Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
Az “ellenségeskedés ördöge” – Dési János jegyzete
Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az “ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Csatamező vagy Lipótmező?
Az Alapjogokért Központnak sikerült összetrombitálnia Budapestre Európa és a világ politikai söpredékét (nyilván költségvetési adóforintokkal bőkezűen felvértezve), akik kétnapos dzsemborijukkal próbálják megtámogatni a magyar miniszterelnök európai kampányát.
Pészah – Dési János jegyzete
22/04/2024 18:04
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Ma kezdődik a Pészah, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának az ünnepe.
A szabadság ünnepe – az, amikor újra és újra elmeséljük fiainknak a megszabadulás történetét. Amikor hagyományosan arról kell beszélnünk, hogy miért fontos a szabadság és milyen áldozatokat kell hozni hozzá. És az elmúlt néhány ezer évben nem nagyon akadt olyan nemzedék, amely tagjainak nem kellett feltennie a kérdést, mit ér meg neki a szabadság – és különben is, mi az a "szabadság".
Akadtak évszázadok, amikor a politikai szabadság, távoli és elérhetetlen álom maradt csak. Ezen korok emberei a szellemi szabadságot próbálták legalább megteremteni, megőrizni maguknak. Mostanában akadnak jobb korok. Így persze mi, XXI. századi európai népek – mondhatnám nyugatosok – valami igazi, valódi, értelmes szabadságra vágyunk. Nem vagyunk rabok, de szabadok sem, legalábbis annyira, amennyire akár már lehetnénk is.
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Más idők, más problémák. De a történet tanulsága az marad, az emberi viselkedés nem sokat változott a fáraók kora óta sem. Akik hisznek az isteni gondviselésben, azért azoknak is érdemes úgy olvasni ezt a történetet, hogy az események menetében nagy szerepe marad az ember szabad akaratának; mit hajlandó tenni a változásért. Mert tény, időnként kényelmesebb ottmaradni a rabságban, az egyiptomi húsosfazekak között. Kis hús, néha csak csirkefarhát, de a mienk. A jól megszokott, megismert világban, a langymeleg kényelemben, ahol legalább lehet méltatlankodni és másra kenni ennek az egész nyomorúságnak az okát és kiírni a Facebookra, hogy sajnos itt minden lehetetlen és aki tenni akar, az hülye/áruló/álmodozó/beugrató ügynök, vagy az anyját neki. És különben is, mit tudnánk tenni, ők annyival erősebbek. Aztán az is érdekes, hogy aki a változást elindítja, a politikai semmiből érkezik, az elnyomók között nevelkedik, velük él, az ő kényelmes, luxusvilágukban osztozik. Mózesről beszélek. Hogy aztán egyik pillanatról a másikra - egy korabeli kegyelmi ügy kapcsán, ha úgy tetszik - megváltozzon minden és népe szabadságáért álljon ki, kilépve az ő jó kis világából, kockázatokat vállalva. Aztán ott a nép, amelyik visszafordulna többször, amelyik fél. Vagy az is lehet, hogy lustaságát, tunyaságát szeretné leplezni azzal, hogy arra hivatkozik: mi kérem félünk. Úgyhogy maradnánk a fogságban.
Aztán ki hitte ezt, hogy a hatalmas és legyőzhetetlennek hitt egyiptomi hadsereg mégsem olyan erős és legyőzhetetlen – oké, ehhez kellett némi isteni csoda azért.
És a sivatagi vándorlás utóbb? Az aranyborjú imádata – ami hirtelen fontosabb, mint az új törvények? A gyors elcsábulás, a könnyű és gyors eredmény. Hajmási Péter és nyúljás pacal.
És az a negyven év, amely arra kell, hogy a fogságban születettek után új nemzedék nőjön fel, amelyik már nem a rabságban szocializálódott?
(Jut erről eszembe, a mi negyven évünk hol tart, mi van még belőle hátra?)
Szóval, intsünk egy kedves viszlátot "Egyiptomnak" és irány a sivatag, Kánaán felé.
Sajnos a manna-áldás nem tudom, hogy mikor és honnan érkezik.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. április 22-i adásában hangzott el.
