Autogramgyűjtők - Hardy Mihály jegyzete
Erre a fotóra is hatványozottan igaz, hogy egy kép többet mond el száz vagy ezer szónál. Nekem végtelenül megalázó és méltatlan, amit a kép üzen. A magyar szuverenitásra olyan rátartian büszke Orbán Viktor, mint egy tinédzser rajongó egy popkoncerten vagy egy focimeccsen hajbókol az amerikai elnöknek.
Amerikából jöttek - Szénási Sándor jegyzete
A jegyzőkönyv kedvéért: a szankciók alóli mentesség ügyében a magyar fél részéről először az hangzott el, hogy az időkorlát nélküli, majd amikor a Reuters fehér házi forrásokra hivatkozva egy évet írt, némi tagadás után Szíjjártó azt mondta, hogy a tárgyaláson időkorlát nem hangzott el. A többi tehát költészet.
Orbán Viktor az ingyen pénz helyett, inkább védelmi pénzt fizet - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég ha fizetünk, és csendben maradunk.
Az adatlopások története - Dési János jegyzete
Nevezhetjük mai kifejezéssel “adatszivárgásnak” is, de talán a lopás pontosabban írja le a történteket.
Közös képviselő – Józsa Márta jegyzete
Na most tegyük fel, hogy van egy háromgyerekes roma család, a szülők nyolc általánost végeztek, mindketten dolgoznak, összegyűjtöttek, netán örököltek annyit, hogy ha összehúzzák a nadrágszíjat, akkor vehetnek 3 százalékos kamatozású hitellel egy házat egy faluban. Csakhogy…
Forrás hűs, tiszta vize – Szénási Sándor jegyzete
Ha jól értjük a kormánymédiát, és jól értjük, akkor az ukrán már csak olyan, hogy szeret valamit felépíteni, majd lerombolni, ebben leli kedvét, hiába, az a fajta. Hogy a káosz nagyobb legyen, ami nyilván cél is, a nyilvánossá tett listán szereplők némelyike közli, hogy ő egyáltalán nem is regisztrált. Egyes vélemények szerint lista sincs, vagyis szivárgás sem történt, az egész egy kamu. Ebben a megtervezett tohuvabohuban a kormánytábornak egymást lefejelő igazságokat kell elhinnie, amiben persze gyakorlata van már.
A duma bojkottja, avagy mindenki fogja be a pofáját – Selmeci János jegyzete
Szóval ne töltögessen le a nép egyszerű gyermeke pártos appokat, mert fel fogja hívni a Vadhajtásos faszi, és elküldi az anyjába, szépen kussolva el lehet menni szavazni, kivéve ha állami, vagy Mészáros Lőrinc dolgozó, vagy közmunkás az ember, mert akkor abban is segítünk, de a választás napjáig csak ne aktivistáskodjon, meg nemzet hangjázzon, meg előválasztgasson senki, mert megírjuk, hogy hova jár a mocskos ukrán gyereke óvodába.
Córesz - Rózsa Péter jegyzete
Az átlagnyugdíj szégyenszemre 226 ezer, ha marad a korábbi számítási mód, akkor 373 ezer forint lenne. Meg inkább szembeötlő a különbség az öregségi nyugdíjasoknál, ahol az átlagos nyugdíj 246 ezer helyett ma 405 ezer forintnál tartana.
Hikikomori – Szénási Sándor jegyzete
6/01/2024 15:03
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.
A KSH legutóbbi felmérése szerint a magyar lakhelyekből arányosan a legtöbbet magányos emberek lakják, 1,5 milliónyian, ezután jönnek csak a 3-5 fős háztartások.
A magányt, tehát az egyedüllétnek egy különösen megélt, társtalan formáját persze könnyen azonosítjuk az idősek, még inkább az özvegyek világával, holott az özvegyek száma a legutóbbi húsz évben 1 millióról lecsökkent 800 ezerre, ráadásul egy részük, jó esetben, családban él. Viszont az igazán, kérlelhetetlenül magányosok száma ugyanannyi idő alatt megduplázódott. Világos tehát, hogy másról van szó.
Ahogy az amerikaiak fogalmaznak, pusztító népbetegségről, ami egyáltalán nem korkérdés.
A Meta-Gallup tavaly őszi, 142 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 24 százaléka magányos, leginkább fiatal felnöttek, 29 éves korig bezárólag. Persze, tudjuk, még a legnagyobb kutatóintézeteknek sem kell mindent elhinni, nekik is vannak furcsa, vagy okés, de csak félig-meddig betartott protokoljaik, ráadásul túl sok emberrel készült felvétel ahhoz, hogy ne nőjön a hibahatár, tehát az adatok legyenek tájékoztató jellegűek, ám a tendencia így is világos. A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.
Semmi, és senki sem egyforma persze. Van, akit magányosnak bélyegeznek, ám szeret egyedül élni, és van, akit elvben körülvesz a családja, holott attól, mert valami társas, még lehet magány. Az is igaz, hogy fiatal korban a maró egyedüllét mindenféle aktuális kortünet nélkül is létezhet, csak ezt mi már elfelejtettük. Ezenkívül semmilyen kétdimenziós statisztika nem írja le az emberek szövevényes, sok dimenziós kapcsolatait, ámde.
Ámde a világ jobb, érzékenyebb elemzői, és politikai szociológiával foglalkozó szakerői komolyan kutatják – nem tegnap óta, de egyre inkább – a magány generációkon, és társadalmi csoportokban összeadódó pusztító erejének politikai hasznosítását, amivel sok újat persze nem mondanak, de legalább mondják és hangosan. Ahogy Cambridge-i professzor, Olivia Remes is hangoztatja, az embereknek erős szociális kapcsolatokra van szükségük a globalizáció, vagy bármi által is szétvert faluközösségi, lakóközösségi, családi, rokoni, baráti, üdvhadsereg-szintű, vagy a kuglizók testvéri összetartozását szolgáló körök kihűlt helyén.
Igen, mi is épp ezt a messze visszahangzó, ám mélyen igaz közhelyet akartuk mondani, kedves Remes, megspékelve a mondott kutatók helyzetjelentésével, hogy tudniillik a politika, ami a magányból is gyúanyagot csinál magának, sikeresen épít álközösségeket, kamu összetartozásokat, belakni jó hazugságvárakat, aminek a közepén persze mindig ő áll, ki más. A magányos csak a magányát, meg a reményét adja a szuverén politikához, az echte magyar nemzeti melldöngéshez, a világbíró orosz küldetéshez, meg a többihez, amit a sámánok előszednek a ládafiából. Szokott lenni nagy boldogság.
Egészen addig, amíg a kocsmában véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények.
Oda, ahol változatlanul sötét van.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2024. január 6-i adásában hangzott el.
