A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Elrontunk mindent, aztán győzünk – Selmeci János Fidesz-hírlevele
26/01/2024 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
"Hiába a százötven éves barátság, a török elnök is hátba szúrt bennünket, így egyedül már csak mi akadályozzuk a biztonságunkat garantáló katonai szövetség bővítését, ami mellett érvként továbbra is csak annyit tudunk felhozni, hogy csúnya svédek."
Kedves Magyarok, elvtársak, éljen Viktor!
Remélem e heti hírlevelem is jó egészségben talál benneteket, bár a hírek öt-hat éves várólistákról szólnak, valójában alig másfél évről van szó, Karcsi párttársunk is megkapta végre a protézisét, a legközelebbi kongresszusra reméljük már el tud jönni, nehogy aztán necces legyen a főnök megválasztása. (Haha)
Arról, hogy kit kell gyűlölni, illetve lejáratni a Facebookon, majd jövő héten kaptok tájékoztatást, most engedjetek meg egy kis őszinteséget, mert nehéz idők járnak, az a rohadt magyargyűl… izé, utolsó szövetségesünk Robert Fico szép oroszpárti szavak után a csillagot is leígérte az égről az ukránoknak, rá aligha számíthatunk a Puty… izé, a szuverenitásért folytatott küzdelmünkben.
Hiába a százötven éves barátság, a török elnök is hátba szúrt bennünket, így egyedül már csak mi akadályozzuk a biztonságunkat garantáló katonai szövetség bővítését, ami mellett érvként továbbra is csak annyit tudunk felhozni, hogy csúnya svédek. Kérlek benneteket, hogy azt a Gulyás Mártonos iskolai demokráciás videót már ne nagyon emlegessétek, a Pistit annyira kinevette egy francia delegáció emiatt a múltkor, hogy azóta üzbég konzul akar lenni. A világon semmi hasznunk nem lett abból, amit csináltunk, de legalább elvesztettük a maradék szövetségeseinket, mert ki az a barom tényleg, aki a semmiért blokkol valamit, ami neki is és mindenkinek jó, csak Putyinnak rossz. (Erre nem kérek választ!!!)
Itthon sem állnak túl jól a dolgok, a költségvetés minőségét azzal tudnám szemléltetni, hogy levelem mellé csatolom a harmadikos kisfiam egyik rajzát, elvileg egy kutya van rajta, de mint látjátok nyolc lába van, a feje pedig inkább Kövér Lászlóra emlékeztet. Apropó a házelnök úr is nagyon mérges, mert kénytelenek voltunk megemelni a tanárok fizetését, hogy legalább legyen aki vigyáz a gyerekekre, őket pedig nagyon rühelli, mármint a tanárokat és a gyerekeket is.
A kicsit nagyobb gyerekek nem mehetnek Erasmusra, a kutatók sem kapnak uniós pénzt, és hiába ígérünk lassan már ingyen jegyet a vasútra, szét fog esni az emberek alatt az egész, Lázár miniszter úr meg elszabadult kissé, és azzal ijesztgeti a külvárosiakat, hogy kétszer annyit kell majd fizetniük a HÉV-ekért.
Gazdasági növekedés sajnos idén sem nagyon lesz, tavaly sikerült annyira elszegényíteni a lakosságot, hogy semmit sem tudnak venni a boltban, minden objektív mutató szerint 2023-ban kormányoztunk a legrosszabbul, brutális adóemeléseket vezettünk be, az életszínvonal esés akkora, hogy nyugodtan lehetne Orbán-csomagozni, de hála a jó Istennek, és itt jön a nagy de, mégis minden a legnagyobb rendben van.
Mi sem értjük hogyan, hiszen jelöltünk sincs a fővárosban, mégis egyre esélyesebbnek látszunk, a budapesti kampányt járatritkítással robbantották be az idétlenek, vidékre nem mennek, Európáról nem mondanak mást, csak azt, hogy az szuperjó, Magyarország meg Mucsa, ez instant plusz öt százalék nekünk, a friss mérések szerint egyre kevesebben akarnak kormányváltást, az ellenzéki pártok összefognak, nem fognak össze, fene tudja, de legalább gyengülnek, teljesen mindegy, hogy mit barmolunk össze kormányzás címén, amikor az élelmiszerek ára a duplájára nő, kihívóink a műhús betiltása ellen tiltakoznak.
Vagy kihívnak minket bokszolni. Esküszöm, az egyik ellenzéki srác kihívott minket bokszolni. Ezen még főnök is röhögött, pedig ő is utálja, hogy fizetésemelést kellett adni a tanároknak.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. január 26-ai adásában hangzott el.
