Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Arató András: Nem dicsérni, de temetni se’ – Válasz Kardos András február 28-án megjelent A diktatúra és "ellenzéke" c. írására.
2/03/2023 15:57
| Szerző: Arató András
Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
Roppantul megörültem Kardos András írásának a Szabadság Klub utolsó februári számában. Végre valaki megírta az ítéletet az ellenzékről, mármint a parlamentiről, sőt, idézőjelek közé is helyezte, nem a véleményét, hanem annak tárgyát, amely írásjelek ebben a kontextusban ironikus jelzőt kölcsönöznek neki, esetleg ellenkező előjelet biggyesztenek hozzá, vagy akár a létét is tagadhatják. E konkrét esetben az örömöm forrása az egyet nem értés.
Most éppen a DK parlamenti felszólalása a kis MOK ügyében a kritika tárgya, minthogy ennek éppúgy nem lesz hatása az orvosok kamarájának túlélésére, mint ahogy a többi, példaszerűen felsorolt ügy, MTA, CEU, SZFE, stb. egyikében sem volt. Az-e ezúttal (is) a szemrehányás tárgya, hogy hiábavaló ez a felszólamlás éppúgy, mint a többi, hiszen nem bukik meg tőle a rendszer, sőt, a konkrét ügyek folyása sem kap semmilyen gellert? Feltételezem, nem a beszéd tartalma a problematikus, hiszen akkor az lenne a kritika célkeresztjében.
„Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége.”
Nem dicsérni jöttem az ellenzéket, de temetni sem. Olyan, amilyen, nem kísérlem meg annak megfogalmazását, hogy milyennek kellene lennie, megteszik ezt mások naponta többször is, olyanok, akik éppúgy nem tudják, mint én – nagyjából azt mondják, legyen másmilyen.
A jelenség természetesen minden aktivitást körülölel. Ha valaki csinál valamit, még mielőtt elkezdené, már megmondják neki, hogy úgy nem jó, máshogy kell azt.
A gázszerelő és a vej kezébe vándorol minden vagyon, a kórházakban rend nincs, csak fegyelem, a gyerekeinkről-unokáinkról lekerül a gondolkodás béklyója, újra a siker reményével pályázhatunk az agresszor utolsó csatlósa címre, mi pedig írogatunk, készítjük a rádióműsorainkat, noha „minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon.”
Igaz-igaz, csakhogy. Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat, mint meteorológus elmaradt zivatarja az államtitkárét, noha az özönvizet csak az utolsó utáni hozza el. Szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
A legendárium szerint 1789. július 14-én a bürokrácia lassúsága miatt elégedetlenkedő polgárok morgolódtak a Pont Neufön. Nem is sejtették, hogy a Bastille-nak annyi. Nem tudni, miből lesz a cserebogár, de lesz, és a tyúkok már nagyon várják. A kis Tur és az óceán összefüggését képesek vagyunk elfelejteni, mert a pór menyecske túlnan-átellenben elvonja a figyelmünket, de aztán…
Ha mindenki, minden polgár, citoyen a maga lehetőségeihez mérten a „közjóért” cselekszik, az meghozza az eredményét.
Mindamellett igazad van, sürgős lenne a dolog.
