Gábor György: A diktatúra kisvasútja

Minden híresztelés ellenére nem árt, ha jól az agyunkba véssük: az Orbán-rezsim eddig csak épülgetett-épülgetett, szorgosan rakosgatta le az alapköveit, ám épp most emelkedik fel teljes vértezetében és pompájában, hogy megkezdje csúcsra járatott dübörgését.

Figyeljünk csak jobban oda a nemzeti-keresztény etatizmus teljes erejével felbőgő egypárti „személyzetis politikájára”, amely az elmúlt napokban sokaknál heves szívdobogáshoz vezetett, holott nem történt semmi, csak a rezsim felvette az utazósebességét.

Itt volt például az Operaház esete. Miniszteriális nyilatkozatok, pályázati kiírás, felhajtás, ritka hazai pillanat, hisz a pályázók között akad olyan is, aki ért hozzá, összeáll a szakmai zsűri, megszületik a döntés, amit aztán a Legfőbb Ész egy tollvonással átír, ő, aki mindenhez ért, miért pont az operaházakhoz ne értene, az illetékes miniszter engedelmesen szalutál, rapid mozdulattal leköpi önmagát, az egész kiírást, meg a szakmát, úgy, ahogy van, hogy maradéktalanul teljesíthesse a Legfőbb Ész akaratát. Mintha mi sem történt volna: se pályázati kiírás, se benyújtott pályázatok, se szakmai zsűri, se semmi, s marad, mint volt, a puszta lég. Arról a puszta légről beszélek, aki néhány évvel ezelőtt jelentős szakmai bírálatban részesített egy bizonyos Zubin Mehta nevű említésre sem méltó zenebohócot, akinek – mint maga a puszta lég árulta el akkortájt – a lemezeit meg sem hallgatja ugyan, de filhallásilag ez a Zubin Mehta egy nagy zéró, aminek a legfőbb bizonyítéka – így a puszta lég –, hogy néhány évvel ezelőtt negatívan merészelt nyilatkozni arról az Orbán-rezsimről, amelyet viszont a puszta lég szerényen csak a „szférák zenéjének” tart, musica mundanának, a mindenség harmóniájának, avagy az angyalok zenéjének. És ez a puszta lég, mintegy igazolni kívánva mérhetetlen szakmaiságának politikától való Nibelung gyűrűnyi távolságát, még azt is volt szíves akkor elmondani, hogy ő nem tartja nyilván a művészek és munkatársak származását, „nincsenek mengelei szimptóma-tábláink”, s állítását bizonyítandó azon nyomban minuciózusan felsorolta az összes általa zsidónak tekintett korábbi operaházi művészt, poroszos precizitással még azt is felemlegetve, hogy Fricsay csak félzsidó volt, legalábbis a mengelei táblázat szerint. Nos, most ez a puszta lég – szigorú szakmaiságtól vezérelve – mélységes hálától fűtött szolgalelkülettel visszatántorgott a már maga mögött elsiratott direktori szobájába, s ugyanazzal a mozdulattal kirúgta a nálánál jobbnak és méltóbbnak ítélt szakmai vetélytársát, Kesselyák Gergelyt.

Így kell ezt csinálni!

Meg úgy, hogy mindenki, aki Vidnyánszky, mindenki, akinek a keresztneve Attila és a vezetékneve Vidnyánszky, továbbá mindenki, aki Vidnyánszky Attila és mindenki, aki Vidnyánszky Attila utódja és boldog őse, rokona és ismerőse kapott stafírungot és hozományt egy a zsidó-keresztény hagyomány Istenéhez hasonló módon, vagyis demokratikusan (azaz mindenki elől egyformán) rejtőzködő, amúgy közpénzeket osztogató zsűritől, csak éppen azok nem kaptak, akik – nyilvánvalóan Zubin Mehtához hasonlóan – alkalmatlanok, gyengék, értéktelenek, na persze nem politikai értelemben, hanem szigorúan filhallásilag.

És itt van a Corvinus Egyetem, annak rektora és a rektor különös távozásának esete, aki a sajtóhírek szerint felmondott ugyan, de szerencsére ismerjük utolsó szavait: ne lőjetek, elvtársak!

Mert ez a nemzetközileg ismert professzor képes volt olyan ötletekkel előállni, hogy mostantól a tudományos teljesítmény számít, s csak az juthat pozícióhoz, aki értékelhető teljesítményt és nemzetközi publikációt tud felmutatni. Az ilyen nemtelen ötletelés naná, hogy összezavarta azokat, akik évtizedek óta garantáltan nem csináltak semmit, sem nemzetközileg, sem hazailag (tegyük hozzá: jobb is ez, mintha csináltak volna bármit is), s naná, hogy ezután a Corvinus sok-sok puszta lege támadásba lendült. Ráadásul ez a rektor zavarodott elmeállapotában olyat is mondott, hogy a szólásszabadság ott kezdődik, hogy toleráljuk, amivel nem értünk egyet. Meg azt, hogy nyílt, sokszínű, nemzetközivé tett egyetemet képzel el, ellentétben azokkal a puszta legekkel, akik szétverték az SZFE-t, száműzték a CEU-t, vagy akik alapítványi formába lopták át az egyetemek közvagyonát és eltörölték az egyetemek legalapvetőbb attribútumát, a tudományos és oktatási autonómiát.

És lám, a Corvinuson éppen egy etikai eljárás fejeződött be, amely azért indult, mert egy hallgatót megkülönböztetett módon, a többiektől elkülönítve, s személyre szabott feladatokból vizsgáztatott az egyetem két munkatársa. Még szép, hogy megszüntették az eljárást, mi ebben a különös? A két oktatót első fokon elítélő Etikai Bizottság tévesen és erkölcstelen módon nem vette figyelembe, hogy a megkülönböztetett eljárásnak kitett hallgató szülei jelentős MOL-részvénnyel rendelkeznek, s miután az olajos szakik bent ülnek az egyetem abszolút független alapítványi kuratóriumában, s miután az egyetem léte eme olajos szakik kegyétől, pénzétől és politikai kapcsolatrendszerétől függ, ezért a MOL-részvényes szülőkkel meg a szülők lurkóival jó viszonyt kell ápolni, hogy esszük a kis olajos gyereknek a húsát, s az Etikai Bizottság első fokon meghozott döntését az egyetem rektorhelyettese a saját kezűleg összeállított új Etikai Bizottsággal felülbírálta és érvénytelenítette. Azóta a megkülönböztetett módon dédelgetett kis lurkó – korkedvezménnyel – talán már el is végezte az egyetemet, summa cum laude, s szenvedéstörténetének sajgó sebeire jóféle flastromként kapott egy nagydoktori címet, egyetemi professzori kinevezést, s azt beszélik, már a Karmelita folyosóin jön-megy fontoskodó arccal, nyilatkozik, ítélkezik, s bilincsbe vereti azt az egyetemi oktatót, aki szót mert emelni azért, mert őt a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített, azaz személyre szabott vizsgasor alapján vizsgáztatták eredményesen, holott a többi hallgatóval szemben szigorúan érvényesített feltételrendszer szerint elégtelen érdemjegy járt volna neki.

Kérjük, tessék vigyázni, az egypártrendszer ajtajai záródnak, az erkölcstelenség és a dilettantizmus fideszes szerelvénye halad tovább.

Vajon hol lesz a következő megállóhely?