Péterfy-Novák Éva: Fejétől bűzlik a hal
Péterfy-Novák Éva szerint az Isztambuli Egyezmény ratifikálása nagy segítség lenne a rendőrségtől a gyerekvédelemig, de ezt a férfiközpontú kormány nem lépi meg.
Péterfy-Novák Éva szerint az Isztambuli Egyezmény ratifikálása nagy segítség lenne a rendőrségtől a gyerekvédelemig, de ezt a férfiközpontú kormány nem lépi meg.
A lakásárak megállni látszanak, kicsit már csökkennek is, a befektetők figyelme tehát a föld felé is fordult. Tavasszal egy törvénymódosítás újabb lendületet hozhat a piacra.
Többé nem a szülő és az óvodapedagógus dönti el, hogy egy gyerek hatévesen menjen-e iskolába, hanem a hivatal. Papírok alapján.
Nagyon kevesen mutatnak empátiát a romák helyzetével kapcsolatban, a túlnyomó többség teljesen közömbös - derül ki az ELTE és a Medián kutatásából.
Vízipók tegnap csúfosan visszavonult, úgy tűnik, a közönség véleményét monitorozva a szervezők belátták, hogy nem volt szerencsés választás a figura. De nem ez az első ilyen eset, hogy egy kabalaállatot még idő előtt nyugdíjaznak. Most a 21. század kevésbé sikeres magyar kabalaállatait mutatjuk be - sok-sok képpel és videóval.
Papíron felgyorsítottak a Budapest-Szeged vonalon néhány InterCity vonatot, ám azok a valóságban lelassultak. Így működik a Nemzeti Vidékstratégia.
Pikó András VIII. kerületi polgármester (a Klubrádió volt műsorvezetője) szerint Kocsis Máté irányította a Józsefváros című újságot, a jegyző pedig belefolyt a kampányba.
Helyénvaló a szabadság terjesztésére szövetkezett négy V4-es főváros együttműködése – mondta a volt külügyminiszter, aki nagyon rosszallja, hogy a liberalizmus szitokszóvá vált.
Jávor Benedek a fővárosi önkormányzat brüsszeli képviseletének vezetője lesz, és fontos célja, hogy megmutassa a különbséget a nyitott városok és a populista rezsimek között.
A négy visegrádi ország fővárosának a polgármestere megállapodást írt alá Budapesten, jelképesen a CEU épületében. Erről a lengyel és a cseh hírügynökség is beszámolt, az MTI-nél viszont nem találtunk semmit. Egyébként a Reuterstől az AP-n át a Bloombergig végigfutott a hír, hogy a közvetlen uniós támogatásokért és a populizmus terjedése ellen fogtak össze a városvezetők. Kárpáti János lapszemléje.
(Lét)számháborúval reagált az Emmi arra a hírre, hogy a Jahn Ferenc Kórházból 7 sebész közül 6 távozik. Állítólag így is marad elég orvos.