Így szexel egy brüsszelita - Selmeci János jegyzete
Kétségtelen, hogy egyik haveromnak sem javasolnám az év ötleteként, hogy egy idegen hotelszobában háljon együtt az őt hangfelvételekkel megzsaroló exével.
Göd előttem, Göd utánam - Józsa Márta jegyzete
Ahol arról is lehet döntéseket hozni, hogy a gödi Samsung gyárban például nem működhet szakszervezet, mert a cégnek így jóval olcsóbban jön ki az üzemeltetés, ugyanis nem kell bíbelődnie költséges munkavédelmi szabályokkal és felszerelésekkel.
Ez a kérdés - Szénási Sándor jegyzete
A hatalom úgy tudja, és lehet, hogy nem rosszul, hogy a magyarok szabadságfogalma ritkán fogja át a nemzet, a nemzeti intézmények, és a nagy polgári alaptételek, a sajtó-, a gyülekezés-, a véleménynyilvánítás szent jogát, viszont ettől még magát a fogalmat ismeri.
Nyakukban a bili tartalma - Kárpáti Iván jegyzete
Ez nem baleset volt, nem üzemzavar, nem félreértés. Ez állami asszisztálással végrehajtott környezeti és munkahelyi erőszak.
A Fidesz antitézise - Dési János jegyzete
Az Iványi elleni eljárás nem véletlen, és annyiban mindenképpen koncepciós, hogy hatalmi erőfitogtatás. Iványi Gábor az antitézise a Fidesznek. Amíg az újfasiszta Fidesz rombol és rabol, addig Iványi nyilvánvalóan egy olyan eszmét jelenít meg, amelyet a fideszesek hírből sem ismernek.
Hadisarc – Józsa Márta jegyzete
Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a hatvanpusztai főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja.
A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete
A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek. Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés...
Egy InterCity vécéjében unatkozva - Selmeci János jegyzete
Az állami rádióban aztán Orbán Viktor megpróbált kimászni a vécéből, és menteni a menthetőt; beszélt kicsit arról, hogy februári béremelés, meg nyugdíj, meg adókedvezmény, ha pedig sikerül továbbra is nemet mondani Brüsszelnek, akkor a nemzeti gazdaságpolitikát folytatni tudják, ami a repülőrajt nem láttán ugye annyira sikeres, hogy egy életem, egy szuverenitásom, én lehet megpróbálnék mégis inkább igent mondani Brüsszelnek, aztán lesz ami lesz...
Zöld föld – Józsa Márta jegyzete
26/01/2025 11:05
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
Nem tudom, hogy az inuit fiatalok hogy fogják viselni, ha egyszer egy majdani fővárosukban, teszem azt Washingtonban számítanak majd lenézett, másodrendű állampolgárnak, ferde szeműnek, rénszarvasszagúnak. Azt viszont látom, hogy nem kell messzire menni, ha azt keressük, hogy melyik diák érzi magát idegennek, elesettnek, szemüvegesnek, romának, szegénynek. Itthon és szerte a világon is szoronganak és kiszolgáltatottnak érzik magukat a fiatalok.
Ahol élnek fiatalok is természetesen, és nem túl könnyen. Ma már van ugyan egyeteme a világ legnagyobb szigetének, de csak kevés szakkal, egy normál grönlandi fiatalnak az a dolga, hogy ha egyetemre akar menni, akkor menjen a légvonalban több mint 3500 kilométerre levő fővárosába, Koppenhágába. Ahová több mint hét órán keresztül tart a legolcsóbban is hat-hétszáz euróba kerülő repülőjegy. Szóval onnan nem lehet hazaugrálni a hétvégén anyuhoz. Amúgy Washington is csak egy két-háromszáz kilométerrel van közelebb Nuukhoz, a grönladi fővároshoz, bár a repülési idő valami miatt két órával hosszabb. Hanem inkább az a kérdés, hogy mi történik azokkal a fiatalokkal, akik jó eséllyel életükben először látnak például igaz fát, no meg persze villamost is, amikor kiszabadulnak az arktikus paradicsomból – hiszen a gyerekkori helyszín nyilván nekik is az. Az az otthoni elvárás, hogy menjenek csak, tanuljanak, aztán vigyék haza a tudást, hogy gyarapodjék velük a helyi társadalom.
Ismerjük ezt a mondatot itthonról is, amikor egy borsodi, vagy ormánsági roma értelmiségit azzal a finoman szólva sem korrekt mondattal kérnek számon, hogy miért nem mész haza felemelni a népedet. Azt mondják Koppenhágában, hogy a grönlandiakkal csak a baj van, műveletlenek, nem ismerik a többség szokásait, nem is szívesen barátkoznak velük. Annak sem örülnének, ha a gyerekük velük barátkozna, pláne házasodna. Ismerős, ugye.
Az elvárások, amelyeket a gyerekeink elé támasztunk, és azután elfelejtjük, hogy valójában mire is kérjük őket. Hogy feleljenek meg egy számukra ismeretlen közegnek, fogadják el, és semmiképpen se vitassák a szabályaikat, mert a nagyok, üljenek bármilyen hatalom bármely székében, úgyis mindent jobban tudnak. És aki ezt nem fogadja el, az máris stigmát kap, lehetőleg egy életre, és annyi tapasztalata marad csak meg, hogy rosszul jár, aki nem tagozódik be.
Nem tudom, hogy az inuit fiatalok hogy fogják viselni, ha egyszer egy majdani fővárosukban, teszem azt Washingtonban számítanak majd lenézett, másodrendű állampolgárnak, ferde szeműnek, rénszarvasszagúnak. Azt viszont látom, hogy nem kell messzire menni, ha azt keressük, hogy melyik diák érzi magát idegennek, elesettnek, szemüvegesnek, romának, szegénynek egy magyar iskolában. Amelyet történetesen még Brüsszel sem akar gyarmatosítani.
Világszerte szoronganak és kiszolgáltatottnak érzik magukat a fiatalok, akár azért, mert nagyhatalmak sakkoznak országaikkal, akár azért, mert sokukat a saját országukban tologatnak ide-oda pillanatnyi politikai elgondolások szerint.
Mondjuk sokan bármennyire vártak voltak volna egy Erasmusra, már nem tudják megpályázni, mert az ő szempontjaikat semmibe vevő kupecek előre tolták a saját érdekeiket. Ha kellett, beszántották az egyetemeket, mintha zöldmezős beruházásokra lett volna szükség. Mások meg hiába szoktak rá a digitális, meg a hibrid oktatásra, a pedellusnál kell hagyniuk a telefonjaikat.
Így aztán, amikor bombabariadókkal volt tele az ország, sokan nem tudtak a szüleikkel kommunikálni. Hogy megvannak, jól vannak, mikor menjenek haza, hogy elmondják, hogy félnek. És az, ahogy elnézzük, egyre kevesebb helyen ritka, és sehol sem könnyű dolog.
Józsa Márta jegyzete a január 23-i Útszélenben hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
