Brit sajtó: felére csökkentené a karantén idejét a kormány
A változtatás oka, hogy a felmérések szerint még azoknak is mindössze a 18,2%-a tartotta be a karanténelőírásokat, akik magukon tapasztalták a Covid-19 betegség tipikus tüneteit.
A változtatás oka, hogy a felmérések szerint még azoknak is mindössze a 18,2%-a tartotta be a karanténelőírásokat, akik magukon tapasztalták a Covid-19 betegség tipikus tüneteit.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tüntetését követően a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely reagált a demonstrációra. Ő úgy értelmezte a több tízezres megmozdulást, mint állásfoglalást a kormány kereszténydemokrata irányvonala mellett. Az egyetem hallgatói azonban éppen az önállóságot kérik a kormánytól.
Példátlan számú, közel 20 ezer tesztet végeztek el az utóbbi 24 órában. Ennek eredményeképp több mint 3 ezer új fertőzöttet azonosítottak.
Az Országgyűlés hétfőn egynapos ülést tart, amelyen szigoríthatja a karanténszabályok megsértése miatti szankciókat.
Elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB).
Mintegy 300 fős tömeg jelent meg az MTVA épületénél szervezett demonstráción. Az autós blokádról le kellett mondaniuk, a rendőrség nem engedte autóval behajtani a tüntetésre érkezőket. Szél Bernadett szerint a közmédia intézménye a szabadságtól való teljes megfosztottságot képviseli ma Magyarországon. Hadházy Ákos szerint a hatalom piszkos csizmájával mindenkire rárúgja az ajtót.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tudott kielégítő választ adni arra a kérdésre, hogy a Fradi-Újpest mérkőzést miért engedi a kormány teltház előtt megrendezni. Az új rendelet ugyan nem határoz a távolságtartásról, de a nézők számára előírja a maszkviselést.
2066-tal nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 47 krónikus beteg – közölte a kormányzati tájékoztató oldal pénteken.
A hivatalos megbízatása szerint Orbán Viktornak társadalmi konfliktusok kezeléséhez tanácsokat adó Hegedüs Zsuzsa a 444-nek azt mondta, a kormánynak le kellene ülnie tárgyalni az SZFE autonómiájáért küzdő oktatókkal és hallgatókkal.
Bár Müller Cecília országos tisztifőorvos felszólította a lakosságot, hogy maradjanak távol a tömegrendezvényektől, a szombati Fradi-Újpest meccs bizonyosan teltházas lesz. Gulyás Gergely szerint a maszkviselés elegendő lesz.
Bár szabadlábra helyezték a Széchenyi Bank egykori vezetőit, Töröcskei Istvánnak egy másik ügyben tartott előkészítő tárgyaláson kell részt vennie.
Nem tudni egyelőre, hogy szándékos akció, vagy technikai hiba miatt vált elérhetetlenné az egyetem weboldala.