Ha diplomáciai toporzékolásból, felesleges hangulatkeltésből és vétófenyegetésből energiát lehetne termelni, akkor talán már régen a világ energiaexportőrei közé tartozhatnánk, ám a szomorú valóság az, hogy dumából, magánrepülős rongyrázásból és hepciáskodásból nem lesz több energiánk most sem.

Pártunk és Maffiánk helyesen teszi, ha ledarálja a lélegeztetőgép dokumentumait, s velük minket, a mi munkánkat, adónkat és összespórolt pénzünket, mert autópálya-matrica ügyben 63 év múltán is hősiesen, bátran, elszántan és öntudatosan reklamálunk, ám ha ledarálják többszáz milliárd forintunkat, az senkit sem zavar, azért nem emeljük föl a hangunkat, nem reklamálunk, nem küldjük el őket oda, ahová leginkább tartozónak gondoljuk mindüket, hanem szépen és fegyelmezetten négyévenként újraválasztjuk őket.

Ha a nomenklatúrához tartozol, akkor lényegében bármit megengedhetsz magadnak. A hatalom nem csupán védelmébe vesz az igazsággal szemben, hanem valójában támogat a törvénysértésben.

Roppant szerencséje ennek az országnak, hogy a tizenhárom éve regnáló hatalom teljes mértékben, szívvel-lélekkel elköteleződött a keresztényi értékeknek: a magyar állam a gaz gyilkosokat és becstelen szolgalelkeket éppen úgy szereti, mint tenmagát.

Jelenleg nincs rendszerellenzéke az orbáni diktatúrának, éppen ezért valójában csakis „ellenzéki” pártok és némi civil mozgolódás van.

Ha nem nevezzük valódi nevén a rendszert, vagyis nem nevezzük diktatúrának, akkor úgy fogunk járni, mint az a zoológus, aki a halakra vonatkozó attribútumokat, pikkely, uszony stb. az elefántokra alkalmazná, és azt mondaná, hogy bár az elefántnak nincs kopoltyúja, de azért "illiberális hal". Magyarék ezen példája kiválóan mutatja, hogy nem érdemes tizenhárom év diktatúra után a rendszert olyan illiberális halnak nevezni, amely nem vízben él.

És pusztán azért, mert Orbán diktatúrájának és önkényuralmának „bejön” ez a manipulált „konzultáció”, akkor most mi meg nekiállunk lakógyűlni? És ahogyan a Fidesz hazug hirdetményein 97%-os győzelemnek állította be nem tízmillió, hanem másfél millió ember válaszát, meghamisítva minden számot a siker érdekében, akkor a Lakógyűlés jegyzőkönyve ebben is követni fogja a maffiaállamot?!

A nemzeti konzultáció épületes kérdései ekképpen foglalhatók össze: "Most minden nagyon jó, sőt, annál is jobb. Akarja-e Ön, hogy szarabb legyen Brüsszel és Soros Gyuri bácsi ármánykodása következtében?" Ellenben a lakógyűlés három kérdésének vektora más irányba mutat: "Most elég szar a helyzet a fővárosban. Szeretnéd (itt tegeződés van, nehogy összekeveredjenek a dolgok), hogy még szarabb legyen, vagy nem szeretnéd?"

Mindez nem a "jóságos" "gyermekmentő" Böjte Atya és néhány nevelő története. Ez egy velejéig romlott rendszer kórképe, amelynek ereje a gyengék, az oltalomra szorulók, szegények, elesettek, rászorulók nyomorgatásában mutatkozik meg. Amely nemhogy nem segíti, hanem elfordítja a fejét, megveti és kiszolgáltatja a gyengéket.

Miért jut eszébe egyeseknek, nyilvánvalóan megannyi botfülű, zéró filhallású sorosistának, hogy szájukra vegyék Novák Katalint, csak azért, mert a korábban Schmitt Pál ál(l)amfőnek vételezett 2,5 milliós zongorát végre-valahára lecseréltette egy őt megillető 66,4 milliós Steinway&Sons versenyzongorára?

A bűnbánat nem erőssége a „keresztény” magyar világnak, pedig – ha gigantikus keresztényeink nem tudnák – ez előfeltétele a megigazulásnak, s kifejezése annak, hogy a bűnt a továbbiakban kerülni akarja annak elkövetője.

Az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája, a most bemutatott ősmagyar rackajuh esete jól fejlett állatorvosi lóként szolgálhatna a probléma demonstrációjához. Azt a kérdést zárójelbe tehetjük, hogy kell-e egyáltalán ilyesmit terveztetni minden nagyobbacska sporteseményhez – fogadjuk el, hogy az esemény marketingje szempontjából, a merchandising eszközeként akár lehetne is értelme. De miért kell mindjárt a nemzeti identitás szimbólumává is avatni őt?