„Klubrádió
Esti gyors

Új egyetemi finanszírozás: „akit szeretek, annak többet adok”

3/03/2021 23:11

| Szerző: Klubrádió/szg

Átláthatatlanabb lesz az egyetemek új finanszírozási rendszere, mivel az épületek fenntartására is külön támogatás vonatkozik majd a kormány tervei szerint ősztől – vélekedett Polónyi István oktatáskutató. Szerinte emögött az lehet, hogy az úgynevezett modellváltáson átesett egyetemek lobbiereje nő (hiszen politikai potentátok vannak pozícióban náluk), míg Palkovics László miniszteré talán csökken.

2021. március 03. Esti gyors / részlet, Polónyi István (21.03.03.)
07:16
00:00

Jelentősen átalakul szeptembertől az egyetemek finanszírozása a tervek szerint: míg eddig az állami támogatás jórészt a felvett diákok számától függött, a jövőben meghatározó szempont lesz az üzemeltetés, épületfenntartás és a tudományos, kutatási tevékenység is – írja a kormánypárti Magyar Nemzet. 

Polónyi István oktatáskutatót kérdeztük arról, hogy mi változik. Azt mondta, nosztalgiát érez, mert a finanszírozás 1993-tól ’96-ig tulajdonképpen ugyanilyen volt. Aztán a Világbank nyomására alakult ált normatív finanszírozássá, majd amikor lejárt a hitel, megint változott, bonyolultabb lett. Palkovicsék újra kitalálták azt, amit 1993-ban vezetett be az akkori kormány.

„Mintha úgy fizetnének minket, hogy a teljesítményünk mellett megkérdezik, mekkora a lakásunk”. Ez a módszer a nagy egyetemeknek kedvez, nekik van sok épületük, és minél inkább elmegy a rendszer a létesítmény-fenntartás felé, annál kevésbé érvényesülnek a tényleges teljesítmények, hogy hány diákot tanítanak, milyen szinten és így tovább. Szerinte ezt nehéz is átláthatóan megcsinálni, mert tudni kell, hogy mekkora területűek az épületek, milyen magasak, hogy lehet kifűteni és őket és milyen nagy az energiaigényük. Ez abba az irányba viszi a finanszírozást, hogy „akit szeretek, annak többet adok, akit nem szeretek, annak kevesebbet adok”.

Szerinte az egészből az látszik, mintha a felsőoktatásért is felelős Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hatalma gyengülne és az erős egyetemek lobbiereje kezdené belekényszeríteni bizonyos alkukba. Ez annál is inkább valószínű, mert az úgynevezett modellváltáson átesett egyetemek kuratóriumában „mindenféle politikai potentátok” vannak döntési helyzetben. „Palkovicsnak egyre inkább az lesz a dolga, hogy összecsapja a sarkát” - fogalmazott. Polónyi István szerint egyébként ez ál-átszervezés, úgy gondolja, inkább politikai megszállásról van szó, mint valódi gazdasági átalakításról.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay

Esti gyors
2021. március 03., szerda 18:30
Műsorvezető: Szénási Sándor