„Klubrádió
Kovátsműhely

Mint a madár

27/09/2020 14:44

| Szerző: Barna Zsuzsa/Klubrádió

A Kovátsműhely következő daltörténete a repülésről szól. Adásunk első vendége Czigány Ildikó, aki a megboldogult Malév első női pilótájaként lett ismert, de talán kevesen tudják róla, hogy zenetörténészi végzettsége is van, illetve az első "szakmaszerelem" az életében nem is a repülés, hanem az állatok voltak.

A második részben Hardy Mihállyal, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesével beszélgetett a műsorvezető, akivel nem csupán száraz ferihegyi adatokról, repülőgép-forgalomról és a reptéren kommunikációs igazgatóként eltöltött éveiről volt szó, hanem a repüléssel és utazással kapcsolatos személyes élményeiről is.

Czigány Ildikó az örök újrakezdő: élete kész regény. Eredetileg zenetörténész, 14 irodalmi kötet szerzője, Magyarország első női utasszállító-pilótája, az állatok szerelmese, de volt már jógaoktató és karateedző is.

Édesapja Czigány György, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió neves zenei szerkesztője, műsorvezetője, egyben író és költő, így zenei-irodalmi közegben nőtt fel. A Zeneakadémián zenetörténészként végzett, bár gyermekkorában leginkább a biológia és az állatok érdekelték. Mint annyian, ő is utasként szeretett bele a repülésbe (ekkor még a Magyar Televízió szerkesztőjeként dolgozott), és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, pilóta lesz. Elszántságát végül siker koronázta, sőt, neki köszönhetjük azt is, hogy az akkori jogszabály, miszerint utasszállító-pilóta csak férfi lehet, megváltozott.

Vezérlő elve a szabadság, örök kíváncsi és örök felfedező, éppen ezért is volt annyi váltás az életében. A Malévot akkor hagyta ott, amikor még élvezte a repülést - ahogy ő fogalmaz: sosem dolgozni ment, hanem repülni. Huszonöt éves kora óta folyamatosan ír is, eddig már nyolc könyve jelent meg. Volt, amelyik a repülésről szólt, de többnyire novellásköteteket publikált.

Állatok iránti rajongását a mai napig megőrizte, jelenleg is több cicával, kutyával, csincsillával és tengerimalaccal él együtt. Kedvenc állatai azonban - talán érthető - a madarak.

„Ez talán fiús attitűd – jellemzi magát, s rögtön meg is magyarázza: – Az állatvilágban a dinamizmus, a változás a hím egyedek privilégiuma, a tojó inkább nyugodt, békés, stabilitásra törekvő. Bennem a stabilitás iránti igény vajmi kevéssé van meg. Én mindig újítani akarok.”

Czigány Ildikó és Kováts Kriszta
 
Czigány Ildikó és Kováts Kriszta
 

Adásunk második vendége Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese volt. A Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatójaként éveken át élhetett legnagyobb szenvedélyének, a repülésnek. Az ezt megelőző években tudósítóként járta a világot, így nem volt nehéz végzetesen beleszeretnie a repülésbe.

Nem csupán a reptéren töltött évekről beszélgettünk (kitérve a különféle repülőgéptípusokra is, amelyek az Aeroparkban láthatóak), de vendégünk rengeteg személyes, repüléssel kapcsolatos élményét is elmesélte. Megtudhattuk, hogy egy alkalommal még vadászgépen is volt lehetősége repülni, és hogy a reptér munkatársaként hogyan kéredzkedett fel különféle géptípusokra - ahogy ő fogalmaz, hogyan “hiénázott”.

Vasárnap 17:00-kor tehát a repülésé volt a főszerep a Kovátsműhelyben.

Kovátsműhely
2020. szeptember 27. vasárnap 17:00
Műsorvezető: Kováts Kriszta
Szerkesztő: Barna Zsuzsa