„Támogassa
Reggeli gyors

Most már késő vitázni, bevezetik ősszel a sokat bírált NAT-ot

25/05/2020 16:38

| Szerző: Klubrádió

Nagyon úgy tűnik, eldőlt, hogy már idén szeptembertől érvényes lesz az új Nemzeti alaptanterv. A szakma jelentős része által kritizált szabályozó dokumentumot úgy vezetik be, hogy arról nem lehetett kellő időben vitázni. Ehhez most már késő – mondta Mendrey László oktatási szakértő, volt szakszervezeti vezető, aki szerint ez is mutatja, hogyan működik a NER.

2020. május 25. Reggeli gyors-részlet/Interjú, Mendrey László 2020.05.25.
08:18
00:00

Biztos, hogy a kormányzat bevezeti szeptembertől az új Nemzeti Alaptantervet (NAT) – mondta Mendrey László oktatási szakértő, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi elnöke a Klubrádiónak. A szakértő azután nyilatkozott, hogy múlt pénteken a szervezésében online kerekasztal-beszélgetést rendeztek, amelyen részt vett Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is.

Mendrey László szerint, ismerve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) sajátosságait, az oktatási szakma jelentős számára korábban sem volt kétséges egy másodpercre sem, hogy a kormányzat előbb-utóbb bevezeti a sokat bírált NAT-ot, az más kérdés volt, hogy milyen körülmények között.

 
Forrás: Pixabay
 

Hangsúlyozta, a hatálybalépéshez kívánatos szakmai viták nem zajlottak le kellő időben, a három nappal ezelőtti kerekasztal-rendezvényen ugyan igen erős beszélgetés zajlott a témáról, de megkésve. Már elkészültek ugyanis a kerettantervek és állítólag a tankönyvek is, valamint készülnek a helyi tantervek, az új NAT-ot pedig szeptember 1-től felmenő rendszerben be akarják vezetni.

A Mendrey László szervezte május 22-ei kerekasztal-beszélgetésen Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke kijelentette:"Semminemű szándék nincs a kormányban az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésének elhalasztásra.”

Bár március végén több mint húsz szakszervezet és közoktatásban aktív civil szervezet kérte az új NAT elhalasztását, Hajnal Gabriella áprilisban is arról beszélt, hogy a tavasszal kialakult járványhelyzet miatt bevezetett távoktatás ellenére is zökkenőmentesen elindulhat az új Nemzeti alaptanterv a következő tanévben.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Reggeli gyors/Interjú Mendrey Lászlóval
2020. május 25., hétfő 08.20
riporter: Szénási Sándor