Nincs más út, mint az oltás
Szigorításra szükség volt, csökkenteni kell az emberi kontaktusok számát úgy, hogy az intézkedés a lehető legkevesebb társadalmi és gazdasági kárt okozza.
Szigorításra szükség volt, csökkenteni kell az emberi kontaktusok számát úgy, hogy az intézkedés a lehető legkevesebb társadalmi és gazdasági kárt okozza.
Azt mondja a háziorvosom, hogy mehetek, van kínai vakcina. A mérleg egyik serpenyőjében a kételyek, a másikban a villámgyorsan romló fertőzési adatok. A kormányzat ezen adatokra hivatkozva akarja elfojtani bennem a jogos aggályokat.
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, amikor Müller Cecília véletlenül Hadházy Ákosnak is elkülte az elhíresült „Erre nincs jobb szövegünk?” e-mailjét.
Mint a címünkből is adódik, gyakran beszélünk bonyolult dolgokról, de talán a mai adásunkban beszélgettünk az egyik legbonyolultabb, és ma már igazán húsbavágó témáról.
Orbán Viktor túl messzire ment. Vagy elveszítette a realitásérzékét, vagy veszélyben érzi magát a magyar választások előtt, ezek lehetnek a magyarázatok.
A járvány miatt csökkent a gépjárműforgalom, azt várná az ember, hogy csökken az üzemanyagok ára is, hisz nincs akkora kereslet. Ám az emelkedik.
A gyógyszertárak, élelmiszerboltok, drogériák és benzinkutak kivételével minden üzlet zárva tart március 8-a és 22-e között – ismertette az újonnan hatályba lépő szigorításokat a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely. Az óvodákat, általános iskolákat április 7-ig bezárják, a digitális oktatás rendjét pedig az Emmi dolgozza ki.
Az egyértelmű, hogy eddig német védelem alatt állt a magyar delegáció a néppárti frakcióban, és ez szűnt meg. Kérdés, hogy miért? Kiszivárgott információk szerint lengyel nyomásra.
A Fidesz kilépése az Európai Néppárt parlamenti frakciójából élénken foglalkoztatja a nemzetközi sajtót. Jellemző vélemény, hogy a féldiktátor romokat hagy maga után.
Ahhoz képest, hogy a Klubrádió egyedüli pályázóként maradt versenyben a 92,9 MHz frekvenciáért, a Médiatanács második alkalommal sem tűzte napirendre a pályázat ügyét. Arató András szerint a törvény szerint ezt a játékot május közepéig játszhatja a testület, akkor ugyanis már köteles határozatot hozni. A rádió azonban döntéstől függetlenül tovább folytatja.
Átláthatatlanabb lesz az egyetemek új finanszírozási rendszere, mivel épületfenntartásra is külön támogatás jár majd ősztől – vélekedett Polónyi István oktatáskutató.
A csoport, amely kezdetben azzal a céllal jött létre, hogy az alapítók segíthessenek közelebbi barátaiknak, hogy online hallgathassák tovább a Klubrádiót, alig három hét leforgása alatt egy 5500 főt számláló közösséggé duzzadt. Ennek megfelelően a problémák megoldása szervezettebb formát öltött. A technikai akadályok elhárítása mellett, anyagi segítséget is igyekeznek nyújtani azoknak, akik egyébként nem tudnák hallgatni a rádiót.