Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Pészah – Dési János jegyzete
22/04/2024 18:04
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Ma kezdődik a Pészah, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának az ünnepe.
A szabadság ünnepe – az, amikor újra és újra elmeséljük fiainknak a megszabadulás történetét. Amikor hagyományosan arról kell beszélnünk, hogy miért fontos a szabadság és milyen áldozatokat kell hozni hozzá. És az elmúlt néhány ezer évben nem nagyon akadt olyan nemzedék, amely tagjainak nem kellett feltennie a kérdést, mit ér meg neki a szabadság – és különben is, mi az a "szabadság".
Akadtak évszázadok, amikor a politikai szabadság, távoli és elérhetetlen álom maradt csak. Ezen korok emberei a szellemi szabadságot próbálták legalább megteremteni, megőrizni maguknak. Mostanában akadnak jobb korok. Így persze mi, XXI. századi európai népek – mondhatnám nyugatosok – valami igazi, valódi, értelmes szabadságra vágyunk. Nem vagyunk rabok, de szabadok sem, legalábbis annyira, amennyire akár már lehetnénk is.
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Más idők, más problémák. De a történet tanulsága az marad, az emberi viselkedés nem sokat változott a fáraók kora óta sem. Akik hisznek az isteni gondviselésben, azért azoknak is érdemes úgy olvasni ezt a történetet, hogy az események menetében nagy szerepe marad az ember szabad akaratának; mit hajlandó tenni a változásért. Mert tény, időnként kényelmesebb ottmaradni a rabságban, az egyiptomi húsosfazekak között. Kis hús, néha csak csirkefarhát, de a mienk. A jól megszokott, megismert világban, a langymeleg kényelemben, ahol legalább lehet méltatlankodni és másra kenni ennek az egész nyomorúságnak az okát és kiírni a Facebookra, hogy sajnos itt minden lehetetlen és aki tenni akar, az hülye/áruló/álmodozó/beugrató ügynök, vagy az anyját neki. És különben is, mit tudnánk tenni, ők annyival erősebbek. Aztán az is érdekes, hogy aki a változást elindítja, a politikai semmiből érkezik, az elnyomók között nevelkedik, velük él, az ő kényelmes, luxusvilágukban osztozik. Mózesről beszélek. Hogy aztán egyik pillanatról a másikra - egy korabeli kegyelmi ügy kapcsán, ha úgy tetszik - megváltozzon minden és népe szabadságáért álljon ki, kilépve az ő jó kis világából, kockázatokat vállalva. Aztán ott a nép, amelyik visszafordulna többször, amelyik fél. Vagy az is lehet, hogy lustaságát, tunyaságát szeretné leplezni azzal, hogy arra hivatkozik: mi kérem félünk. Úgyhogy maradnánk a fogságban.
Aztán ki hitte ezt, hogy a hatalmas és legyőzhetetlennek hitt egyiptomi hadsereg mégsem olyan erős és legyőzhetetlen – oké, ehhez kellett némi isteni csoda azért.
És a sivatagi vándorlás utóbb? Az aranyborjú imádata – ami hirtelen fontosabb, mint az új törvények? A gyors elcsábulás, a könnyű és gyors eredmény. Hajmási Péter és nyúljás pacal.
És az a negyven év, amely arra kell, hogy a fogságban születettek után új nemzedék nőjön fel, amelyik már nem a rabságban szocializálódott?
(Jut erről eszembe, a mi negyven évünk hol tart, mi van még belőle hátra?)
Szóval, intsünk egy kedves viszlátot "Egyiptomnak" és irány a sivatag, Kánaán felé.
Sajnos a manna-áldás nem tudom, hogy mikor és honnan érkezik.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. április 22-i adásában hangzott el.
