Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Zenés kultúrtörténeti kalandozásra hívja hallgatóit vasárnap délutánonként Kováts Kriszta. A Kovátsműhely a színész-énekesnő saját dalaira, dalszövegeire építkezik. E 3-4 perces kis történetek nemcsak egy-egy életérzést fogalmaznak meg, hanem egykor köztünk élt híres személyiségeket, legendás helyszíneket is megidéznek.

A Kovátsműhely már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Műsorhoz kapcsolódó cikkeink:

Ablak volt az ég
Kovátsműhely

Ablak volt az ég

2020. október 19. 09:23

A vasárnapi Kovátsműhely témaadó dala az Ablak volt az ég című Kováts Kriszta-dal volt. Az első részben Koronkai Zoltán jezsuita lelkésszel beszélgettünk vallásról, hitről, és arról, hogy miért különböznek a jezsuiták minden más rendtől. Ezután Mezős Tamás építőmérnök, műemlékvédelmi szakember érkezett hozzánk, aki bevezetett minket a templomépítészet és a rózsaablakok titkaiba.

Mint a madár
Kovátsműhely

Mint a madár

2020. szeptember 27. 14:44

A Kovátsműhely következő daltörténete a repülésről szól. Adásunk első vendége Czigány Ildikó, aki a megboldogult Malév első női pilótájaként lett ismert, de talán kevesen tudják róla, hogy zenetörténészi végzettsége is van, illetve az első "szakmaszerelem" az életében nem is a repülés, hanem az állatok voltak. A második részben Hardy Mihállyal, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesével beszélgetett a műsorvezető, akivel nem csupán száraz ferihegyi adatokról, repülőgép-forgalomról és a reptéren kommunikációs igazgatóként eltöltött éveiről volt szó, hanem a repüléssel és utazással kapcsolatos személyes élményeiről is.

Vissza a jövőbe!
Kovátsműhely

Vissza a jövőbe!

2020. szeptember 05. 15:28

A Kovátsműhely vasárnapi daltörténetét Kováts Kriszta A jövő mindig másoké című dala ihlette. Adásunk első felében Buzási Gábor ókorkutató volt a vendégünk, akivel Mózes történetéről beszélgetett a műsorvezető, Kováts Kriszta. A második részben pedig Rab Árpád jövőkutató érkezett hozzánk, akivel a jövőkutatás mibenlétét vitattuk meg, illetve azt, hogy milyen jövő-verziók lehetségesek az emberiség számára.

Teteje az égig érjen
Kovátsműhely

Teteje az égig érjen

2020. augusztus 08. 11:11

A Kovátsműhely vasárnapi daltörténetének témáját Bábel tornya, és annak legendája adta. A bibliai történet szerint az Isten azzal büntette az emberek nagyravágyását, hogy az égig érő tornyot építő emberek nyelvét összezavarta. De vajon létezett valójában egyetlen ősnyelv? Erről is beszélgettünk Cseresnyési László nyelvésszel. Adásunk második felében Demeter Nóra építész volt a vendégünk, aki többek közt a MüPa épületét is jegyzi. Vele a toronyépítészetről beszélgettünk.

Mazel tov!
Kovátsműhely

Mazel tov!

2020. augusztus 01. 10:56

A Kovátsműhely vasárnapi daltörténetének témáját a Hava nagila című dal adja. Adásunk első felében Deák Gáborral, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület egyik alapítójával, elnökségi tagjával beszélgetünk a budapesti zsidó kultúra örökségeiről. Vendégünk lesz a második részben Nyáry Krisztián, akita Magyar flódni címet viselő közös műsorukban megjelenő magyar zsidó írókról, költőkről és róluk szóló legendákról faggat a műsorvezető, Kováts Kriszta.

Chaplin – egy reneszánsz ember
Kovátsműhely

Chaplin – egy reneszánsz ember

2020. július 25. 15:58

A Kovátsműhely vasárnapi daltörténetének középpontjában a filmes legenda, Charlie Chaplin áll. Első vendégünk Geréb Anna, a Nemzeti Filmintézet munkatársa volt, akivel Chaplin zsenialitásának titkát próbáltuk megfejteni. A második félórában velünk volt Koltai Róbert színművész, akivel felejthetetlen kisember-szerepeiről beszélgettünk.