Öltönyösök - Szénási Sándor jegyzete
Mármost hülye a rendszer, vagy sem? Ha nem hülye, akkor Kovács-Bunát sem tette volna meg megbízott igazgatónak a Szőlő utcában, de ha már, a debreceni tökig sáros igazgatóhelyettest aztán végleg mellőzte volna. De nem. A NER láthatóan büszkén vonul, pocsolyából szarba lép.
Amikor elfogynak a szakemberek - Kárpáti Iván jegyzete
Amikor elfogynak a szakemberek, nem megoldást keresnek, hanem trükköznek. Szabályokat hajlítanak, felelősséget tolnak lejjebb, orvosokat vezényelnek át saját szakterületüktől távol, sokszor írásos garanciák és megfelelő bérezés nélkül. Ha baj van, a felelősség az övék. Ha működik, a vezetés pipálhatja a spórolást.
Gazember, aki a verést helyesli - Dési János jegyzete
A verés fontos eleme a hagyományok láncolatának. Nehogy már az államra bízott gyerek kimaradjon ebből a közös nemzedéki élményből. Twist Olivért is verték, mégis milyen híres lett. Le a belpesti kényeskedéssel és sipákolással. Fenékig.
Mi szültük Twist Olivért – Józsa Márta jegyzete
Nincs okunk feltételezni azt, hogy bárki levonta volna ennek a két évszázada megírt történetnek a tanulságait.
A magyar gyerek az új migráns, én pedig fel vagyok b... - Selmeci János jegyzete
Mindenki tudja, hogy szörnyű dolgok történnek az állami gondozott gyerekekkel, és tudjuk, hogy ezeknek egy részét éppen azok tussolják el, akiknek ezekre a gyerekekre kellene vigyázniuk.
A háromszázalékos csapda - Rózsa Péter jegyzete
A kormány magánberuházásokat minősít nemzetgazdaságilag kiemeltté? A Szilas-park nevű vállalkozás ennek az állatorvosi lova.
Hulladékok - Szénási Sándor jegyzete
Trump mintha csak arra emlékezne, ami a fejében motoz, a külvilág csupán zaj a számára.
Megbuktak? - Selmeci János jegyzete
Nekik a védtelen gyerekeket megillető biztonságnál, és a korábbi áldozatoknak járó elégtételnél sokkal fontosabb volt, hogy őket senki se tehesse felelőssé az államra bízott gyermekek bántalmazásáért, és a Szőlő utcai botrány ne veszélyeztesse a választási győzelmüket.
Hikikomori – Szénási Sándor jegyzete
6/01/2024 15:03
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.
A KSH legutóbbi felmérése szerint a magyar lakhelyekből arányosan a legtöbbet magányos emberek lakják, 1,5 milliónyian, ezután jönnek csak a 3-5 fős háztartások.
A magányt, tehát az egyedüllétnek egy különösen megélt, társtalan formáját persze könnyen azonosítjuk az idősek, még inkább az özvegyek világával, holott az özvegyek száma a legutóbbi húsz évben 1 millióról lecsökkent 800 ezerre, ráadásul egy részük, jó esetben, családban él. Viszont az igazán, kérlelhetetlenül magányosok száma ugyanannyi idő alatt megduplázódott. Világos tehát, hogy másról van szó.
Ahogy az amerikaiak fogalmaznak, pusztító népbetegségről, ami egyáltalán nem korkérdés.
A Meta-Gallup tavaly őszi, 142 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 24 százaléka magányos, leginkább fiatal felnöttek, 29 éves korig bezárólag. Persze, tudjuk, még a legnagyobb kutatóintézeteknek sem kell mindent elhinni, nekik is vannak furcsa, vagy okés, de csak félig-meddig betartott protokoljaik, ráadásul túl sok emberrel készült felvétel ahhoz, hogy ne nőjön a hibahatár, tehát az adatok legyenek tájékoztató jellegűek, ám a tendencia így is világos. A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.
Semmi, és senki sem egyforma persze. Van, akit magányosnak bélyegeznek, ám szeret egyedül élni, és van, akit elvben körülvesz a családja, holott attól, mert valami társas, még lehet magány. Az is igaz, hogy fiatal korban a maró egyedüllét mindenféle aktuális kortünet nélkül is létezhet, csak ezt mi már elfelejtettük. Ezenkívül semmilyen kétdimenziós statisztika nem írja le az emberek szövevényes, sok dimenziós kapcsolatait, ámde.
Ámde a világ jobb, érzékenyebb elemzői, és politikai szociológiával foglalkozó szakerői komolyan kutatják – nem tegnap óta, de egyre inkább – a magány generációkon, és társadalmi csoportokban összeadódó pusztító erejének politikai hasznosítását, amivel sok újat persze nem mondanak, de legalább mondják és hangosan. Ahogy Cambridge-i professzor, Olivia Remes is hangoztatja, az embereknek erős szociális kapcsolatokra van szükségük a globalizáció, vagy bármi által is szétvert faluközösségi, lakóközösségi, családi, rokoni, baráti, üdvhadsereg-szintű, vagy a kuglizók testvéri összetartozását szolgáló körök kihűlt helyén.
Igen, mi is épp ezt a messze visszahangzó, ám mélyen igaz közhelyet akartuk mondani, kedves Remes, megspékelve a mondott kutatók helyzetjelentésével, hogy tudniillik a politika, ami a magányból is gyúanyagot csinál magának, sikeresen épít álközösségeket, kamu összetartozásokat, belakni jó hazugságvárakat, aminek a közepén persze mindig ő áll, ki más. A magányos csak a magányát, meg a reményét adja a szuverén politikához, az echte magyar nemzeti melldöngéshez, a világbíró orosz küldetéshez, meg a többihez, amit a sámánok előszednek a ládafiából. Szokott lenni nagy boldogság.
Egészen addig, amíg a kocsmában véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények.
Oda, ahol változatlanul sötét van.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2024. január 6-i adásában hangzott el.
