
Hogy melyik disszonancia? Hát a kognitív! - Szénási Sándor jegyzete
Rohadt fárasztó lehet Fehér Ház-i sajtósnak lenni, naponta száznyolcvan fokos fordulatokat közvetíteni a média felé, a teljes kognitív disszonancia állapotában kaparni azért, hogy az elnök jól jöhessen ki a maga által előállított zűrzavarokból.

Totális kontroll, nulla bizalom – Kárpáti Iván jegyzete
A Revolut kriptoeszközöket használó magyar ügyfelei számára a kereskedés megállt. A vásárlás, az eladás, a ki- és befizetés, minden befagyott. Aki időben akart volna kiszállni, most nézheti, ahogy az árfolyam esetleg éppen esik, tehetetlenül. Egy valós piacon ez elképzelhetetlen lenne, de itt nem a piac döntött, hanem a politika.

Nem büntetik a Pride vonulóit. Végre marad idő komoly ügyekben is nyomozni – Dési János jegyzete
Eddig, ahogy néztem, a Nemzeti Nyomozó Irodára testálták volna a Büszkeség napi szabadságpártiak vegzálását. Oké, kicsit sokan voltak, de jobb, ha tanulnak abból, mit szabad, mit nem – gondoltam eddig.

Délibábok – Józsa Márta jegyzete
A kormány friss döntése szerint az iskolás csoportok díjmentesen juthatnak el a debreceni Közlekedési Múzeumba. Amely egyelőre látványterveken létezik, egy autópálya melletti szántóföldön lesz belőle valami, ha valaha. Nem mellesleg nem is jár oda tömegközlekedés.

Ami kiváltja a magyar FBI eljárását – Dési János jegyzete
Mint az közismert, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a magyar FBI nyomozást indított a Pride ügyében. Mert mi is történt múlt szombaton? Sok százezer ember egy napsütötte délután átsétált a pesti oldalról a budaira. Közben (...) egy kicsit egy szabad országban érezte magát. Ahol a diktátor nem pofázik bele abba, ki kit és hogyan szeret. Nyilván ezt nem lehet annyiban hagyni, bűnösöket kell találni, indul a szigorú vizsgálat.

Kirúgva - Selmeci János jegyzete
Kirúgták őket, de a statisztikában még alig látszanak: a foglalkoztatás csökkent, de tömeges elbocsátásokról nem beszélhetünk. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a munkaerőpiac feszes és stabil. Talán jövőre kirúgják a minisztert.

Nekünk ide Bős-Nagymaros kell! – Józsa Márta jegyzete
Miután Széchenyi István gatyába rázta a Dunát, a különböző rezsimeknek rendre eszébe jutott, hogy itt hömpölyög ez a nagy kék valami, aztán nincs semmi hasznunk belőle. Nagyokat álmodtak, de nem vált be.

