Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Támogatják Moszkvában a Kárpátalja területére igényt tartó magyar szélsőjobbos elképzelést
Reggeli gyors

Moszkvai politológus: Reális, amit Toroczkai mond

Ukrajna nem fogja tudni megőrizni az államiságot, így logikus és reális, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk vezetője, Toroczkai László arról beszélt, igényt tartanának Kárpátaljára – véli az orosz külügyminisztérium moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézete Politikai Elméleti Tanszékének docense. Nemzetközi lapszemle. 

Zala Márk versei
Belső közlés

Zala Márk versei

Tegnap lett volna 75 éves Zala Márk színművész. Az ő emlékére most néhány versét hallgathatják meg internetes irodalmi rovatunkban.

Elektromágneses csend
Utópia

Elektromágneses csend

Az űrkutatás szempontjából kritikus, hogy tudjuk, hogyan hat a műszerekre, és az emberi szervezetre egyaránt az, ha kiszakadnak a Föld elektromágneses teréből. Erdős Géza fizikus a mágnesesen árnyékolt fertőbozi laboratóriumról beszélt.

Párizs - harmadik tétel
Utcafront

Párizs - harmadik tétel

Az Utcafront e heti vendégei Sylvester Ádám, Kelecsényi Kristóf, Bardóczi Sándor, Torma Tamás, Jamrik Levente és Kozár Alexandra voltak.

Liberalizmus a vásznon – 21. epizód
Mozgóképizmus

Liberalizmus a vásznon – 21. epizód

Búcsút vettünk az Altamira felfedezése című filmtől, és az annak kapcsán felmerült szociáldarwinizmus elemzésének is pontot tettünk a végére; majd Lengyelország felé vettük az irányt Az ígéret földje című alkotás kapcsán.

A dicsőség csillogása
Reggeli gyors

A dicsőség csillogása

M. Dénes Tamással ezúttal a tenisz világába kalauzolt el minket, egy új csillagot mutatott be a Klubrádió hallgatóinak. Ismerjék meg Jannik Sinnert - ezt a nevet sokat fogják még hallani.

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?"

Kosztolányi Dezső egyik legszebb versének kezdőmondata talán a legjobb mottó Murányi Tünde és Kálid Artúr legutóbbi műsorára. Ebben az Ötösben ugyanis éppen a játékosság - annak is az egy életre szóló változata -, és az azzal járó flow élmény kötötte igazán össze a műsorvezetőket és a vendégeket. Lett légyen szó kortárs költészetről, színházi improvizációról, a gyaloglás misztériumáról, vagy éppen a fogyatékossággal élő gyerekekkel való foglalkozásról.