„Klubrádió

Svéd Tamás: Járhatunk úgy, mint Olaszország tavasszal

6/11/2020 11:59

| Szerző: Klubrádió

A semminél többnek, de semmiképp sem elégségesnek tartja a kormány intézkedéseit Svéd Tamás, a MOK titkára. Az új ellátóhelyek felszereltsége és a rendelkezésre álló személyzet felkészültsége nem kielégítő.

Ha a járvány növekedési ütemét nem sikerül a kormánynak szigorú intézkedésekkel lassítania, akkor nem hónapokon, hanem inkább heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló – mondta a Nápszavának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.

„A helyzet pedig már annyira súlyos, olyan sok a tünetmentes fertőzött, hogy nagy luxus minden egyes nem feltétlenül szükséges orvos-beteg találkozás. Minden ilyen alkalom esély a vírus átadásra, ami aztán tovább apaszthatja a személyzetet” – fogalmazott a MOK titkára, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszer telítődése miatt megnyitott újabb és újabb ellátóhelyek nem ugyanazokat a feltételeket kínálják, mint azok, amiket eredetileg is fertőző betegek kezelésére alakítottak ki.

Az új ellátóhelyek nyitását a semminél többnek, mégis elégtelen kormányzati intézkedésnek nevezte. Részben azért, mert ezek, valamint az itt dolgozó személyzet egyre kevésbé alkalmas, felszerelt, és felkészült a covidos betegek kezelésére.

Koronavírus - Betegeket ápolnak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórh
 
 Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

Már rég nincs elég infektológus, pulmonológus, belgyógyász arra, hogy ilyen mennyiségű fertőző beteget ellássanak, ezek sokszorosa hiányzik a rendszerből, mondta.

A korlátozásokkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a tavaszi állapot és a mostani helyzet között még nagyon sok fokozat van, így például nagy rendezvényeken, focimeccseken „már nem kellene tömegeknek közös szotyolázásra, kiabálásra összeverődniük” – áll a 24.hu összefoglalójában.