„Klubrádió
Reggeli gyors

Iványi: Meg lehet-e mozdítani az egész társadalmat a rezsim ellen?

4/09/2020 13:35

| Szerző: Klubrádió

Az elmúlt harminc évben épp azért nem jutottak túl sokra az igazságtalanságok ellen tiltakozók, mert nem tudták megmozdítani a társadalom egészét. Kérdés tehát, hogy most meg lehet-e ezt tenni – mondta Iványi Gábor lelkész, a szabad oktatásért és a szabad kultúráért szervezett budapesti demonstráció egyik kezdeményezője.

2020. szeptember 04. Reggeli gyors-részlet/ Interjú, Iványi Gábor 2020.09.04.
11:14
00:00

Elsősorban a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) melletti szolidaritásról szól az intézmény Vas utcai épülete elé péntekre meghirdetett tüntetés, de nem csak a Színművészetiről van szó. Az ő ügyük az egész felsőoktatásé, sőt, „az egész mai magyar átkozott helyzetnek a problémája, annak, hogy ide vezet a féktelen, kontroll nélküli hatalomgyakorlás” – mondta Iványi Gábor lelkész, a szabad oktatásért és a szabad kultúráért szervezett budapesti demonstráció egyik kezdeményezője.

Iványi szerint – aki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke – a kormányzat nem arra kapott felhatalmazást, hogy puccsszerűen elfoglalja a Színművészetit, ahogy az egész országot is. „Vergődünk az ő pókhálójukban, és halálra gyötör bennünket a gonosz pókmérgük, és valamit el kell erről mondani.”

 
Iványi Gábor Forrás:
 Oltalom Karitatív Egyesület, Facebook
 

Most tehát a fiataloknak, az egyetem hallgatóinak, akik ahelyett, hogy játszhatnának, a hatalommal kell küzdeniük, bár ez sem rossz gyakorlat – tette hozzá Iványi, aki beszélt a Színművészetiért szervezett másik, két nappal későbbi, vasárnapra demonstrációról is, és annak jelentőségéről. Szerinte szép ötlet, hogy a hallgatók élőláncot szerveznek az SZFE és a Parlament között, de valójában az egész nemzetet talpra kellene állítani, hogy „egy emberként kiáltsunk fel, ez így nem mehet tovább”. Iványi hozzátette, valójában ott volt eredménye a tiltakozásnak, ahol a demonstrálók addig nem mozdultak el az utcáról, amíg a hatalom meg nem hátrált. Egy-egy alkalmi kiállástól ugyanis nem hátrál meg.

Az elmúlt harminc évben épp azért nem jutottak túl sokra az igazságtalanságok ellen tiltakozók, mert nem tudták megmozdítani- a társadalom egészét. Kérdés tehát, hogy meg lehet-e ezt tenni. Ha nem, akkor is kiabálni kell, mert a hang megmarad – mondta Iványi.

Iványi Gábor az SZFE-nél
 
Iványi Gábor az SZFE-nél
 

A pénteki tüntetés előzménye, hogy a kormány részéről korábban közölték, jelentősen csökkentik több, hátrányos helyzetű diákot oktató, nem állami iskola támogatását. Így első körben felezik, majd a tervek szerint teljesen megvonják a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség oktatási intézményeitől, de elvonnak az Igazgyöngy Alapítványtól, valamint az Ámbédkar Iskolától is. A legszegényebbeket oktató említett iskolák támogatásának megvágásáról szóló hírek pár nap eltéréssel érkeztek a Színművészeti eisntandolásának szeptember 1-jei kezdődátumához képest.

A péntek késő délutáni tüntetésen fellép Bródy János, a PA-DÖ-DŐ, valamint felszólal, Iványi mellett, Setét Jenő roma aktivista, az Igazgyöngy Alapítványtól pedig L. Ritók Nóra, és ott lesz több ismert színész - Fullajtár Andrea, Lázár Kati, NoÁr, Szalay Kriszta, Szirtes Ágnes, Bíró Kriszta, Galkó Balázs - is.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Reggeli gyors/Interjú Iványi Gáborral
2020. szeptember 04., péntek 08.50
riporter: Pálinkás Szüts Róbert