
Kint is vagyok, bent is vagyok… - Rózsa Péter jegyzete
Ja, és az igazán szép idők, amikor a cseperedő Fiatal Demokraták a Soros alapítvány támogatását élvezve válhattak rendszerváltó párttá. Hát igen, a képbe azért némileg belerondít, hogy a STOP SOROS meg stop CEU, de hát van ilyen.

A félkegyelmű – Szénási Sándor jegyzete
Trump még csak három hónapja elnök, de amit ígért és amit eddig tett, máris romokban hever, és az az Amerika is ruinált, amelyik egy hantagépre kapcsolódva elhitte, hogy a világ egy nagy pankráció.

Ahol hallgatni szokás, ő beszélt – Kárpáti Iván jegyzete
Ferenc pápa nem uralkodni akart, hanem szolgálni. Nem a vatikáni díszletek között, hanem az eldugott nyomortelepeken, a menekülttáborokban, a börtönök falai között, a világ elfeledett sarkaiban volt igazán otthon.

Pirézek a Kárpát-medencében – Józsa Márta jegyzete
Nyilván van megfejtés arra, hogy egy eleve piréz-szituban élő társadalom miért lát ellenséget újabb pirézszerűségekben. Józsa Márta jegyzete.

A van és a nincs - Szénási Sándor jegyzete
Az önmagáért kiálló civilség nem feltétlenül új jelenség, valami nyugatosság mindig ott volt habként a társadalmon, mint valami illúziófelhő, ami annyi generációt vezetett már félre. Van, de a vanásnál sosem több. Örökös kisebbségre ítélt.

Mi lesz akkor miniszterelnök úr, hogy ha mégis lesz Pride? - Selmeci János jegyzete
Kedves hallgatók, fogadjanak velem. Két tippem is van, az egyik az, hogy hiába ment át a parlamenti bizottságon, végül nem fogják megtiltani a szivárványos zászlót középületekre helyezését, a másik pedig az, hogy ha mégis betiltanak egy zászlót, akkor a Fidesz jövőre elveszít a választást.

A hogyishívják – Szénási Sándor jegyzete
Azt mindenki döntse el maga, hogy az-e az egészséges társadalmi állapot, ha az emberek nem is tudják a köztársasági elnök nevét, az viszont kétségtelen, hogy aki most foglalja el a pozíciót, nem ad okot arra, hogy megjegyezzük.

Fokozni a fokozhatatlant - Kárpáti Iván jegyzete
A Millenárisra sebtében összeterelt élő Bayer-show különleges színfoltja a volt Gulyás Gergely, papíron a kormány egyik legerősebb minisztere, akinek nyilván vezeklésül kell most kiállnia ilyen haknikon. Nem kis szerepe volt abban, hogy a Varga-Magyar házaspár szép karriert futott be a NER-ben.
Arató András: Nem dicsérni, de temetni se’ – Válasz Kardos András február 28-án megjelent A diktatúra és "ellenzéke" c. írására.
2/03/2023 15:57
| Szerző: Arató András
Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
Roppantul megörültem Kardos András írásának a Szabadság Klub utolsó februári számában. Végre valaki megírta az ítéletet az ellenzékről, mármint a parlamentiről, sőt, idézőjelek közé is helyezte, nem a véleményét, hanem annak tárgyát, amely írásjelek ebben a kontextusban ironikus jelzőt kölcsönöznek neki, esetleg ellenkező előjelet biggyesztenek hozzá, vagy akár a létét is tagadhatják. E konkrét esetben az örömöm forrása az egyet nem értés.
Most éppen a DK parlamenti felszólalása a kis MOK ügyében a kritika tárgya, minthogy ennek éppúgy nem lesz hatása az orvosok kamarájának túlélésére, mint ahogy a többi, példaszerűen felsorolt ügy, MTA, CEU, SZFE, stb. egyikében sem volt. Az-e ezúttal (is) a szemrehányás tárgya, hogy hiábavaló ez a felszólamlás éppúgy, mint a többi, hiszen nem bukik meg tőle a rendszer, sőt, a konkrét ügyek folyása sem kap semmilyen gellert? Feltételezem, nem a beszéd tartalma a problematikus, hiszen akkor az lenne a kritika célkeresztjében.
„Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége.”
Nem dicsérni jöttem az ellenzéket, de temetni sem. Olyan, amilyen, nem kísérlem meg annak megfogalmazását, hogy milyennek kellene lennie, megteszik ezt mások naponta többször is, olyanok, akik éppúgy nem tudják, mint én – nagyjából azt mondják, legyen másmilyen.
A jelenség természetesen minden aktivitást körülölel. Ha valaki csinál valamit, még mielőtt elkezdené, már megmondják neki, hogy úgy nem jó, máshogy kell azt.
A gázszerelő és a vej kezébe vándorol minden vagyon, a kórházakban rend nincs, csak fegyelem, a gyerekeinkről-unokáinkról lekerül a gondolkodás béklyója, újra a siker reményével pályázhatunk az agresszor utolsó csatlósa címre, mi pedig írogatunk, készítjük a rádióműsorainkat, noha „minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon.”
Igaz-igaz, csakhogy. Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat, mint meteorológus elmaradt zivatarja az államtitkárét, noha az özönvizet csak az utolsó utáni hozza el. Szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
A legendárium szerint 1789. július 14-én a bürokrácia lassúsága miatt elégedetlenkedő polgárok morgolódtak a Pont Neufön. Nem is sejtették, hogy a Bastille-nak annyi. Nem tudni, miből lesz a cserebogár, de lesz, és a tyúkok már nagyon várják. A kis Tur és az óceán összefüggését képesek vagyunk elfelejteni, mert a pór menyecske túlnan-átellenben elvonja a figyelmünket, de aztán…
Ha mindenki, minden polgár, citoyen a maga lehetőségeihez mérten a „közjóért” cselekszik, az meghozza az eredményét.
Mindamellett igazad van, sürgős lenne a dolog.