„Klubrádió
A lényeg

Akkugyár: kampányüzemmódba kapcsolt a Fidesz a Facebookon

8/02/2023 13:05

Miután a környezetükért és gyermekeik egészségéért aggódó tiltakozók válaszokat akarnak kapni több városban is, hogy milyen hatása lesz az életükre, hogy a kormány akkumulátorgyárakat építtetne a lakóhelyükön, a kormánypropaganda leáldebrecenizte a debreceni tiltakozókat, és elkezdte híresztelni, hogy fizetett sorosisták, "dollárbaloldalisták" tiltakoznak, ahogy azt korábban civilek, a tanárok, egyetemi hallgatók, akadémikusok, a munkavállalók tiltakozásainál is mindig tette és teszi.

 
Bohár Dániel kormánypárti propagandista
 

 

Ezúttal viszont kampányidőre jellemző módon, a kormány és az udvari propagandisták ismét milliókat kezdtek költeni a közösségi médiában, és azt sulykolják, hogy miről is szól "valójában" az a tiltakozás, és hogy kik állnak a megmozdulások mögött. A Telex számításai szerint a több milliárd forintnyi közpénzből felturbózott Megafon központ "fizetett hirdetésekben tolta meg Bohárék akkumulátorgyáras videóit. A Facebook Ad Platformjának összesítése szerint több mint egymillió forintot költöttek (700-800 ezret és 400-450 ezret) Deák Dániel két videójára, amivel körülbelül másfél milliós megjelenést értek el".

"Bohár Dánielnek két videóját futtatták meg a közösségi oldalon, nála is körülbelül 1,1-1,2 milliót hirdettek el."

És persze sorosistázás ömlik a kormánymédiából is.