Arató András: De szeretnénk fideszesek lenni

Ez így kissé túlzás, talán még az sem áll, hogy irigyelnénk azokat, akik képesek fideszni.

Mostan nem az anyagiak miatt, mert ahhoz tág ez a kör. Hisz’ miért is vágyna bárki is a narancshitűek közé tartozni, ha egyszer megadatott neki a tisztánlátás, az értelem, a szolidaritás és megannyi humánus érték birtoklása. Tán könnyebb a tanárnak az anyagi és erkölcsi nyomor elviselése, gyorsabban szalad el az az egy-két esztendő a csípőprotézisre várva, kevésbé hiányzik a nagyinak a kivándorolt unoka, ha közben elhiszi, ez a lehetséges világok legjobbika? Ha a pénz, a vagyon iránti vágy inspirálná mondandónkat, nem a Pártközeliség delejét emlegetnénk, még csak nem is a tűzoltó vagy a katona egyenruhája delejezné kis Balázst, hanem gázszerelésről, vejűdésről, kurátorkodásról álmodoznánk. Vadakat terelő juhász vs. nemzeti tehénvadász.

 

Pixabay

 

Hanem a feltétel nélküli elfogadás képessége, az biz’ megkönnyíti az ember dolgát. Szívmelegedni, midőn a vezér konzultál a nemzettel – a lófxszt konzultál – és bármi is az eredmény, az kilencven százalék; tapsolni, amikor önmagát kiáltja ki békepárti politikussá (pusztán szerénységből, hisz mindenki más méltatlan a kikiáltásra), az egyetlen ilyenné deklaráltatik földön, vízen, levegőben (leszámítva néhány neonáci elvbarátot, akik viszont sajnálatosan távol vannak mindennemű kormányzati esélytől) – egyszerű, mint a krumplileves (ami legyen krumplileves). Látni a média virágzó kiegyensúlyozottságát, az esélyek egyenlőségét, az igazságnak és az egészségnek az ő szolgáltatását, a boldog gyermek- és tanárorcákat -sorolhatnánk a végtelenségig; szóval mily könnyű lehet a kognitív disszonancia talaján mindennemű mérlegeléstől távol tartani egyre diszfunkcionálisabb agyunkat. Jó lehet abban a boldog együgyűségben dagonyázni, amikor nem az az igaz, ami igaz, hanem amit Ő mond, ami Őt szolgálja.

Sajnos a liberálisok nem képesek a gondolkodás totális leépítésére. Nekik, nekünk, a kilenc százalék háromnegyede éppúgy nem cselekvésre kötelező döntő többség, mint a brüsszeli szankciók ellen „voksolók” törpe minoritása.

A fővárosi lakók éppúgy nem gyűltek össze, mint ahogy a nemzet nem konzultált. A „jogosultak” 9 százalékának háromnegyede nem kényszerít semmire, hasonlóan megosztó, csak éppen autós és biciklista között, mint a régi viccben „a miért pont a biciklisták” kérdés. Milyen egyszerű lenne az agy nélküli következtetés: a mi fajtánk kölyke, tehát úgy van jól, ahogy ő gondolja. De sajnos - hál’ Istennek nekünk ez nem megy. Kinek jó ez a kerékpársávos, híd- és rakpart-lezárásos, méhlegelős korlátozás? Azoknak, akik szerint a háború Amerika és Brüsszel miatt húzódik, akik szerint Putyin nem háborús bűnös (akik benyalják, e kérdés csak a béke megteremtése után vethető fel), mert látják, a pozícióikat nem veszélyeztetik az aszfalton marakodók.

Vigasztalásul gondoljunk arra, hogy amikor a rosszak mellé nyúlnak, jót cselekszenek, ám a jók is hibáznak, olyankor tesznek rosszat. Még ha sajnos az előbbiek ritkábban rontanak is, mint az utóbbiak.

Nem szeretnénk fideszesek lenni. Merünk ugyan nagyot álmodni, de ismerjük a mértéket.