A Klubrádió gazdasági magazinműsora. Zsebbevágó kérdések a 'Pénz' világából. Egyszerűen és érthetően.
A Klubrádió gazdasági magazinműsora. Zsebbevágó kérdések a 'Pénz' világából. Egyszerűen és érthetően.
Európában jóval elterjedtebb ez a finanszírozási forma, de Magyarországon rekordokat dönt a fejlődési ütem, sőt az egész régióban is. Elindult tehát a felzárkózás.
Át kell értékelniük a stratégiájukat a kereskedőknek, szolgáltatóknak, mert a fogyasztók egyre tájékozottabbak, és ha nem elégedettek, akkor másik céghez pártolnak.
A mai üzleti élet szereplőit, főleg a fiatalokat már nem zavarja, hogy egykor kormánytag volt, hogy köze volt a politikához.
A kereslet csökken, a gyártási költségek emelkednek, ráadásul itt a technológiai váltás ideje. Magyarország nagyon kitett ezeknek a hatásoknak.
Egyre nehezebben találnak képzett munkaerőt a cégek, ezért egyre többet költenek házon belüli átképzésekre, és arra, hogy dolgozóik jól érezzük magukat a munkahelyükön – errről is szólnak a PwC friss felmérésének eredményei.
Az elmúlt harminc év legkisebb gazdasági növekedését produkálja Kína 6-6,5 százalékkal. Ez az adat már valószínűleg nem kozmetikázott.
Eddig is volt nagyjából egységes szabályozás, de a tagállamok gyakorlata eltért egymástól. Ideje rendet tenni a távközlési piacon.
Összpontosított támadással, kevesebb célponttal, de több pénzt próbálnak megszerezni a legújabb zsarolóvírusok kiötlői - mondta a szakértő a Vállalkozók klubjában.
Csökkenhet az orosz gáz ára, ha kisebb mennyiségben vásároljuk, és ha nem csak tőlük szerezzük be az energiahordozót, de butaság lenne elfelejteni őket.
Idén szeptembertől a bankoknak az ügyfelek dolgát megkönnyítő újításokat kell bevezetniük.
Valószínűleg nem kell akkora válságtól tartanunk, mint a 2008-as volt, de a gazdasági ciklus késői, érett fázisában vagyunk.
Két, egymást kizáró elvárásnak látszik, hogy egy befektetésnek jó hozama is legyen, és biztonságos is legyen. Az osztalékrészvény - ha jól használják - bizonyos mértékig mindkét követelménynek megfelel.
Rendkívül elöregedett a magyar autópark, a régi járgányok még veszélyesek is. A kormány nem erre figyel, hanem egész másra. Nézzünk a propaganda mögé.
Teljes biztonság nincs a számítástechnikában sem, de a felhő alapú működés talán növeli a védelem hatékonyságát.
Nem csak a gyártók, a betegek is érzik, hogy az állam nem támogatja eléggé az új, korszerű gyógyszerek kifejlesztését.
Egykor sok nő volt a programozók között, aztán a férfiak szinte teljesen átvették a hatalmat a szakmában. Most változhat a helyzet.