Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Vidnyánszky: Az SZFE tüntetése a baloldal kampánynyitója

Az Európai Parlament előtt az SZFE ügye

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye azért került eszmecsere néven az Európai Parlament kultuúrális bizottsága elé, mert a bizottság elnöke szerint az oktatás szabadságát sérti az alapítványi átszervezés. Ennek során meghallgatták Vidnyánszky Attilát is, a kuratórium új elnökét, aki szerint az átszervezéssel csak színesebbé akarták tenni az egyetemet. Szerinte a magyar színházi világ sokszínű és nem jó, hogy ennyire zárt az egyetem világa, mert nem szolgálja ki a színházakat.

A PSZ szerint újabb tanár halt meg koronavírusban, a család cáfol

PSZ: Újabb covidos tanár halt meg – A család cáfol

Hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el egy újlipótvárosi tanár, akiről korábban a Pedagógusok Szakszervezete azt közölte, halálának köze van a koronavírus-fertőzéshez. A hír után a család cáfolta ezt az információt – írja a hvg.hu.

Negatív rekord: egy nap alatt 63-an haltak meg fertőzés következtében itthon

Negatív rekord: egy nap alatt 63-an haltak meg

Soha nem haltak még meg ennyien 24 óra alatt koronavírusban Magyarországon. Jelenleg 2891 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lélegeztetőgépen, tízzel többen, mint egy nappal korábban.

Új helyeken találtak vizet a Holdon, és még többre számítanak

Úgy látszik, sokkal több víz van a Holdon

Kőzetekbe zárt vizmolekulákat mutatott ki a NASA a Holdon. Azt, hogy ilyen formában is előfordulhat víz a Földet kísérő égitesten, hosszú ideje sejteni lehetett, azonban az amerikai és a német űrügynökségek közös projektje keretében végzett megfigyelések szerint a Hold sarkköreinek árnyékos területein jég formájában a korábban felfedezettnél jóval nagyobb mennyiségű víz is összegyűlhetett.

Tovább sztrájkolnak az SZFE dolgozói

Tovább sztrájkolnak az SZFE dolgozói

A Színművészeti autonómiájáért küzdő egyetemi dolgozók fellebbeznek a sztrájkjukat jogellenesnek minősítő elsőfokú törvényszéki határozat ellen. A bírósági döntés szerint az egyetemi szenátus jogkörének, dolgozók és hallgatók által követelt helyreállítása nincs összefüggésben a dolgozók érdekeivel. A sztrájkolók szerint azonban a szenátus döntéshozó képessége kulcskérdés.

L. Simon feleségének két cége 135 millió forintos EU-s támogatást kapott

L. Simon nem tud felesége cégeinek támogatásairól

L. Simon László, fideszes országgyűlési képviselőnek állítása szerint nincs tudomása semmilyen támogatásról, az érintett vállalatokban már nem vállal szerepet. A cégeket felesége, Vass Eszter irányítja, szerinte korábbi pályázatok összesítését közölte a kormányzati adatbázis.

Lánchíd: négyből három ajánlattevő a kormányoldalhoz köthető

Nem várhat tovább a Lánchíd felújítása

A Lánchíd felújítása nem tűr halasztást, az építmény veszélyesen elrozsdásodott. Karácsony Gergely főpolgármesternek négy közbeszerzési pályázat közül kell választania. Az A-Híd Építő Zrt., a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., az SDD Konzorcium és a Strabag Általános Építő Kft. tehetnek ajánlatot. A négy ajánlattveő közül három NER-közeli.