Viszik még a közpénzt a letelepedési kötvények után
A letelepedésikötvény-biznisz két évig üzemelt, hatalmas botrányt kavart. Az egyetlen átlátható résztvevőhöz érdekes módon betörtek négy éve, azóta sem tudni semmit a nyomozásról.
A letelepedésikötvény-biznisz két évig üzemelt, hatalmas botrányt kavart. Az egyetlen átlátható résztvevőhöz érdekes módon betörtek négy éve, azóta sem tudni semmit a nyomozásról.
Fidrich Róbert szerint csak a Shell az összes üvegházhatású gáz kibocsátásának 3 százalékáért felel. Az esetet követően más cégekkel szemben is várható per.
Elmaradt a nemzetbiztonsági bizottság ülése, így nem derült ki a képviselők számára, hogy hogyan tervezi megvédeni a magyar és szövetségeseink védelmét a magyar titkosszolgálat.
Finisben a helyreállítási alap ratifikációja a tagállamoknál, ezt követően az Európai Bizottság hagyja jóvá az egyes tagállamok által benyújtott felhasználási terveket – írja a Les Echos. A Süddeutsche Zeitung arról cikkez, hogy bár a jövőben elképzelhető a többségi döntéshozatal az EU-ban, ma még szükség van a vétó lehetőségére.
Herczog László volt szociális és munkaügyi miniszter szerint egyértelmű, hogy a pandémia és a munkanélküliek száma közt összefüggés van.
Cseh Katalin közölte: az EP harcol azért, hogy a jogállamisági mechanizmust végre elkezdje alkalmazni az Európai Bizottság, és ne csak papíron létezzen.
Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, Chikán Attila úgy véli, hogy anyagi terhei mellett túl nagy kihívást jelentene a hazai egyetemeknek a Fudan jelenléte.
Ha már tömegével oltják az embereket Sinopharmmal Magyarországon, akkor nagyon fontos lenne kormányzati szinten vizsgálni a hatékonyságát, és felkészülni arra, hogy ha kevéssé hatékony idősebb korban, azt hogy lehet helyrehozni – hangsúlyozta Sarkadi Balázs akadémikus, orvos-biológus. Hozzátette: elképesztőnek tartja azokat a miniszteri, államtitkári nyilatkozatokat, amelyek őket hülyézik és hazugozzák le.
Tényleg átlépem-e a határt, tényleg beállok-e közéjük, vagy csak megpróbálok túlélni, netán belső emigrációba vonulok és alámerülve kibekkelem őket?
A ferencvárosi polgármester egy budapesti mini "népszavazással" akadályozná meg, hogy a magyar kormány olyan szerződést kössön Kínával, amiből nem lehet kilépni.
Botár Alexa, az MTVSZ szakembere szerint megfelelő mély korszerűsítés nélkül a lakossági napelemrendszerek és elektromos fűtés kiépítése nem valósítja meg a klímacélokat.
Orbán Zoltán szerint a fecskefészkek leverésének megszüntetésével sikerült elérni, hogy a hazai populáció ne csökkenjen tovább.