„Klubrádió
Reggeli gyors

Koronavírus: a szigorítások után még több hétig nőnek az esetszámok

9/11/2020 12:38

| Szerző: Klubrádió/szg

Szabad Zoltánnal, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnökével még a miniszterelnök legújabb bejelentései előtt beszélgettünk arról, hogy szerinte a magyar egészségügy önmagában nem tudja megállítani a koronavírus-járványt, amelynek lassításához kormányzati intézkedésekre van szükség. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egy szigorítás hatásai kettő-négy hét múlva látszanak az eddigi tapasztalatok alapján, két hétig még emelkednek az esetszámok.

2020. november 09. Reggeli gyors / részlet, Szabad Zoltán (20.11.09.)
12:03
00:00

Nagy visszhangot kapott az interjú, amelyet Szabad Zoltán sebész, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) új elnöke adott a Népszavának. Ebben a többi között azt mondta: már most bergamói állapotok vannak egyes magyar kórházakban. (Az észak-olaszországi Bergamo városban tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma idején az egyik legsúlyosabb helyzet alakult ki, a folyosókon is betegek feküdtek, az orvosoknak pedig dönteniük kellett, hogy kit tesznek lélegeztetőgépre és kit nem.) A szakszervezeti vezető kijelentését vitatta Takács Péter, a Szent János Kórház főigazgatója a Magyar Nemzetben, sőt, arról beszélt, náluk az ellenőrzés során katonás fegyelmet tapasztalt a kormányhivatal, amin el is volt képedve.

Szabad Zoltánt a Reggeli gyorsban kérdeztük. Fontos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtti bejelentései előtt készült az interjú, ekkor még nem voltak ismertek a legújabb szigorítások.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke azzal kezdte: arra arra utalt említett interjúban, hogy jelenleg a koronavírus elleni védekezés úgy működik, hogy kijelölnek járványkórházakat, és ha ezek megtelnek, akkor újabb kórházakat nyitnak meg. Vannak Budapesten és vidéken is olyan egészségügyi intézmények, amelyek jól állják a sarat, de vannak, amelyek nem. Nagyon hamar kiderült, hogy létszámmal nagyon rosszul állnak (van, ahol pont az átvezénylések miatt nincsenek elegen), zsúfolásig tele vannak betegekkel és nagyon leterhelt a személyzet, amely a saját egészségét is kockáztatja.

Felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőtől javul majd a helyzet, mert minden kórház koronavírus-ellátó kórház lesz, de ha ilyen gyorsan halad a járvány terjedése, nem marad több kórház, amit meg lehetne nyitni. Kiemelte: a magyar egészségügy önmagában nem fogja tudni megállítani a járványt, ehhez kormányzati intézkedésekre van szükség. Azt lehetetlen megmondani a mostani adatok alapján, hogy melyik kórházakat sújtja majd legjobban a koronavírus a következő hónapban. „Beláthatatlan”, hogy fog terjedni a járvány – tette hozzá.

A szakszervezet vezetője reggel azt mondta, bízik benne, hogy további szigorítások jönnek. Ezek között említette, hogy szerinte a nagy tömegrendezvényeket be kellene tiltani, 50 főnél nagyobb rendezvényeket nem lenne szabad tartani, és szükség lenne megint a vásárlási idősávokra. Hangsúlyozta: a szigorú intézkedéscsomagok hatása a járványra kettő-négy hét múlva látható. Ha tehát hétfőn szigorú intézkedést hoznak, attól még két hétig folyamatosan nőnek az esetszámok. Ez volt látható az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban is, ahol igazán elszabadult a járvány. Tehát a kórházakra nehezedő terhelés egy darabig nőni fog. Hatásos szigorítások esetén talán november vége felé lenne a csúcs és karácsony környékén már csökkenő esetszámokat látnánk – tette hozzá.

Szabad Zoltánt arról is kérdeztük, hogy egyre több fiatal embert veszítünk el a vírus miatt; azt mondta: minél több ember kerül kórházba, annál nagyobb számban lesznek köztük 40, 50 évesek is. Azt is lehet látni, hogy vannak olyan elhunytak is, akiknek nincs más betegségük. A koronavírus adott esetben halált is okozhat olyan embereknél, akik nem idősek és nincs társbetegségük. Hangsúlyozta: fontos lenne a társadalom figyelmét felhívni arra, hogy a koronavírus nem játék, az egészségügy erőforrásai végesek, és a társadalomnak nagyon fontos szerepe van a járvány lassításában.

Címlapi kép: kijárási korlátozásra figyelmeztető plakát tavasszal (MTI/Mónus Márton)

Reggeli gyors
2020. november 09., hétfő 08:10
Műsorvezető: Szénási Sándor

 

 


És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás