„1%

Vidnyánszky: Az SZFE tüntetése a baloldal kampánynyitója

27/10/2020 13:48

| Szerző: Klubrádió

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye azért került eszmecsere néven az Európai Parlament kultuúrális bizottsága elé, mert a bizottság elnöke szerint az oktatás szabadságát sérti az alapítványi átszervezés. Ennek során meghallgatták Vidnyánszky Attilát is, a kuratórium új elnökét, aki szerint az átszervezéssel csak színesebbé akarták tenni az egyetemet. Szerinte a magyar színházi világ sokszínű és nem jó, hogy ennyire zárt az egyetem világa, mert nem szolgálja ki a színházakat.

Kedd délelőtt az Európai Parlament meghallgatást tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról. A beszélgetés a parlament kulturális bizottságában zajlott, eszmecsere néven, hiszen hivatalosan semmilyen döntést nem hoznak az ügyben, azon kívül, hogy európai szinten is szóba kerül az ügy – írja a 24.hu.

Az eset azért került a parlament elé, mert a bizottság elnöke szerint az oktatás szabadságát sérti az alapítványi átszervezés. A pártatlanság érdekében mindkét oldalról két-két embert hívtak meg. Kormányoldalról György László  ITM-államtitkárt és Vidnyánszky Attilát, a kuratórium új elnökét, a Nemzeti Színház igazgatóját, az egyetemről pedig Upor László volt megbízott rektort és Milovits Hannát, az intézmény hallgatóját hallgatták meg.

György szerint sikeres külföldi modellek alapján akarták fejleszteni az egyetemet a felsőoktatás megújításának keretében. Azt is hozzátette, hogy a modellváltás nyolc egyetemből hét esetében sikeresen lezajlott, csak az SZFE áll ellent a fejlesztésnek.

Upor László ezzel szemben azt hozta fel, hogy a változtatást kikényszerítették és ezzel az intézmény elvesztette autonómiáját. Az SZFE-t mint kis egyetemet nevezte meg, amely mégis 15 ezer embert volt képes az utcára szólítani. Szerinte az intézmény csak névleg kerül magánkézbe, hiszen a kormány által biztosított közpénz elosztására az egyetemnek nincs módja, a döntéshozás kuratóriumok kezébe kerül, melynek tagjait a kormány jelöli ki. Az SZFE esetében szerinte megtörtént a beavatkozás: a szenátus jogait elvették a kinevezések kapcsán, amivel az önrendelkezéstől fosztották meg az egyetemet.

Vidnyánszky Attila mikrofonjával technikai probléma adódott – nem tudta bekapcsolni –, így amíg a problémát elhárították, Milovits Hanna kapta meg a szót, aki szerint az egész procedúra az egyetem polgárainak feje felett, mindenfajta közvetlen egyeztetés, vagy tájékoztatás nélkül történt. Legfeljebb a sajtóból értesülhettek az eseményekről. 

Vidnyánszky csak negyed órával később – újabb mikrofonprobléma után - kapcsolódott be a beszélgetésbe. A kuratóriumi elnök szerint az, hogy nem sikerült őt elsőre meghallgatni, metaforája annak, hogy nincs kommunikáció az egyetemmel sem. Elmondta: a magyar színházi világ sokszínű, szerinte nem jó, hogy ennyire zárt az egyetem világa, és nem szolgálja ki a színházakat – írja a portál.

A kuratóriumi elnök azt is mondta, az SZFE ügye első pillanattól kezdve politikai dimenzióba került, a tüntetését pedig a baloldal kampánynyitójának nevezte, szerinte ezért voltak október 23-án 15 ezren a demonstráción, „ha voltak annyian”, és nem azért mert diákokkal mentek szolidaritást vállalni az emberek. Vidnyánszky azt is hangsúlyozta, más, alapítványi kézbe adott egyetemnél nem hallottak panaszt, pedig azokba az intézményekbe sokkal több hallgató jár.

Címlapfotó: MTI/Soós Lajos