Kardos András: Az oroszok és a "béke"

„Idegen tankok, rendőrség, huszonéves akasztott lányok, ellehetetlenített és kigúnyolt munkásbizottságok, kivégzések, deportált és bebörtönzött írók, hazug sajtó, munkatáborok, cenzúra, letartóztatott bírók, törvénykező bűnözők, és megint kivégzések – ez volna a szocializmus, a szabadság és igazság nagy ünnepe?”

Ezt írta Albert Camus nem sokkal az ’56-os forradalom vérbefojtása után. Kádár, a forradalom árulója, szovjet tankok hátán hozta el a „békét”, vagyis az oroszok segítségével verte le a forradalmat. Nyilván voltak akkor is, akik úgy érezték, hogy az oroszok ismét egy harc végét, a „békét” hozták el nekünk. A dolog úgy áll, hogy a szavakkal lehet élni, és lehet visszaélni. Camus mondatai azért fontosak ma is, mert keményen kimondta már ’57-ben: az idegen tankok, a börtönök, a kivégzések, a cenzúra mindent jelentett akkor csak éppen nem békét. Milyen béke az, ahol egy idegen hadsereg leveri a forradalmat, gyilkol, akaszt, hogy utána immár „magyar vezetéssel” Kádár a terror „békéjét” építse fel - szovjet irányítással és segítséggel. Lehet-e békének nevezni a levert forradalom utáni néma csendet? Békét jelent-e a börtön, a megtorlás, a bosszú? Igen, egy idő után elhallgattak a fegyverek Budapesten, és újra egy diktatúra kezdte élni „békés” hétköznapjait.

Visszaélés a nyelvvel.

Amikor ’68-ban a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába, hogy még idejében elfojtsák a prágai tavaszt, vajon a szocialistának mondott országok hadseregei, élén az oroszokkal, miféle „békét” teremtettek a demokratikus szocializmus eltiprásával? Volt-e egyáltalán valaki a csehek között, aki a „baráti segítségnyújtást” béketeremtésnek tartotta, és akként élte meg? Nyilván volt néhány sztálinista, miként nálunk is 12 évvel azelőtt, akik orwelli módon „békének” élték meg a szabadság leverését. De aki ismeri a Charta '77 nyilatkozatait és sorsát, az pontosan tudja: a fegyverekkel kikényszerített „béke” voltaképpen elnyomás, a látszólagos nyugalom az utcákon a félelem szorongása, de nem „béke”.

Visszaélés a nyelvvel.

Ugyanez elmondható újabb 12 év után a Jaruzelski-féle puccsról, amikor a Szolidaritás szakszervezet vezetőit és a vezető értelmiségieket internálták, méghozzá úgy, hogy az orosz tankok már be sem jöttek. A lengyel „béke” látszólag az oroszok távollétében tört ki, pontosabban, Moszkva ekkor már úgy gondolta, hogy a „békeharc” veszélyesebb, ha közvetlen szovjet beavatkozás történik. Jelen sorok írója 1982 nyarán Varsóban járt és saját szemével látta, hogy augusztusban akkora „béke” volt Varsóban, hogy a város a könnygázgránátoktól tele volt könnyező és zokogó emberekkel, a templomokba menekült civilekkel, az utcákon feltört ivóvízcsatornák ezreivel, hogy a tüntetők attól a rohadt nagy „békétől” legalább ne vakuljanak meg.

A „béketábor” csakis a „békeharcnak” álcázott katonai elnyomás révén tudott – addig, ameddig – a felszínen nyugalmat teremteni.

A „békeharc” – visszaélés a nyelvvel.

Mindezt azért írtam le, mert a Fidesz és Orbán Viktor úgy állítja be magát, hogy a magyarok a „béke és a tűzszünet” pártján vannak. A kormány biztosan. Csakhogy: mit jelent ma a „béke” Ukrajnában? És mit jelent a „tűzszünet”? Hát semmi mást, minthogy az oroszok ismét nyernének egy hódító háborút, egy független, szuverén ország mintegy 20 százalékát bekebeleznék. Erről aztán tárgyalnának. Csakhogy Ukrajna és Zelenszkij elnök az ország szabadságáért és függetlenségének megőrzéséért küzd. Sok millió ukrán hagyta el az országot, sok százezren haltak meg Putyin agressziója okán, és mi a „békéről” delirálunk. Ez nem béke, amiről a Fidesz beszél, ez az orwelli újbeszél jól ismert populista manipulációja, mely nyelvezet elfedi az igazságot, nevezetesen azt, hogy béke, idézőjel nélkül, csakis akkor lesz, ha Putyin kivonul Ukrajnából. Minden egyéb szöveg a „békéről”, meg az USA imperializmusáról, meg a háborúból való kimaradásról: orwelli newspeak.

Ugyanis, nem tudunk abban az értelemben kimaradni a háborúból, hogy ne lennénk maximálisan szolidárisak egy megtámadott országgal, hogy ne tudnánk pontosan, hogy a nyugati fegyverek nélkül Ukrajna elveszne, hogy ne tudnánk, hogy hiába „harcolunk Brüsszellel”, mert nem az EU, nem a NATO, és nem a szankciók az ellenfeleink: hanem Oroszország és Putyin. Persze lehet nyelvmanipulálni sokáig, úgy csinálni mintha mindenki „háborúpárti” volna, aki visszautasítja Orbánék „békepolitikáját”. Hát nem. Lehet ideig óráig manipulálni sokakat, lehet befelé politizálni egy ideig még a háborúval is: de végül is ez nem megy.

Hiába a visszaélés a nyelvvel, el fog jönni az idézőjel nélküli béke, a tényleges, a valódi béke és akkor az a politika, mely cinikus módon visszaél a nyelvvel, lelepleződik.

Eljön az idézőjelek nélküli nyelv, a szabadság világa.