Arató András: Lakógyűlés

Minthogy évtizedek óta családi házban lakom, a lakógyűlés fogalmától térben és időben eltávolodtam. Most sem kerültem közelebb hozzá, aminek nem a virtuális technika a fő oka.

No persze előjönnek régi emlékek. Amikor végre elkészült az ötvennégy lakásos társasház, körülötte sártenger, a lakásokban nincs telefon, majd pár év múlva lesz, ha akad a lakók között olyan, akinek jól pozicionált szülője van. Választunk közös képviselőt, akit aztán egy-két év múlva, amikor a ház már a társadalmi környezethez képest végre működik, a lakók közössége érdemeire tekintettel jól levált.

Hanem ez most másmilyen lakógyűlés, itt nem lehet elmondani, hogy Kovácsék kutyája a kuka mellé piszkít szerdánként és szombatonként, a Nagyéknál üvölt a magnó, biztos Coca-Cola mámorban fetrengenek a huligánok, mert a szülők nem nevelik őket tisztességre; a Molnárék direkt bőgetik a féléves kölküket, amitől a Kratzenbach néni krákog, föltekeri a tévé hangerejét, így viszont a Málnásiék nem hallják, amint a Fehérék a Szabad Európát hallgatják, de nyugalom, így is följelenti őket valaki.

Ez most olyan lakógyűlés, amin az ÉGY-1234-ABCD formátumú egyedi azonosítóval lehet részt venni. Nem látjuk élőben sem Fehéréket, sem Kratzenbach nénit, sem a közös képviselőt. A gyűlés szavunk új értelmet kapott, nem igényli a személyes találkozást.

Olyan, mint egy nemzeti konzultáció (NK), de nem egészen. „Maj’nem mind egy macskánál nagyobb” – mondta volt Hofi tanúja a „mekkora volt?” kérdésre, amikor egy rabló azonosításáról esett szó.

A NK épületes kérdései ekképpen foglalhatók össze: Most minden nagyon jó, sőt, annál is jobb. Akarja-e Ön, hogy szarabb legyen Brüsszel és Soros Gyuri bácsi ármánykodása következtében?

Ellenben a lakógyűlés három kérdésének vektora más irányba mutat: Most elég szar a helyzet a fővárosban. Szeretnéd (itt tegeződés van, nehogy összekeveredjenek a dolgok), hogy még szarabb legyen, vagy nem szeretnéd?

Ezután a népakarat iránti érdeklődés fővárosi projektje az országoséhoz hasonló trendet mutat. Valakik összegyűjtik a voksokat, és közzétesznek adatokat.

A figyelmes olvasó már két bekezdéssel előbb fölszisszenhetett, benyújtaná jogos reklamációját, ha lenne hova, ám elébe megyünk a beismeréssel: bizony hogy nem három, hanem négy kérdést küldött nékünk a főpolgármester, ám a negyedik természetét tekintve elüt a megelőzőktől. Ezt ugyanis egy kétmondatos forgalomtechnikai tanulmány vezeti be, amely rögzíti a korszakalkotó felfedezést: forgalmi dugók csakis ott keletkeznek, ahol járművek vannak. Következésképpen, ahonnan kitiltják őket, ott nincsen dugó. „Két kerék jó, négy kerék rossz” – így sommázhatjuk a közlekedésre adaptált orwell-i hétparancsolatot. Mert „1. Aki négy keréken jár, az ellenség. 2. Aki két keréken jár, vagy szárnyai vannak, az barát.” Van azonban kivétel, nevesen a busz, legalábbis a kék színű. Meg a taxi, ami sárga. Alaptörvényszerűség: ahogy csökkented a folyó két partját összekötő hidak számát, úgy csökken a torlódás az utakon. 1849, a Lánchíd felavatása előtt nem volt divatban ez a ma szokásos urizálás, átrándulgatás a Duna másik partjára, meg vissza.

A konkrét kérdés megfogalmazása követi a NK jól bevált módszerét. Jön hát a вопрос: „Ön szerint milyen legyen a közlekedés a Lánchídon?”

Aztán következik a menü két fogása:

„Továbbra is sűrűn és dugók nélkül járhassanak a buszok”, vagy: „A felújítás előtti, a jelentős dugók ellenére is” sic! – nem frusztráljuk a polgárokat a mondatban holmi állítmányokkal, csak megzavarná a tisztánlátást.

A dilemma eldöntéséhez elsősorban a kizárólag Pesterzsébet és Budafok, illetve Újpest és Békásmegyer között közlekedő polgártársak véleményét célszerű figyelembe venni, hiszen ők nyilvánvalóan nem elfogultak a kérdésben.

Alaposabban átgondolva, mégiscsak másmilyen ez a budapesti konzultáció. A NER kérdései egységesek, egységesek a válaszok is: aki a rendszer híve, az mindenben egyetért, kitölti, beküldi, oszt jónapot. A dollárbaloldal által megtévesztett egyre szűkülő kisebbség nem ért egyet, nem tölti ki, nem küldi be, vagy ha mégis, lófxszokkal díszíti.

Mostan a fideszesek bojkottálnak az első három kérdés miatt. A szimfónia negyedik tétele viszont a többieket osztja meg az általuk használt kerekek száma alapján. Ne hozzuk most be a bicikliző autós és az autózó biciklista skizofrén problémakörét, noha kitűnő megoldások mutatkoznak. Például a kerékpározók száz kilométer igazolt tekerésenként kapjanak egy egyszeri autós Lánchíd-átkelő jegyet, csak oda.

Gratulálhatunk. Az eredmény biztosan kedvező lesz – a kormány számára.

 

(Kiemelt kép: Bauer Sándor/Fortepan)