A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete
A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek. Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés...
Egy InterCity vécéjében unatkozva - Selmeci János jegyzete
Az állami rádióban aztán Orbán Viktor megpróbált kimászni a vécéből, és menteni a menthetőt; beszélt kicsit arról, hogy februári béremelés, meg nyugdíj, meg adókedvezmény, ha pedig sikerül továbbra is nemet mondani Brüsszelnek, akkor a nemzeti gazdaságpolitikát folytatni tudják, ami a repülőrajt nem láttán ugye annyira sikeres, hogy egy életem, egy szuverenitásom, én lehet megpróbálnék mégis inkább igent mondani Brüsszelnek, aztán lesz ami lesz...
Mini-Minneapolis – Hardy Mihály jegyzete
Mert egy parlamenti választás előtt álló országban mégsem normális, hogy a valamennyire is épeszű szavazóknak nem kínálnak fajsúlyos baloldali vagy liberális alternatívát.
A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Maradjunk eszünknél - Kárpáti Iván jegyzete
A történelem pontosan megmutatta már, hogy az erőszak soha nem az utcán kezdődik, hanem a szavakban, a kijelölésben, az uszításban, abban, amikor egyre többen érzik úgy, hogy már nincs mit veszíteniük.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Arató András: Nem dicsérni, de temetni se’ – Válasz Kardos András február 28-án megjelent A diktatúra és "ellenzéke" c. írására.
2/03/2023 15:57
| Szerző: Arató András
Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
Roppantul megörültem Kardos András írásának a Szabadság Klub utolsó februári számában. Végre valaki megírta az ítéletet az ellenzékről, mármint a parlamentiről, sőt, idézőjelek közé is helyezte, nem a véleményét, hanem annak tárgyát, amely írásjelek ebben a kontextusban ironikus jelzőt kölcsönöznek neki, esetleg ellenkező előjelet biggyesztenek hozzá, vagy akár a létét is tagadhatják. E konkrét esetben az örömöm forrása az egyet nem értés.
Most éppen a DK parlamenti felszólalása a kis MOK ügyében a kritika tárgya, minthogy ennek éppúgy nem lesz hatása az orvosok kamarájának túlélésére, mint ahogy a többi, példaszerűen felsorolt ügy, MTA, CEU, SZFE, stb. egyikében sem volt. Az-e ezúttal (is) a szemrehányás tárgya, hogy hiábavaló ez a felszólamlás éppúgy, mint a többi, hiszen nem bukik meg tőle a rendszer, sőt, a konkrét ügyek folyása sem kap semmilyen gellert? Feltételezem, nem a beszéd tartalma a problematikus, hiszen akkor az lenne a kritika célkeresztjében.
„Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége.”
Nem dicsérni jöttem az ellenzéket, de temetni sem. Olyan, amilyen, nem kísérlem meg annak megfogalmazását, hogy milyennek kellene lennie, megteszik ezt mások naponta többször is, olyanok, akik éppúgy nem tudják, mint én – nagyjából azt mondják, legyen másmilyen.
A jelenség természetesen minden aktivitást körülölel. Ha valaki csinál valamit, még mielőtt elkezdené, már megmondják neki, hogy úgy nem jó, máshogy kell azt.
A gázszerelő és a vej kezébe vándorol minden vagyon, a kórházakban rend nincs, csak fegyelem, a gyerekeinkről-unokáinkról lekerül a gondolkodás béklyója, újra a siker reményével pályázhatunk az agresszor utolsó csatlósa címre, mi pedig írogatunk, készítjük a rádióműsorainkat, noha „minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon.”
Igaz-igaz, csakhogy. Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat, mint meteorológus elmaradt zivatarja az államtitkárét, noha az özönvizet csak az utolsó utáni hozza el. Szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
A legendárium szerint 1789. július 14-én a bürokrácia lassúsága miatt elégedetlenkedő polgárok morgolódtak a Pont Neufön. Nem is sejtették, hogy a Bastille-nak annyi. Nem tudni, miből lesz a cserebogár, de lesz, és a tyúkok már nagyon várják. A kis Tur és az óceán összefüggését képesek vagyunk elfelejteni, mert a pór menyecske túlnan-átellenben elvonja a figyelmünket, de aztán…
Ha mindenki, minden polgár, citoyen a maga lehetőségeihez mérten a „közjóért” cselekszik, az meghozza az eredményét.
Mindamellett igazad van, sürgős lenne a dolog.
