A sovinizmus ötven árnyalata – Hardy Mihály jegyzete

Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában a soviniszta kifejezésen? Tudják, arra gondolok: a sarkvidéki börtönkolóniában a másvilágra átsegített Alekszej Navalnijról nyilatkozta azt a magyar miniszterelnök, hogy idézem: „sovinisztáknak nem jár tisztelet!”. Meghökkentő kijelentés ez Navalnijról, akinek politikai karrierje elején valóban voltak a nagyorosz nacionalizmust idéző kijelentései, de – ebben biztos vagyok – nem emiatt, hanem az önfeláldozó bátorsága és a putyini állami korrupcióval szembeni kérlelhetetlensége miatt fognak emlékezni rá a történelemben. Ami azt illeti más politikusok is keresztülmentek egyfajta színeváltozáson. Én még emlékszem egy narancsos pártra a kilencvenes évek elejéről, aminek a vezetői csak „cápalátogatásként” gúnyolták II. János Pál pápa magyarországi vizitjét és Térdre, imához csuhások! bekiabálással tették emlékezetessé a parlamenti ülésszakot. Nagyot változott a világ azóta, gondolom az ilyen emlékektől a veterán fideszesek már irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől.

Hogy ki az igazi soviniszta, azon sem kell sokat törnünk a fejünket. A szó maga egyébként francia eredetű, egy Nicolas Chauvin nevű veterán katonától származik, aki szó szerint istenítette Bonaparte Napoleont – annak 1815-ös bukásán túl is. A sovinizmus kifejezés később némileg átalakult, a nemzeti felsőbbrendűséget hirdetőket nevezték sovinisztáknak, a Trianon utáni Magyarország pedig igazi soviniszta-keltetőnek bizonyult. Napjainkban is gyakran hallunk kormánykörökből a „különleges, furfangos magyaros észjárásról” meg a „magyar emberek nagyszerű tehetségéről” és a többi nemzeti maszlagról. A XX. század végi hímsovinizmus kifejezés pedig már különösebb magyarázatra sem szorul.

Az érzékeny fülűek ma is kihallhatták a nagyorosz sovinizmus minden árnyalatát Vlagyimir Putyin (amúgy főállású háborús bűnös) beszédéből. A sovinizmus mind az ötven árnyalatát, amit csak egy pusztuló birodalom fel tud vonultatni. Volt itt minden, a cári birodalmi nosztalgiától kezdve a sztálini Szovjetunió hidegháborús kardcsörtetéséig, amitől az ország már kétszáz éve kiérdemelte a „népek börtöne” állandó jelzőt. Csoda, hogy az ukránok döntő többsége nem akar ehhez a kontinens méretű lágerhez tartozni, hanem akár az élete árán is Európa civilizált részében látja a saját és a gyermekei jövőjét?

Ilyen körülmények között cseppet sem mindegy, hogy az orosz politikai sovinizmus határát hol húzzák meg: a Tiszánál, Záhonnyal szemben, vagy onnan ezer kilométerre keletre…

Hardy Mihály jegyzete a 2024. február 29-i Esti gyorsban hangzott el.