Huhogók – Herskovits Eszter jegyzete
Mondhatnak bármit a száraz gazdasági adatokkal operáló elemzők, abban igaza van a minisztériumnak, hogy manapság fokozott bátorság kell a fogyasztáshoz. Már-már vakmerőség bemerészkedni egy boltba.
Bérlakás nélküli bérlakáspiac - Rózsa Péter jegyzete
A lakások fenntartási költsége egyre magasabb, az átlagos bérleti díj szintén, miközben ismét megjelent az infláció, a bérek ettől elmaradnak.
Az oda vezető út - Szénási Sándor jegyzete
Menczer Tamás és Magyar Péter afférjáról van szó persze, amivel kapcsolatban most nem térünk ki a kormányoldal sima projekcióira, amelyekkel Menczer verőlegény stílusát Magyarra próbálja rávetíteni.
Ez így nem oké – Kárpáti Iván jegyzete
A történtek semmiképpen nem bírnak a társadalomra való akkora veszéllyel, mint amennyire súlyos a következmény. A bíróságnak ezt is figyelembe kellett volna vennie.
Mérgelődjetek csak a Csurka-szobor miatt (is) - Dési János jegyzete
"Csurka István egykori író, később antiszemita politikus halálával a csurkizmus nem szűnik meg – írtam 2012 februárjában, Csurka halálakor. Jó, ebben igazam lett. De hogy tulajdonképpen állami ideológiává küzdi fel magát ez a nyálkás, rasszista eszme, azt azért nem hittem akkor."
Egy fekete – Józsa Márta jegyzete
A Black Friday az a nap, amikor a boltokban csak az eladók fejében működik a racionalitás, a vásárlók zöme elveszíti a kontrollt, és még az is konzumidiótává válik. Józsa Márta gondolatai fogyasztásról, kávézásról és Trumpról. Fekete péntek, fekete leves, Fehér Ház.
Nem lehet félreállni - Hardy Mihály jegyzete
Nehezen érthető és még nehezebben fogadható el mindaz a maszatolás, amit a Tisza Párt európai parlamenti képviselői művelnek Ukrajna ügyében.
Üdv itthon Szájer Józsi – Selmeci János jegyzete
És nem baj, ha így volt, és nem attól lesz rosszabb hely az ország, sőt, ha létezik megbocsátás, és Szájer József közpénzért gondolkodik Európa jövőjén, attól viszont még lehet, ha a választási kampány jegyében születik egy újabb, valamilyen kisebbségi csoportot diszkrimináló törvény.
Egy kis Szovjetunió Pesten – Kárpáti Iván jegyzete
27/02/2024 18:02
| Szerző: Kárpáti Iván
Ha valami nem jó, nem piacképes, de az államé, akkor majd tesz róla, hogy továbbra se lehessen megkerülni. Kárpáti Iván postai kalandjai.
Ez tipikus állami húzás, ha valami nem jó, nem piacképes, de az övé, akkor majd tesz róla, hogy továbbra se lehessen megkerülni. Mindenkinek van tapasztalata ilyen is, olyan is. Pont ez a lényeg, hogy nem a minőségbiztosításon múlik a szolgáltatás színvonala, hanem a mázlin. Van-e a postással olyan informális kapcsolatunk, hogy felhozza az ajánlott küldeményt, kifogunk-e olyan ügyintézőt a fiókban, aki hajlandó normálisan kommunikálni. Lutri.
Mostanra már nyilván kitalálta a kedves hallgató, hogy a Kárpáti személyesen cseszte fel magát. Mit is tagadjam, legalább van kinek panaszkodnom. Szóval szokás szerint a futár próbálkozás nélkül bejelölte, hogy nem sikerült átadnia a csomagot, és azzal a lendülettel vitte is a központba. Oké, ezen már át is siklik az ember, 1978-ban születtem Magyarországon, itt vettem először levegőt, e föld nevelt, mindent értek. A technológia azért már beszüremkedett ebbe a jól konzervált szocialista nagyvállalatba is, tehát online lehet követni, hogy elvileg merre jár a csomag. Az azonosítási szám szerint egy ismert gigapostán volt.