A gyanú – Szénási Sándor jegyzete
Bármi lehet egy olyan rezsimben, ahol az autonómiáknak nemcsak az anyagi alapjait verték szét, de a lehetőségét is törvényekkel büntethetik, vagyis ahol minden erővel azt akarják elérni, hogy közösségek, egymással összefogó magánvilágok egyáltalán ne létezhessenek, csak atomizált egyének, akik nem társadalmat, csupán lakosságot alkotnak. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között mindenki gyanakvó.
Kardos András: A diktatúra és "ellenzéke"
28/02/2023 11:51
| Szerző: Kardos András
Avagy meddig létezik egy olyan "önkényuralmi páholy", melyben az "ellenzék" dideregve melengeti kebelén az ország szétverését?
Az elmúlt tizenvalahány év állandó műsorszáma lett, hogy Orbán egy mozdulattal szétveri mindazon intézményeket, melyek valaminő okból szerinte a diktatúra egyre fokozódó kiteljesedésének útjában álltak, vagy egyszerűen csak zavarták a kormány általi „közízlést.” Se szeri, se száma az MTA-tól a CEU- keresztül az SZFE-ig és tovább, a megszűntetett intézményeknek, a kisajátított egyetemi alapítványrendszertől a fékek és ellensúlyok leépítéséig. A földrajzi nevek bizottságától a meteorológusokig. Semmi kedvem sincs ezeket örökké sorolni, és tudom, hogy attól, hogy most a MOK, az Orvosi Kamara kerül sorra, csak ugyanaz folytatódik, mint évtizede mindig.
Nem is beszélnék már erről, ha nem hallom meg véletlenül, hogy egy ellenzéki képviselő holnap nagy beszédet fog tartani a MOK védelmében a Parlamentben, miközben ő maga mondta, hogy a törvényt egy nap alatt úgyis átveri a Fidesz. Na most, szegény ellenzéki képviselő azt is tudja, hogy holnapi okos érvei ugyan nem fogják meghatni a diktatúra 133 bátor képviselőjét, tudja ő ezt jól, persze, hiszen önkényuralom van, persze, de mégis, akkor is, legalább a jövő számára dokumentálva lesz, hogy a DK, vagy bármelyik „ellenzéki” erő azt mondta, hogy nono. És ez már katasztrófa. Éppen szétverik harmincezer orvos kamaráját, ütik-vágják a tanárokat, nem sorolom, és az „ellenzék” meg azt mondja a parlamentben, hogy nono.
Tudom nem vagyok igazságos, egy nap alatt nem lehet országos tiltakozó mozgalmat szervezni, csak hát az a helyzet, hogy nem a MOK kinyírásával kezdődik a diktatúra tombolása. Mi a túrónak kell ahhoz történnie, hogy azok a mindenkik, akik nem szeretnek élni önkényuralomban, akiknek elege van a maffiaállamból, azok ne esetről esetre, mindig pukkanjanak egyet, hanem megszerveződjön egy valódi, RENDSZERKRITIKUS ELLENÁLLÁSI MOZGALOM, mely új embereket, új csoportokat, új, bátor közösségeket teremt, és akikből egy ÚJ SZABAD NÉPPÁRT jön létre, amely végre leváltja ezt a rendszert.
Ezek a hümmögések, meg nonok, meg „ez aztán mégiscsak sok” sajtótájékoztatók, az ég egy adta világán nem vezetnek sehova. Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége. De hát akkor minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon, mert ez a hümmögés, még akkor sem, ha 25-ször belemondjuk az éterbe, hogy Európa, Európa, nem elég már semmire. És közben mennek tönkre tanárok, orvosok, független színházak, egyetemek, menekülnek el a fiatalok, mi meg duzzogunk.
Igen, egyre inkább mindannyiunk sara az, hogy ez a helyzet. De akkor is igaz, hogy új eszmék, új nyelv, új közösségek, új mozgalmak nélkül marad az, hogy ölbe tett kézzel várjuk, hogy holnap vajon kit vagy mit tesznek tönkre. Nyilván nem a közírás dolga, hogy leváltsa a rendszert. De egy szempontból mégis: a közírás hozzájárulhat a köz felvilágosodásához, egy új nyelvhez, és egyáltalán: egy új kritikai magatartás elterjesztéséhez. Minden lázadáshoz kellenek eszmei, morális és narratív fogódzók. Azt hiszem, hogy aki billentyűt ragad, vagy mikrofonhoz jut, annak minimális feladata, hogy mindezen értékek napvilágra kerüljenek és kibontakozzanak.
Ám ehhez az kell, hogy felhagyjunk a „szakpolitikai helytelenítések” sehova nem vezető önáltatásával. Ezzel a diktatúrával kiegyezni, tárgyalni, vitatkozni értelmetlen. Ahol mindenki, aki nem azt szajkózza, amit a kormány sugall, az idegen érdekek szálláscsinálójává válik, az ügynök lesz és ellenség, ott józan ésszel felfogva nincs se vita, se szakpolitika. Ha valamiben engednek netán, az is a saját érdekeik miatt van, és nem azért, mert bárki bármiről meggyőzhetné az önkényuralmat. És amíg mindent el lehet bábozni, mint „nemzeti konzultációt”, vagy mit, amikor a debreceni akkumulátor gyár elleni tiltakozás egyből az ellenség betelepített ügynökeivé teszi a tüntetőket: nos, egy ilyen világban nincs szakpolitika, csak érdek. Kőkemény hatalmi érdek.
És ha nem fogunk össze egy békés, határolt forradalmi változás érdekében, ha nem teremtünk meg Bibó István értelmében egy valódi demokratikus és szabad világ eljöveteléért küzdő Nemzeti Ellenállási Mozgalmat (NEM), nos akkor marad a duzzogás, felszólalás, dünnyögés.
És marad a diktatúra.