Sok kormánypárti támogatja a "dugófelszámolást"
A fővárosi autós közlekedést javító intézkedéseket a jobboldali szavazók nagy része támogatja – véli Pulai András, a Publicus ügyvezetője.
A fővárosi autós közlekedést javító intézkedéseket a jobboldali szavazók nagy része támogatja – véli Pulai András, a Publicus ügyvezetője.
Hiába oltották be nagy arányban az európaiakat, a kelet-európai bizalmatlanság miatt az EU-s tagállamok továbbra is veszélynek vannak kitéve. Riasztó a helyzet Bulgáriában és Romániában. Magyarország is sereghajtó egy szempontból.
Veres János volt pénzügyminiszter, az MSZP szabolcsi elnöke arra utalt, hogy a mátészalkai körzetben kialakult ügy mögött részben személyes ügy állhat.
2021. szeptember 6-án érkezett a hír: 88 éves korában meghalt Jean-Paul Belmondo. Néhány filmjén keresztül emlékezünk a francia film egyik legnagyobb és legsármosabb sztárjára.
Nincs rendben a kaszinókoncessziós szerződés, és nehezebb is a helyzet, mint az autópálya-üzemeltetésnél és a hulladékgazdálkodásnál – a Transparency szerint.
A Basszusban Bérczesi Róbert volt a vendégünk, aki hamarosan 45 éves lesz. Nagy Hiperkarma-koncerttel ünnepel.
Bárdolatlannak nevezte Schmidt Mária nyílt levelét Jeszenszky Géza történész, egykori külügyminiszter. Szerinte kormányközeli személyként ilyet senki nem tehet.
A NER oligarchái nem járhatnak rosszul, csak nagyon jól és kevésbé jól.
Forgács Imre, a Bajnai-kormány igazságügyi és rendészeti minisztere szerint közös valuta biztos pontot jelenthet a legszegényebbek számára is, mert kisebb lenne az infláció.
Nem kell-e az ellenzéknek attól tartania, hogy a most egymással versengő ellenzéki jelöltek az előválasztási kampányban akkora támadási felületet adnak a Fidesznek, hogy elveszíthetik a majd éles választást? Mik az előnyök, mik a hátrányok, és hogyan reagál erre az új helyzetre a Fidesz?
Meddig tart a Fidesz "Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!" című aláírásgyűjtő akciója? Mi a céljuk a kampánnyal? A Fidesz kommunikációs igazgatóját, Hollik Istvánt kérdeztük.
Már a negyedik hullám felfutása tapasztalható, de a kedvező száraz őszt ki lehetne használni, hogy még több embert beoltsunk – véli Duda Ernő virológus.