A védekezés sosem volt a kormány kezében
Gyógyítható betegek fognak meghalni az orvosok, egészségügyi dolgozók „eszement vándoroltatása” miatt. Hamarosan uniós segítséget kell kérni az ellátáshoz.
Gyógyítható betegek fognak meghalni az orvosok, egészségügyi dolgozók „eszement vándoroltatása” miatt. Hamarosan uniós segítséget kell kérni az ellátáshoz.
Magyarország és a V4-ek nem fogadják el az EU új migrációs javaslatát, a németek év végéig megoldást akarnak. Orbán nem akar szankciót Oroszország ellen Navalnij megmérgezése miatt. Egy magyar férfi 90 embert fertőzhetett meg koronavírussal Kambodzsában, mikor kiszökött a karanténból. Trump úgy viselkedik az új alkotmánybíró kinevezésekor, ahogy a magyar kormányfő. Nemzetközi lapszemlénk.
Kiss Llászló alapító tagja volt az URH zenekarnak és az Európa Kiadónak is, basszugitárosa volt a legendás formációknak, de néhány dalt - pléldául az Elmentek a fiúk címűt - ő is énekelt és szerzett. Évtizedek óta él Ausztráliában, ahol 3D animációs művészként dolgozott és vizuális effekteket készített reklámokhoz és filmekhez - többek közt a Mátrix 2-höz is. Most hazatért Magyarországra egy időre, hogy felvegye első szólólemezét. El is csíptük, és sikerült elhívni őt az Örömzenébe.
Berlin, Verőce, Budapest - ezek az Utcafront színhelyei, de a lényeg a részletekben rejlik.
Az elmúlt öt évben egy városnyi ember, több mint negyvenezer nő szembesült hazánkban a rosszindulatú emlődaganat diagnózisával. A Gyógyulj Velünk Egyesület közleménye szerint minden egyes évben további kilencezer fővel nő a betegek száma. Ezért az emlőrákos nők felépüléséért az egyesület új programot indított. Kapitány Zsuzsa gyógytornász, az egyesület elnökségi tagja beszélt minderről.
A Kovátsműhely következő daltörténete a repülésről szól. Adásunk első vendége Czigány Ildikó, aki a megboldogult Malév első női pilótájaként lett ismert, de talán kevesen tudják róla, hogy zenetörténészi végzettsége is van, illetve az első "szakmaszerelem" az életében nem is a repülés, hanem az állatok voltak. A második részben Hardy Mihállyal, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesével beszélgetett a műsorvezető, akivel nem csupán száraz ferihegyi adatokról, repülőgép-forgalomról és a reptéren kommunikációs igazgatóként eltöltött éveiről volt szó, hanem a repüléssel és utazással kapcsolatos személyes élményeiről is.
Az Útszélen adásában a Dankó utcába látogattunk el, ott székel az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, illetve az Iványi Gáborék által működtetett Wesley János Főiskola, a Fűtött utca hajléktalanszálló és egy hajléktalankórház is. Nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi időben.
Az Örömzenében más-más szavakkal, de a klasszikus- és a népzene, a jazz és az alternatív vonal egyet-egy képviselője is kiállt az SZFE mellett.
Tényleg azt akarjátok, hogy a szlovák adófizetők a magyar oligarchákat pénzeljék? Azokat, akikhez aztán Orbán barátain keresztül pályázatok útján jut el a pénz? – kérek magyarázatot erre a mondatra a szerzőjétől, Michal Šimečkatól, szlovák uniós képviselőtől, aki saját javaslatával akarja elérni, hogy ne jusson annak uniós pénz, aki azt nem érdemli meg.
A Szerepvállalásban ismét két fontos társadalmi programot mutattunk be: az Önkéntes Központ Alapítvány pályázatát és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Fontos vagy! nevű kampányát, mely az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapján indult el.
Budapest nyolcadik kerülete csodákat rejt. Az egyik legnyüzsgőbb, legváltozatosabb része a fővárosnak, az Anno Budapest most a régi Józsefvárosba látogat el a hallgatók segítségével.
A Galaxis kalauz 106. epizódjában közlekedési táblák történetétől a kommunikáció nem verbális kiegészítőin át a hazai szamizdatig vezetett az út.