Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Publicisztika
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Mennyezet – Józsa Márta jegyzete

Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Publicisztika

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete

Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete

Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete

Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.

A "megbízható" szövetséges – Hardy Mihály jegyzete

4/04/2024 18:03

| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió

Az atlanti szervezet folyosóin az Orbán-kormánnyal kapcsolatban a "megbízható" helyett inkább olyan jelzőket használnak – igaz, egyelőre és szerencsére nem hivatalosan – hogy hitszegő, képmutató meg oroszbarát.

2024. április 04. Esti gyors-részlet (2024.04.04. Hardy Mihály jegyzete)
02:28
00:00

Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában a …biztonságról. No nem a közbiztonságról, mert az egy másik történet, hanem Magyarország biztonságáról, amit történetesen a NATO szavatol és kisebb mértékben a magyar honvédség meg a magyar diplomácia. Ez utóbbi esetében azért komoly kételyek kerülnek elő, akármivel is dicsekszik Szijjártó Péter lélegeztetőgép-ügyi specialista.

Mert hogy a magyar főkülügyér nem kevesebbet állított Brüsszelben, hogy idézem: "…Magyarország büszke és egyben megbízható tagja is a világ legerősebb védelmi szövetségének számító NATO-nak.” Meg ilyet is mondott még: "…megbízható szövetségesek vagyunk, hozzájárulunk a közösségünk biztonságához."

Tartok tőle, hogy a magyar külügyminiszter egészen más újságot olvas, mint a magyarok többsége, már ha a Bem rakparti repülős törzsutas olvas újságot egyáltalán. Tény és való, hogy a NATO tényleg a világ legerősebb és leghatékonyabb nemzetközi szövetsége – immár 75 éve. De hogy a magyar kormány (és fontos megjegyezni, a kormány nem azonos Magyarországgal) nem megbízható szövetséges, az egészen biztos. Az atlanti szervezet folyosóin az Orbán-kormánnyal kapcsolatban a "megbízható" helyett inkább olyan jelzőket használnak – igaz, egyelőre és szerencsére nem hivatalosan – hogy hitszegő, képmutató meg oroszbarát.

Hogyan is lehetne megbízni egy olyan szövetségesben, aki két év alatt féltucatszor találkozik a NATO-ra legnagyobb veszélyt jelentő agresszor állam, azaz Oroszország külügyminiszterével? Miközben az atlanti szövetség másik harmincegy tagjának a számára világos, hogy nagy ívben és demonstratívan el kell kerülni Moszkvát, mint a leprást. Nem oroszgyűlöletből, hanem jól felfogott diplomáciai szolidaritásból és biztonsági érdekből. Ugyan miféle megbízható szövetséges az, aki egy az egyben szajkózza nemzetközi fórumokon is a Kreml retorikáját, aki üres békepárti jelszavakat pufogtat, és közben ott akadályozza a közös és hatékony katonai segítségnyújtást a megtámadott Ukrajnának, ahol csak tudja?! Az ilyeneket nem megbízható szövetségesnek hívják Brüsszelben, hanem bajkeverőnek…

Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2024. április 4-i adásában hangzott el.