A színházakat akarja a kormány
A tao-támogatások átrendezése már alaposan megviselte a független színházak világát, jönnek a kőszínházak. Az a baj velük, hogy az önkormányzatokhoz tartoznak.
A tao-támogatások átrendezése már alaposan megviselte a független színházak világát, jönnek a kőszínházak. Az a baj velük, hogy az önkormányzatokhoz tartoznak.
A legutóbbi PISA-felmérés adataitól indultunk Szűcs Tamással, a PDSZ elnökével, és általánosságban próbáltuk elemezni a magyar oktatási rendszer súlyos hibáit.
Mohácsi András képzőművész nemcsak sikeres testvérei, János és István révén ismert figura, hanem egy nagyon tehetséges színházi ember - csak ugye a díszlettervezők kevésbé vannak a kirakatban. A Dobszerdában azonban most ő a vendég, nem tud a kulisszák mögé bújni.
Számos felháborító esetről számoltak már be az Élőben a városból című műsor hallgatói, de ez még a „kreszprofesszornak” is újdonság volt.
Úgy tűnik, hogy Orbán már az Európán kívüli életre készül. Olyan gesztusokat tesz Putyinnak, amelyektől átmeneti menedéket remél, de szinte biztos, hogy hiába.
Benyújtották igényüket a 15 százalékos béremelésre a BKV dolgozói a cégnek és az új fővárosi vezetésnek, egyelőre nincsenek érdemi tárgyalások. Januárig várnak.
Szomorú feladata volt a Magyar Tudományos Akadémiának legutóbbi közgyűlésén, el kellett fogadniuk a törvény által rájuk kényszerített feltételeket.
Magyarország helyzete nem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne – véli a Nemzetközi Sajtóintézet igazgatóhelyettese, aki a tényfeltáró úton járt Budapesten. Varga Judit igazságügyi miniszter közben több tiszteletet vár. Külföldi lapszemle.
Könnyen kaphat az ember olyan kórházi számlát, ami láttán elmegy a kedve az élettől. A kormány új ötlete megint a legszegényebbeket sújtja.
Jóindulatúan értékeli Orbán Viktor tevékenységét a Politico. Európa második legbefolyásosabb álmodozójaként mutatja be. Tényleg az lenne, nem romboló?
Greta Thunberg egy nagyon is valós veszélyre ad hisztérikus, üres válaszokat, amiket aztán hívei vallásos hittel terjesztenek. Most így végiggondolva, Orbán Viktor is ezt teszi...
A liberális gondolatnak helye van a társadalomban – véli Bősz Anett, a liberálisok új elnöke. Már csak ezért is, mert tapasztalhatjuk, mit okoz a hiánya.