Pészah – Dési János jegyzete
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Karosszék – Józsa Márta jegyzete
Most végez az a generáció, amely már kizárólag a Nemzeti Alaptantervnek nevezett kurzusideológia szerint érettségizik.
Előjáték, nem tudni mihez - Szénási Sándor jegyzete
Az világos, hogy Magyar, itt most nem részletezhető okok miatt kinyitotta egy sokkal zártabbnak hitt közösség jelentékeny részét.
Peti evett egy pizzát – Selmeci János jegyzete
És akkor megcsörren Tomi telefonja. Felveszi, nagyjából egy percig hallgat, majd mosolyogva felkiált; nem hamburger volt, hanem pizza. A szakács megerősítette.
A kutya ugat – Szénási Sándor jegyzete
Az Adria Winch 2022-ben 700 000 euró értékben adott el az oroszoknak többek között finn és német gyártmányú alkatrészeket, 2023-ban viszont tulajdonost váltott. Az új menedzsment pedig megesküdött az anyja életére, hogy a rizikók elkerülése érdekében tényleg lemond az orosz business-ről. Persze nem mondott le: a fiókcégeken keresztül ebben az évben 1,2 millió dolláros forgalmat realizált az orosz hadihajó iparral.
Egy kis segítség O.V.-nek – Szénási Sándor jegyzete
A helyzet tehát az, hogy Belgium demokrácia, néhány korlátolt, és hatalommal rendelkező polgára viszont a legjobbkor játszott Orbánék kezére, akik most annyi vesztett meccs után újra tematizálhatják a közéletet azzal, hogy lám Brüsszelben a szabadság és az elnyomás erői küzdenek, és nem kérdés, hogy ők minek a mártírjai.
Spárbox – Dési János jegyzete
Ez a miniszter körülbelül felméri a helyét a világban és beáll egy ilyen színvonalas üzleti vitába, segédcsendőrnek. Most még csak a kisebb pofonok kiosztása tartozik rá, de bizonyára belejön majd még a verőember szerepébe. Drukkoljunk neki. A Spar meg vegyen bokszleckéket, ha nem tetszik neki a vircsaft.
Arató András: Nem dicsérni, de temetni se’ – Válasz Kardos András február 28-án megjelent A diktatúra és "ellenzéke" c. írására.
2/03/2023 15:57
| Szerző: Arató András
Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
Roppantul megörültem Kardos András írásának a Szabadság Klub utolsó februári számában. Végre valaki megírta az ítéletet az ellenzékről, mármint a parlamentiről, sőt, idézőjelek közé is helyezte, nem a véleményét, hanem annak tárgyát, amely írásjelek ebben a kontextusban ironikus jelzőt kölcsönöznek neki, esetleg ellenkező előjelet biggyesztenek hozzá, vagy akár a létét is tagadhatják. E konkrét esetben az örömöm forrása az egyet nem értés.
Most éppen a DK parlamenti felszólalása a kis MOK ügyében a kritika tárgya, minthogy ennek éppúgy nem lesz hatása az orvosok kamarájának túlélésére, mint ahogy a többi, példaszerűen felsorolt ügy, MTA, CEU, SZFE, stb. egyikében sem volt. Az-e ezúttal (is) a szemrehányás tárgya, hogy hiábavaló ez a felszólamlás éppúgy, mint a többi, hiszen nem bukik meg tőle a rendszer, sőt, a konkrét ügyek folyása sem kap semmilyen gellert? Feltételezem, nem a beszéd tartalma a problematikus, hiszen akkor az lenne a kritika célkeresztjében.
„Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége.”
Nem dicsérni jöttem az ellenzéket, de temetni sem. Olyan, amilyen, nem kísérlem meg annak megfogalmazását, hogy milyennek kellene lennie, megteszik ezt mások naponta többször is, olyanok, akik éppúgy nem tudják, mint én – nagyjából azt mondják, legyen másmilyen.
A jelenség természetesen minden aktivitást körülölel. Ha valaki csinál valamit, még mielőtt elkezdené, már megmondják neki, hogy úgy nem jó, máshogy kell azt.
A gázszerelő és a vej kezébe vándorol minden vagyon, a kórházakban rend nincs, csak fegyelem, a gyerekeinkről-unokáinkról lekerül a gondolkodás béklyója, újra a siker reményével pályázhatunk az agresszor utolsó csatlósa címre, mi pedig írogatunk, készítjük a rádióműsorainkat, noha „minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon.”
Igaz-igaz, csakhogy. Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat, mint meteorológus elmaradt zivatarja az államtitkárét, noha az özönvizet csak az utolsó utáni hozza el. Szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
A legendárium szerint 1789. július 14-én a bürokrácia lassúsága miatt elégedetlenkedő polgárok morgolódtak a Pont Neufön. Nem is sejtették, hogy a Bastille-nak annyi. Nem tudni, miből lesz a cserebogár, de lesz, és a tyúkok már nagyon várják. A kis Tur és az óceán összefüggését képesek vagyunk elfelejteni, mert a pór menyecske túlnan-átellenben elvonja a figyelmünket, de aztán…
Ha mindenki, minden polgár, citoyen a maga lehetőségeihez mérten a „közjóért” cselekszik, az meghozza az eredményét.
Mindamellett igazad van, sürgős lenne a dolog.
