„Köszönjük,
A lényeg

A bombák után most a "konzultáció" eredményét tette plakátokra a kormány

24/01/2023 16:58

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Már meg is jelentek az utcákon a nemzeti konzultáció eredményét hirdető óriásplakátok, a kormány az alábbi mondattal kezdte el kitapétázni az országot: „A magyarok döntöttek: 97 % NEM a szankciókra”.

A nemzeti konzultációban egyébként nem az összes magyar 97 százaléka mondott nemet a szankciókra, azt ugyanis 1,4 millióan töltötték ki. Igaz, az ő körükben valóban elsöprő győzelmet arattak a nemek.

Árnyaltabb képet adott a magyar közvéleményről ebben az ügyben az Eurobarométer nyári közvélemény-kutatása. Ennek az lett az eredménye, hogy Magyarországon a megkérdezettek 72 százaléka támogatja az EU gazdasági szankcióit, és csak 22 százalék ellenzi.

A konzultáció eredményét egyébként nem vette annyira komolyan az Európai Bizottság. Amikor rákérdeztek, a Bizottság szóvivője, Peter Stano csak annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy „tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is”.

Korábban a szankciókat bombaként ábrázoló plakátokkal kampányolt a kormány.