Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.
Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…
Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.
1500 milliárd már a zsebben
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.
Kommandósok – Józsa Márta jegyzete
Milyen reggele lesz majd az asszonynak? Nincs otthon a gyerek, cserébe az egész lakást feldúlták.
Az erősebb felrúgja a gyengébbet
Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.
Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.
Pészah – Dési János jegyzete
22/04/2024 18:04
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Ma kezdődik a Pészah, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának az ünnepe.
A szabadság ünnepe – az, amikor újra és újra elmeséljük fiainknak a megszabadulás történetét. Amikor hagyományosan arról kell beszélnünk, hogy miért fontos a szabadság és milyen áldozatokat kell hozni hozzá. És az elmúlt néhány ezer évben nem nagyon akadt olyan nemzedék, amely tagjainak nem kellett feltennie a kérdést, mit ér meg neki a szabadság – és különben is, mi az a "szabadság".
Akadtak évszázadok, amikor a politikai szabadság, távoli és elérhetetlen álom maradt csak. Ezen korok emberei a szellemi szabadságot próbálták legalább megteremteni, megőrizni maguknak. Mostanában akadnak jobb korok. Így persze mi, XXI. századi európai népek – mondhatnám nyugatosok – valami igazi, valódi, értelmes szabadságra vágyunk. Nem vagyunk rabok, de szabadok sem, legalábbis annyira, amennyire akár már lehetnénk is.
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Más idők, más problémák. De a történet tanulsága az marad, az emberi viselkedés nem sokat változott a fáraók kora óta sem. Akik hisznek az isteni gondviselésben, azért azoknak is érdemes úgy olvasni ezt a történetet, hogy az események menetében nagy szerepe marad az ember szabad akaratának; mit hajlandó tenni a változásért. Mert tény, időnként kényelmesebb ottmaradni a rabságban, az egyiptomi húsosfazekak között. Kis hús, néha csak csirkefarhát, de a mienk. A jól megszokott, megismert világban, a langymeleg kényelemben, ahol legalább lehet méltatlankodni és másra kenni ennek az egész nyomorúságnak az okát és kiírni a Facebookra, hogy sajnos itt minden lehetetlen és aki tenni akar, az hülye/áruló/álmodozó/beugrató ügynök, vagy az anyját neki. És különben is, mit tudnánk tenni, ők annyival erősebbek. Aztán az is érdekes, hogy aki a változást elindítja, a politikai semmiből érkezik, az elnyomók között nevelkedik, velük él, az ő kényelmes, luxusvilágukban osztozik. Mózesről beszélek. Hogy aztán egyik pillanatról a másikra - egy korabeli kegyelmi ügy kapcsán, ha úgy tetszik - megváltozzon minden és népe szabadságáért álljon ki, kilépve az ő jó kis világából, kockázatokat vállalva. Aztán ott a nép, amelyik visszafordulna többször, amelyik fél. Vagy az is lehet, hogy lustaságát, tunyaságát szeretné leplezni azzal, hogy arra hivatkozik: mi kérem félünk. Úgyhogy maradnánk a fogságban.
Aztán ki hitte ezt, hogy a hatalmas és legyőzhetetlennek hitt egyiptomi hadsereg mégsem olyan erős és legyőzhetetlen – oké, ehhez kellett némi isteni csoda azért.
És a sivatagi vándorlás utóbb? Az aranyborjú imádata – ami hirtelen fontosabb, mint az új törvények? A gyors elcsábulás, a könnyű és gyors eredmény. Hajmási Péter és nyúljás pacal.
És az a negyven év, amely arra kell, hogy a fogságban születettek után új nemzedék nőjön fel, amelyik már nem a rabságban szocializálódott?
(Jut erről eszembe, a mi negyven évünk hol tart, mi van még belőle hátra?)
Szóval, intsünk egy kedves viszlátot "Egyiptomnak" és irány a sivatag, Kánaán felé.
Sajnos a manna-áldás nem tudom, hogy mikor és honnan érkezik.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. április 22-i adásában hangzott el.
