Süllyedő hajó - Hardy Mihály jegyzete
Orbán Viktor a jelek szerint még mindig nem heverte ki a látványos bukás utáni traumát. Hírek szerint most éppen a Fidesz túlélési csodaelixírének összeállításán töri a fejét. Ami kijött belőle, az máris naftalinszagú.
A tükör homálya - Szénási Sándor jegyzete
Nem túl találékonyan, de folyik a mutogatás a bezuhant Fideszben, persze kifelé, ahogyan ez lenni szokott, sosem befelé. A bukás oka, a bűnös mindig kívül van, nem itt bent, nálunk.
Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Zöld föld – Józsa Márta jegyzete
26/01/2025 11:05
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
Nem tudom, hogy az inuit fiatalok hogy fogják viselni, ha egyszer egy majdani fővárosukban, teszem azt Washingtonban számítanak majd lenézett, másodrendű állampolgárnak, ferde szeműnek, rénszarvasszagúnak. Azt viszont látom, hogy nem kell messzire menni, ha azt keressük, hogy melyik diák érzi magát idegennek, elesettnek, szemüvegesnek, romának, szegénynek. Itthon és szerte a világon is szoronganak és kiszolgáltatottnak érzik magukat a fiatalok.
Ahol élnek fiatalok is természetesen, és nem túl könnyen. Ma már van ugyan egyeteme a világ legnagyobb szigetének, de csak kevés szakkal, egy normál grönlandi fiatalnak az a dolga, hogy ha egyetemre akar menni, akkor menjen a légvonalban több mint 3500 kilométerre levő fővárosába, Koppenhágába. Ahová több mint hét órán keresztül tart a legolcsóbban is hat-hétszáz euróba kerülő repülőjegy. Szóval onnan nem lehet hazaugrálni a hétvégén anyuhoz. Amúgy Washington is csak egy két-háromszáz kilométerrel van közelebb Nuukhoz, a grönladi fővároshoz, bár a repülési idő valami miatt két órával hosszabb. Hanem inkább az a kérdés, hogy mi történik azokkal a fiatalokkal, akik jó eséllyel életükben először látnak például igaz fát, no meg persze villamost is, amikor kiszabadulnak az arktikus paradicsomból – hiszen a gyerekkori helyszín nyilván nekik is az. Az az otthoni elvárás, hogy menjenek csak, tanuljanak, aztán vigyék haza a tudást, hogy gyarapodjék velük a helyi társadalom.
Ismerjük ezt a mondatot itthonról is, amikor egy borsodi, vagy ormánsági roma értelmiségit azzal a finoman szólva sem korrekt mondattal kérnek számon, hogy miért nem mész haza felemelni a népedet. Azt mondják Koppenhágában, hogy a grönlandiakkal csak a baj van, műveletlenek, nem ismerik a többség szokásait, nem is szívesen barátkoznak velük. Annak sem örülnének, ha a gyerekük velük barátkozna, pláne házasodna. Ismerős, ugye.
Az elvárások, amelyeket a gyerekeink elé támasztunk, és azután elfelejtjük, hogy valójában mire is kérjük őket. Hogy feleljenek meg egy számukra ismeretlen közegnek, fogadják el, és semmiképpen se vitassák a szabályaikat, mert a nagyok, üljenek bármilyen hatalom bármely székében, úgyis mindent jobban tudnak. És aki ezt nem fogadja el, az máris stigmát kap, lehetőleg egy életre, és annyi tapasztalata marad csak meg, hogy rosszul jár, aki nem tagozódik be.
Nem tudom, hogy az inuit fiatalok hogy fogják viselni, ha egyszer egy majdani fővárosukban, teszem azt Washingtonban számítanak majd lenézett, másodrendű állampolgárnak, ferde szeműnek, rénszarvasszagúnak. Azt viszont látom, hogy nem kell messzire menni, ha azt keressük, hogy melyik diák érzi magát idegennek, elesettnek, szemüvegesnek, romának, szegénynek egy magyar iskolában. Amelyet történetesen még Brüsszel sem akar gyarmatosítani.
Világszerte szoronganak és kiszolgáltatottnak érzik magukat a fiatalok, akár azért, mert nagyhatalmak sakkoznak országaikkal, akár azért, mert sokukat a saját országukban tologatnak ide-oda pillanatnyi politikai elgondolások szerint.
Mondjuk sokan bármennyire vártak voltak volna egy Erasmusra, már nem tudják megpályázni, mert az ő szempontjaikat semmibe vevő kupecek előre tolták a saját érdekeiket. Ha kellett, beszántották az egyetemeket, mintha zöldmezős beruházásokra lett volna szükség. Mások meg hiába szoktak rá a digitális, meg a hibrid oktatásra, a pedellusnál kell hagyniuk a telefonjaikat.
Így aztán, amikor bombabariadókkal volt tele az ország, sokan nem tudtak a szüleikkel kommunikálni. Hogy megvannak, jól vannak, mikor menjenek haza, hogy elmondják, hogy félnek. És az, ahogy elnézzük, egyre kevesebb helyen ritka, és sehol sem könnyű dolog.
Józsa Márta jegyzete a január 23-i Útszélenben hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
