte nincsenek is meg egymás nélkül.

Mostan a rövid ujjú ing száműzetése került napirendre. Ki velük! A fiatalok elmondták, esély sincs ilyen ruhadarabban az ismerkedésre, állásinterjúval ne is próbálkozzunk komoly vállalatnál.

Noha természetesen elhittem az ifjú sporttársak minden szavát, mégis utána olvastam az ügynek. Ezt találtam e nemzetgazdasági szempontból kiemelt témáról: „Mi a baj a rövid ujjú inggel? Kedveltségét annak köszönheti, hogy hosszú ujjú rokonaihoz képest jobban szellőzik. Gyakran találkozunk kifejezetten bőre szabott, lifegő ingujjakkal, melyek tovább segítik a szellőzést. A rövid ujjú ing azonban a befejezetlenség érzetét kelti és mint ilyen, stílustalan. Ha lebegő ujjakkal párosul, illetve, ha nyakkendőt is kötünk hozzá, az pedig, nos, kifejezetten zavarba ejtő.” Ebből a nyakkendőt azonnal megértettem, elvégre éppen azért választjuk a rövid ujjút, mert meleg van. A befejezetlenség érzete és a zavarba ejtő minősítés egy kis megfontolásra késztetett. Persze ha belegondolunk, Schubert nyolcadiknak tételezett, befejezetlen szimfóniája mekkora stílustörés, különösen frakkban-szmokingban elvezényelve, azonnal eldobjuk a lifegő kurtakarosunkat. Ami a zavarba ejtést illeti, arra tehetünk egy próbát. Menjünk végig egy forgalmas utcán egy ilyen deliktumot viselve, és készítsünk statisztikát arról, hányan fordulnak el zavartan. A minap lázadó üzemmódba helyeztem magam: egy fehér, a bicepszeimmel diszkréten távolságtartó jószágot viseltem egy bézs vászonnadrággal. Úgy tűnik, a közeghez, amelyikkel érintkezésbe kerültem, még nem jutott el az illemszabályok e drasztikus változása.

Hanem az eddigiek talán nem is érdemelnek említést, hacsak azt nem tekintjük, hogy a kedves Olvasó mostantól megkíméli magát néhány kínos helyzettől (vagy éppen kellemetlenül érzi magát, minthogy nem tud mit kezdeni az immár használhatatlanná vált készleteivel).

Ám írással (és beszéddel) foglalkozóként szembeötlik egy aránytalanság. Egyre nagyobb a tolerancia a nyelvtani szabályok alkalmazása terén, aminek következtében a szavak és a mondatok veszítenek esztétikai értékükből. Egy „eszek-iszok-késlekedek”, vagy „bent vagyok a házba” fel sem tűnik, hacsak nem rövid ujjú ingben hangzik el, a suk-sük is csak akkor báncsa a fület, ha zokniban-szandálban mondatik.

Nemzetünk nagyjainak szájából dőlnek a bölcsességek háborúról, a brüsszeli szankciók ellenére törpe inflációról, egészséges egészségügyről, bármiről, ám hitelességükhöz semmi kétség, ha egyszer hosszú ujjú ingben mondják őket.