Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Gábor György: De és but és aber és mais
2/11/2023 07:47
| Szerző: Gábor György
Mostanában a leggyakoribb szó, amit a legkülönbözőbb nyelveken olvashatok, a "de", a "but", az "aber", a "mais" és így tovább.
Sok-sok nyelven elolvashatom, hogy mennyire rettenetes volt október 7. szörnyű, tragikus, borzalmas, mindenkinek sírhatnékja volt, aztán következik a de, a but, az aber, a mais és így tovább.
Lehet, rossz az emlékezetem, de nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évek-évtizedek során egy-egy piaci merénylet alkalmával, amikor a dinnyékkel és paradicsomokkal együtt robbantak a napi bevásárlást abszolváló nagymamák és nagypapák, vagy egy diszkó elleni merényletkor, amikor vérbe fagyva maradtak a táncparketten a tinédzserek, vagy amikor buszmegállókban árválkodtak gazda nélkül maradt iskola- és aktatáskák, amikor napi rendszerességgel kopogtattak az izraeli házak tetőzetén a rakétatörmelékek, nem is sorolom tovább, szóval akkor sok hasonló „de”-t olvastam volna, megannyi abert, butot, mais-t, s nem emlékszem hatalmas tömegtüntetésekre, palesztin zászlók égetésére, mecsetek elleni támadásokra, horogkeresztes falfirkákra a különféle arab nagykövetségek falain, továbbá nincsenek emlékeim arab társait vagy tanárát megkéselő zsidó gimisről sem. Nem emlékszem az október 7-i merényletet követő giga tüntetésekre, pedig más alkalommal már az „esemény” bekövetkezte után 20 perccel megy az örömködés és az önfeledt ünneplés erre is, meg arra is, Párizstól Berlinig, Londontól Brüsszelig, New Yorktól Sydney-ig, s az egész muszlim világon át, keresztül-kasul, minden valamire való de és but és aber és mais nélkül.
És miért csak a zsidó katonákkal szemben fogalmazódnak meg roppant szigorú emberjogi elvárások, másokkal, például állig felfegyverzett terroristákkal szemben vajon miért nem? Belegondolnak-e vajon a humanitárius jogvédők abba, hogy ha hasonló követelésekkel álltak volna elő a szövetséges hatalmak fegyveres erőivel szemben a II. világháború idején, mennyi ideig tartott volna még a világháború, mennyi ideig maradt volna fenn a fasizmus és nácizmus, s mennyivel több áldozatról beszélnénk most? És miért a zsidó katonákat szidalmazzák, miért nem azokat, akik – nem mellesleg: vallási meggyőződésükből fakadóan (de erről hamarosan részletesebben is írok) – saját honfitársaikat, köztük gyerekeket használnak fel élő pajzsként? És miért kizárólag a Hamasz statisztikái, kimutatásai és jelentései tekintendők hiteleseknek (vesd össze az Al-Ahli al-Arabi kórház esetét és így tovább), s az ENSZ és a legkülönfélébb, erősen szelektív felfogású „emberjogi intézmények” vajon miért épp ezeket veszik át engedelmesen és szolgai alázattal?
S hogyan lehetséges az, hogy egyik napról a másikra milliók válnak vallási, történelmi, politikai, biztonságpolitikai, katonai és emberjogi szakértőkké?
És tényleg minden kimondott és leírt mondatunkban ott a helye a „de” ellentétes kötőszónak?
Semmit sem lehet egyenesen kimondani? Még azt sem, ami tényleg olyan egyenes, mint a nyíl?
