Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Hikikomori – Szénási Sándor jegyzete
6/01/2024 15:03
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.
A KSH legutóbbi felmérése szerint a magyar lakhelyekből arányosan a legtöbbet magányos emberek lakják, 1,5 milliónyian, ezután jönnek csak a 3-5 fős háztartások.
A magányt, tehát az egyedüllétnek egy különösen megélt, társtalan formáját persze könnyen azonosítjuk az idősek, még inkább az özvegyek világával, holott az özvegyek száma a legutóbbi húsz évben 1 millióról lecsökkent 800 ezerre, ráadásul egy részük, jó esetben, családban él. Viszont az igazán, kérlelhetetlenül magányosok száma ugyanannyi idő alatt megduplázódott. Világos tehát, hogy másról van szó.
Ahogy az amerikaiak fogalmaznak, pusztító népbetegségről, ami egyáltalán nem korkérdés.
A Meta-Gallup tavaly őszi, 142 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 24 százaléka magányos, leginkább fiatal felnöttek, 29 éves korig bezárólag. Persze, tudjuk, még a legnagyobb kutatóintézeteknek sem kell mindent elhinni, nekik is vannak furcsa, vagy okés, de csak félig-meddig betartott protokoljaik, ráadásul túl sok emberrel készült felvétel ahhoz, hogy ne nőjön a hibahatár, tehát az adatok legyenek tájékoztató jellegűek, ám a tendencia így is világos. A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.
Semmi, és senki sem egyforma persze. Van, akit magányosnak bélyegeznek, ám szeret egyedül élni, és van, akit elvben körülvesz a családja, holott attól, mert valami társas, még lehet magány. Az is igaz, hogy fiatal korban a maró egyedüllét mindenféle aktuális kortünet nélkül is létezhet, csak ezt mi már elfelejtettük. Ezenkívül semmilyen kétdimenziós statisztika nem írja le az emberek szövevényes, sok dimenziós kapcsolatait, ámde.
Ámde a világ jobb, érzékenyebb elemzői, és politikai szociológiával foglalkozó szakerői komolyan kutatják – nem tegnap óta, de egyre inkább – a magány generációkon, és társadalmi csoportokban összeadódó pusztító erejének politikai hasznosítását, amivel sok újat persze nem mondanak, de legalább mondják és hangosan. Ahogy Cambridge-i professzor, Olivia Remes is hangoztatja, az embereknek erős szociális kapcsolatokra van szükségük a globalizáció, vagy bármi által is szétvert faluközösségi, lakóközösségi, családi, rokoni, baráti, üdvhadsereg-szintű, vagy a kuglizók testvéri összetartozását szolgáló körök kihűlt helyén.
Igen, mi is épp ezt a messze visszahangzó, ám mélyen igaz közhelyet akartuk mondani, kedves Remes, megspékelve a mondott kutatók helyzetjelentésével, hogy tudniillik a politika, ami a magányból is gyúanyagot csinál magának, sikeresen épít álközösségeket, kamu összetartozásokat, belakni jó hazugságvárakat, aminek a közepén persze mindig ő áll, ki más. A magányos csak a magányát, meg a reményét adja a szuverén politikához, az echte magyar nemzeti melldöngéshez, a világbíró orosz küldetéshez, meg a többihez, amit a sámánok előszednek a ládafiából. Szokott lenni nagy boldogság.
Egészen addig, amíg a kocsmában véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények.
Oda, ahol változatlanul sötét van.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2024. január 6-i adásában hangzott el.
