„Klubrádió
Reggeli gyors

Pedagógusok: Így pláne nem kellene bevezetni az új NAT-ot

31/03/2020 17:19

| Szerző: Klubrádió

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint azért is kell elhalasztani az új Nemzeti alaptanterv bevezetését, mert a tanárok most, a digitális oktatásban rengeteg új ismeretre tesznek szert, amit fel kellene használni. Ráadásul az oktatási kormányzat oldaláról se adott minden feltétel.

2020. március 31. Reggeli gyors / részlet, Totyik Tamás (20.03.31.)
05:53
00:00

A NAT bevezetésének elhalasztását kéri több szakszervezet és civil szervezet – ebből az alkalomból beszélgettünk Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökével. Azt mondta: az oktatás területén nagy forradalom indult el és tart most, amelynek nem látják a végét. A NAT elhalasztása azért is szükséges szerinte, mert annyi ismeretet halmoznak fel a tanárok az internetes oktatás által, hogy azt érdemes lesz beépíteni az új alaptantervbe. 

Közölte: amikor túl lesz az ország a járványon, a döntéshozóknak kell újragondolniuk a digitális oktatást. Példaként említette, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknél a családban legtöbb esetben nincs laptop, nincs internet, ezért őket csak mobilon érhetik el az iskolák, mert az a felmérések szerint a diákok nagy többségének van. Nagyobb figyelmet kellene tehát fordítani a mobil platformra a digitális tananyagok fejlesztésében.

Egyébként a digitális oktatási stratégia 2016-ban kijelölt céljait 2018-ban el kellett volna érni, de alig valósult meg valami. A digitalizálás pedig nem abból áll, hogy a tankönyveket pdf formátumba alakítják, hanem abból is, hogy egyénre bonthatók legyenek, az egyéni fejlődést szolgálják. A hátrányos helyzetű gyerekeknek külön tananyagot kellene előállítani, mert jelenleg nem sok minden érhető el például a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekeknek.

A NAT-nál politikai döntésre lenne szükség, a politikának kellene felülírnia, kérdés, hogy van-e erre bátorság a döntéshozókban – mondta Totyik Tamás. Hozzátette: óravázlatokat, helyi tanterveket kellene készíteniük a pedagógusoknak, a kerettantervekhez igazítani a pedagógiai programot, miközben azokból is van, ami hiányzik, pont az SNI-s gyerekeknél. Nem okolja ezért az oktatási kormányzatot, mert ilyen a helyzet, a rendszer működtetése a lényeg, de akkor ne várják el a tanároktól se olyan feladatok teljesítését, amelyeket állami szinten se tudtak megoldani.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay.com

Reggeli gyors
2020.03.31. 06:00
Műsorvezető: Dési János