"Vologya, de jó volt veled itt beszélgetni egy nyugodt helyen, ahol nem tartóztatnak le téged, mint körözöttet valami mondvacsinált háborús bűntett ürügyén, hisz’ katonai műveletről beszélünk, no de száz szónak is egy a vége, gyerünk a kantinba, mert kihűl a kacsa, a világbékét könnyebb megoldani, ha teli a pocak, legyen az bármekkora is." Arató András egy mondatba sűrítette a "következetes" Orbán Viktor vélt gondolatait találkozójáról az orosz elnökkel.

"Úgy szerepel a tankönyvekben, hogy nemzetünk egyik legbecsesebb piros betűs, állami ünnepnapja a vérbefojtott forradalom 67. évfordulója. Ha ez így volna, akkor ezen a napon Magyarország mai miniszterelnökének az ország főterén kellene sok ezer ember és a hivatalos nobilitások jelenlétében méltatnia az egykori „pesti srácok” hősiességét, kalapot emelni az életükkel fizető férfiak és nők, idősebbek és fiatalok emléke előtt."

Ha most megkérdezik tőlem, mi hát a megoldás, őszintén válaszolok: fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy legelébb mindig érdemes és szükséges felismerni a dolgok valódiságát, esszenciáját, ugyanis e felismerés nélkül csak ködszurkálás zajlik, s jószándékkal telve csak tragédiákat, katasztrófákat okozunk, vagy legalábbis azokhoz járulunk hozzá. Vagyis a felismerés, a tudás az első lépcsőfok.

Pedig lehetett volna uncsi, hiszen szinte mindenben egyetértettünk, ami nem volt nehéz, mert a könyvemről alig esett szó. Viszont – evidensen focihasonlattal próbálom érzékeltetni azt, amit, elvégre rendes magyar ember a labdarúgásban találja meg a múlt, a jelen és a jövő megismeréséhez elengedhetetlen analógiát –, szóval egy futballcsapat szurkolói sosem unatkoznak együtt, legalábbis így képzelem a felcsúti Puskás Akadémiáért szorító tömegeket.

Az idők és az erkölcstelenségek persze változnak. Ma már szerzőnk igaz Izrael-baráttá metamorfizálódott: a Hamasz hallatán "gyáva, ócska, földalatt bujkáló terrorista patkányok" megdögléséről mereng, s szapora lépteivel Orbán mellé fölzárkózva heroikus bátorsággal szól a "jogos és érthető és helyes izraeli ellencsapásról."

"Olyan méretű nemzetközi inflációs özönvízzel álltunk szemben, amiket a maga kis vödreivel a jegybank nem tudott felfogni, ezért kellett a kormánynak segítenie" – nyilatkozta Orbán. A kormány számára ugyanis oly vedrek állnak rendelkezésre, amilyenektől Noé is megnyalta volna mind a két hüvelykujját.

A hatalom megalázó módon minden fideszest egyházához elkötelezett, mélyen vallásos személyként törekszik beállítani, a Fidesszel szembenállókat viszont hamis, bántó sztereotípiával dühödt antiklerikálisoknak nevez.

"Ha pedig a jövőről van szó, azt bizony senki nem olvasta, úgyhogy nincs ok az optimizmus feladására. Vagy az aggodalom sutba dobására" – Arató András Török Gábor, a NER jövőjéről szóló jóslatát vette górcső alá.

"Mindeközben Irán – izraeli katonai szakértők gyanúja szerint nem csekély orosz segédlettel – a Hamász legnagyobb fegyverszállítójává lett."

2000 óta (2011 kivételével) minden évben összejön, a pályázók nem lankadnak, csak a támogatók. Kár lenne, ha megszűnne, mert jól jelzi, a reklámcélú plakátok üzenetei és a képzőművészeti igényesség nem szükségszerűen vannak egymással kibékíthetetlenül ellenséges viszonyban.

És azt is belemondta a Hanyatló szemébe, hogy nálunk tombol a média szabadsága. Csupán közhelyes szerénysége miatt nem említette ennek egyik döntő bizonyítékát: mutassanak nekem még egy országot, ahol a miniszterelnök az ő rádiójában minden pénteken szól az alattvalóihoz. És akkor az anyagiakról nem is beszéltünk: az adófizetők pénzéből a világon sehol nem áldoznak annyit a sajtóra, mint nálunk.

Sajnos Soltész Miklós azt nem látszik tudni, hogy az Úr angyala a bebörtönzött apostolokat kivezette a börtönből, s mondá nekik: "menjetek, álljatok ki a templomban a nép elé, s hirdessétek ennek az életnek az igazságait".