Remek, útba esik, amikor jövök a Benczúr utcába. Rutinosan mentem fel az első emeltre, legutóbb is ott landolt. Belépőjegyet is lehetne szedni turistáktól a bejáratnál, az épület ugyanis egy jól konzervált ’70-es évek Szovjetuniója, nemcsak hangulatában, de nagyjából személyzetében is. Sorszám, várakozás, pulthoz lépés. Csókolom, ezzel a számmal van itt nekem egy csomag – mondom én. Hát sajnos ezzel a csomagjelzéssel nem ide kellett volna jönnöm, hanem az épület másik bejáratához, első keresztutca, stb. – mondja az ügyintéző. Legutóbb pont ilyen formátumú jelzéssel kaptam meg a dobozt itt, mormogom magamban, de hát ez van.
Szóval emeletről le, utcára ki, séta, másik kapu, sor végére be. Vár. Vár. Jó napot kívánok jöttem egy csomagért ez a száma – mutatom én. Ez nem a mi számunk ez azé a cégé, akitől mi átvettük, ezzel nem találom meg – mondja az ügyintéző ocelotmintás testhez tapadó szettben, amire zöld postás mellényt vett, mert huzat van. De az önök nyomkövető rendszerébe ezt a számot írtam be, az vezetett ide – érvelek én, miközben mögöttem gyarapodik a sor, növekszik a nyomás. Mutasson egy emailt – mondja egyre borúsabban. Nincs email, hiszen pont ez a lényeg, egy szám van, amit egy rendszer osztott ki nekem azon az oldalon, ahol rendeltem, és amivel több országon át követhettem a cuccot – magyarázom kétségbeesetten, miközben homlokom gyöngyözni kezd, mert a tavaszi idő ellenére full téli szettben indultam erre kalandra, valamint érzem, ahogy a mögöttem állok tekintete is perzseli a hátamat. Újabb gyilkos pillantás az ügyintézőtől, majd leül egy géphez, beírja a számot, mutatja, hogy semmi, fel sem áll már onnan, ezzel is jelezve, hogy talán húzzak már végre el. Ezen a ponton én is meginogtam, a szűk helyiségbe már nem fért több ember, a további érkezők a lépcsőházban álltak.
De egy utolsó rohamra indultam, újabb megközelítést alkalmaztam: Honnan tudnám, hogy ide kellett volna jönnöm, ha az a szám nem létezne?! Tán megálmodtam? – teszem fel a költői kérdést. Súlyos némaságban töltött másodpercek, a mögöttem álló tömeg is lélegzetvisszafojtva vár. Ügyintéző végül feláll és megkérdezi: Mi a neve és hova volt rendelve a csomag? Kárpáti Iván vagyok és a Benczúr utca 45-be. Felírja, hátra megy 3,5 métert, felnyúl a polcra és 8 másodperc múlva kezemben a küldemény. Fellélegzik a szoba, győzelem. Azt még azért hozzáteszi már kicsit oldottabb és egyben zavarodott hangnemben, hogy hát azért nézzem, igaz, hogy ott van az a szám rajta, ami ugye eddig úgy volt, hogy nem is létezik, de nézzem csak meg, itt ez a másik szám, na, az az övék, akkor még egy személyit, ha lennék kedves.
Kitántorgok a tavaszi szélbe, megtörölgetem a homlokomat és hálát adok az égnek, hogy ezúttal az államnak ezzel a lerohasztott szektorával kellett vívnom, nem pedig tehetetlenül feküdve egy kórházi ágyról elérnem az ötven emberrel bajlódó egyetlen nővért. Vonattal szerencsére pedig nem járok.
Kárpáti Iván jegyzete a 2024. február 27-i Esti gyorsban hangzott el.
Címlapi fotó: Monori postahivatal kézbesítőkkel 1972-ben. Forrása: Fortepan.hu / Péterffy István
