Emlékezés Révai Gáborra
Szeptemberben még a Dobszerda vendége volt Révai Gábor író és műfordító, aki két napja távozott közülünk.
Szeptemberben még a Dobszerda vendége volt Révai Gábor író és műfordító, aki két napja távozott közülünk.
A szigorítások hatásai kettő-négy hét múlva látszanak a koronavírus-járvány tapasztalatai alapján, két hétig még emelkednek az esetszámok – mondta Szabad Zoltán.
Új szigorításokat jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök, az este 8 órától hajnali 5 óráig tartó kijárási korlátozás mellett, az egyetemeken és a középiskolákban online oktatásra térnek át, minden gyülekezés tilos lesz. Sportrendezvényeket csak zárt kapuk mögött tarthatnak. A szigorítások szerda 0 órától lépnek életbe.
Javában zajlott az amerikai elnökválasztás, amikor a Merőkanál készült, még nem lehetett tudni, ki lesz az Egyesült Államok 46. elnöke. De, az esemény megihlette műsorvezetőnket, mert ahogy a híradásokat nézte, eszébe jutott egy érdekes szokás: Amerikában régebben sütivel várták a szavazókat, sőt egyes hölgyek is ezzel vesztegették meg az urakat, hogy a számukra kedves jelöltre szavazzanak, akkoriban ugyanis nekik még nem volt szavazati joguk. Ma már ilyesmire nincs szükség, szavazhatnak a nők, de az election cake hagyománya és receptje fennmaradt. Erről és más politikai tartalmú desszertekről mesélt Kovács M. Veronika.
A választást elveszítő Donald Trump amerikai elnök a 2016-os dühös, populista hullám legnagyobb hatalmú vezetője volt, és bukása elhozhatja ennek a politikai hullámnak a végét is – vélekedett az MSNBC szakértője, az akkori bevándorlási válság alatt félelemkeltéssel operáló politikusok között említve a magyar miniszterelnököt is. A Newsweek figyelmét is felkeltette Orbán Viktor interjúja, amelyben azt mondta, nincs B-terve, Trump győzelmére készül. Csernyánszky Judit lapszemléjében olvashatnak még az Orbán által állítólag belengetett uniós költésgvetési vétóról, orosz koronavírus-vakcináról és fegyvervásárlásról is.
Az Útszélen témái ezúttal a lakhatási szegénység és egy biatorbágyi kerékpárút kálváriája. Józsa Márta riportjai.
A Magyar Gasztronómiai Egyesület 2013 óta adja ki az Aranyszalag Minőség tanúsítványát. Ezt a kiemelkedő minőségű termékek viselhetik, tehát azok, akiknél az előállítás minden mozzanata a minőséget és a jó ízt szolgálja. A tanúsítvány minőségromlás esetén felfüggeszthető vagy visszavonható. A Magyar Gasztronómiai Egyesület elnökét, Molnár B. Tamást kérdeztük az adásban a tanúsítványról.
Sokan hallgatják a Klubrádiót az interneten keresztül - Budapest és környéként túl nem is van nagyon más lehetőség erre. Cikksorozatunk újabb részében arról szólunk, mire van szüksége valakinek, hogy a Klubrádiót interneten keresztül hallgathassa.
Who the f’ck is Thomas Melia? – kérdezte pár évvel ezelőtt Deutsch Tamás uniós képviselő, amikor az amerikai külügyminisztérium emberi jogokkal foglalkozó helyettes államtitkára merte felemelni a szavát az Orbán-kormány jogállamiságot sértő intézkedései miatt. 2011-ben Melia az alkotmány átírását és az egyházi törvényt bírálta szakmai megítélés alapján védve a magyarokat megillető demokratikus alapjogokat. Tweetjében Deutsch, adta magát, mi lényege, nemcsak azt akarta tudni, hogy ki a f… az a Thomas Melia, hanem azt is, hogy „minek kell naponta adnunk a sz..rnak egy pofont?" – idézet csak a szöveghűség kedvéért.
A Zöldklub októberi utolsó adásákban az éghajlatváltozás társállatokra gyakorolt hatásairól, a magyarok szelektív hulladékgyűjtéshez való viszonyáról és az aranysakál sikeréről beszélgettünk.
A Szerepvállalás adásának a fókuszában ezúttal a Richter Anna Díj kezdeményezés volt.
Sosem volt anarchista lázadó, de elment a falig. Aki neki is megy a falnak, az szerinte hülye. 60 nagylemezt jegyezhet, és cenzorokon átmenő stílusa van.