Schmidt Mária: A németek új vallása a gyávaság
Szégyen, hogy Orbán Viktoron kívül egyetlen külföldi állami vezető sem jelent meg Mihail Gorbacsov ravatalánál – írta Schmidt Mária.
Szégyen, hogy Orbán Viktoron kívül egyetlen külföldi állami vezető sem jelent meg Mihail Gorbacsov ravatalánál – írta Schmidt Mária.
El kell érni, hogy a magyar emberek 80 százalékban magyar élelmiszert fogyasszanak, és ennek a 80 százalékát magyar vállalkozások állítsák elő – mondta a hvg.hu-nak. Lázár János a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanévnyitóján azt nyilatkozta, Magyarország két "legerősebb emberének" megbízásából érkezett.
Megfosztották médiaengedélyétől és gyakorlatilag betiltották az egyik utolsó orosz független újságot, a Novaja Gazetát Oroszországban, írja a Reuters.
Szél Bernadett két éve próbálja megismerni a Budapest–Belgrád vasútvonal hitelcsomag-szerződését. A korábbi független képviselő első fokon vesztett, másodfokon nyert, majd harmadfokon elvesztette a pert a külügyminisztériummal szemben. A külügy először kikérte magának, hogy csak a kínaiak kérésére titkosította volna a szerződést, de harmadfokon már az maradt az egyetlen érve, hogy a kínaiak véleményét muszáj figyelembe vennie – írja a 444.
Palkovics László miniszter elkezdte az egyeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) átalakításáról, miután menesztette a szervezet két vezetőjét: a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (Hungarian Scientific Panel on Climate Change, HuPCC) alelnökével, a klímakutató Ürge-Vorsatz Diánával tartott megbeszélést hétfőn az MTI szerint.
Nettó tíz forinttal emelkedik a tojás darabonkénti termelői ára szeptembertől – derül ki a Tojásszövetség közleményéből.
A hétvégén átadták a technikai Emmy-díjakat, amelyek közül a „Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egyórás)” kategóriát Rév Marcell nyerte meg az Eufória című sorozatban végzett munkájáért.
A vonattal ütköző autó egyik utasa sem élte túl a balesetet.
A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban hétfőn egész nap tart a polgári engedetlenség. Az intézmény 20 tanára a Nyugati téren gyűlt össze.
A magyar miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát a kereszténység védelméért. Orbán büszke, kijelentette, háború zajlik Európa lelkéért.
Fejenként átlagosan bruttó 2,2 millió forintot osztottak szét az intézmény 15 vezetőjének 2021-ben – derült ki a momentumos Tóth Endre, miután több mint fél éven keresztül húzták az adatigénylésére adott választ.