„Köszönjük
Megbeszéljük...

Ungár: Nem igaz, hogy ez egyszemélyes irányítású rendszer

14/09/2023 21:33

| Szerző: Klubrádió

Ungár Péter Orbán Viktor miniszterelnök szerepéről és jelentőségéről vitatkozott Bolgár György kollégánkkal a Megbeszéljük adásában. Az LMP-társelnök szerint nem igaz, hogy ez egyszemélyes irányítású rendszer, vannak önálló hatalmi központok. Orbán "varázserejében" pedig azért nem hisz, mert, mint mondta, "nagy előnyöm, hogy ebbe beleszülettem és terápiával le tudtam dolgozni".

2023. szeptember 14. Megbeszéljük-részlet (2023.09.14.) Ungár Péter
16:11
00:00

Ungár Pétert, az LMP társelnökét, országgyűlési képviselőjét kérdeztük a Megbeszéljük adásában. Amikor műsorvezetőnk azzal kezdte, hogy az általa a Partizánban elmondottakkal szeretne vitázni, azt mondta: ennek már önmagában örül.

Az említett interjúban a zöldpárti politikus olyanokat mondott, mint például: „mi nem a radikális, hanem a higgadt ellenzéke vagyunk ennek a rendszernek”, az LMP-nek stratégiai vitája van a többi ellenzéki párttal, és „nem kell Orbán Viktort mumusnak tekinteni”.

Rendszerellenzék vagy kormányellenzék az LMP? Erre a kérdésre azt mondta: így nehezebb válaszolni, mert definiálni kell, hogy mi a rendszer, amelyben élünk. „A kormány ellenzéke vagyunk, ha koalícióban kormányra kerülnénk mondjuk 2026-ban, akkor lennének olyan kormányzati politikák, amelyet folytatnánk” – fogalmazott. Nem gondolják, hogy Orbán Viktornak minden felismerése arról, hogy milyenek a folyamatok a világban és merre mennek, téves lenne.

Példaként említette, hogy Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének volt egy beszéde szerdán; erre Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője azt reagálta, hogy el kell venni Magyarországtól a vétó lehetőségét, és a Demokratikus Koalíció is ezt mondja, csak ők az „európai egyesült államok” szempontjából jutnak arra, hogy egy országnak se lehessen vétójoga, ne állíthasson meg bizonyos folyamatokat. Ezzel viszont ők az LMP-ben nem értenek egyet, mert szerintük ezt nem Orbán Viktor személyén keresztül kell nézni, ha 2026-tól valaki más lenne a magyar miniszterelnök, annak is meg kell hagyni ezt az esélyt. „Rosszul használja Orbán Viktor a vétót? Igen. Ez elegendő arra, hogy a vétót, mint olyat elvegyük? Nem.” – összegezte Ungár Péter. 

Szerintük az Európai Unió egyik legnagyobb válsága, hogy a magországai és a periféria között növekszik az egyenlőtlenség. Az a kritikájuk az Orbán-kormánnyal szemben, hogy pont a régiós együttműködést veri szét Oroszország érdekében, miközben szerintük előbbi fontosabb, mint a Nyugat-Európához fűződő viszony. Álláspontjuk szerint tehát nem az a tragédia az Oroszország-politikában, hogy Orbánék mást mondanak, mint amit Párizs vagy Berlin, hanem az, hogy mást, mint amit Varsó.

 
Ungár Péter, az LMP társelnöke, kép: Facebook

Műsorvezetőnk, Bolgár György szerint Orbán Viktor ennek a rendszernek a fő vezére, letéteményese, kiagyalója, vizionálója és egyszemélyi végrehajtója, olyan rendszert hozott létre, amelyet saját kezűleg irányít. Ungár Péter viszont azt mondta, ezzel nem ért egyet, aki ezt állítja, az Orbán Viktor „varázserejének” a hatása alatt áll, „Orbán Viktor akarja, hogy Ön ezt gondolja” – fogalmazott. Hozzátette, ha édesanyja (Schmidt Mária történész) és közte van politikai felfogásbeli különbség, akkor az az, hogy nem a nagy, mitikus hősök irányítják a világpolitikát, hanem nagy strukturális változások vannak. Hozzáfűzte: Orbán 2010-es populista fordulata csak beleillik a nagy populista hullámba, amelyet Donald Trump győzelme, a Brexit, a Svédországban alakult jobboldali kormány, a francia szélsőjobb és szélsőbal előretörése, az AfD szereplése jellemez Kelet-Németországban, vagy a közelgő szlovák választás, amelyet ha nem is nyer meg Robert Fico, akkor is (újra) nagyon népszerű. Azt mondta, Orbánnak az a jó, ha elhiszik róla, hogy nagy „sámán és törzsfőnök”, de szerinte nem ilyen ember.

„Vannak ezek a dolgok, amiket elhiszünk róla. Nekem nagy előnyöm, hogy ebbe beleszülettem, terápiával le tudtam dolgozni és már nem hiszem el”. Már tudja, hogy nem azért történt a rendszerváltás és mentek ki a szovjet csapatok, mert Orbán Viktor elmondta azt a bizonyos beszédét, és – ezt a Momentummal szembeni kritikaként fogalmazta meg – nem a kordonbontás miatt dőlt meg a Gyurcsány-kormány. A Fidesz ezt akarja állítani, de szerinte ez akkoriban egynapos hír volt.

Bolgár György szerint Orbán megváltoztatta az alaptörvényt, a választási rendszert, az igazságszolgáltatás működését, az alkotmánybíróságot a kormány alá rendelte, a médiát átvette, a gazdaság kulcspozícióit gyűrte maga alá. Ungár Péter is úgy látja, hogy ebben igaza van, ezek súlyos dolgok. „Én soha életemben nem szavaztam a Fideszre és már nem is fogom szerintem” – tette hozzá. Ugyanakkor úgy véli, a hasonló társadalompolitikájú lengyel kormánynak azért van kisebb többsége, mert nem volt kétharmaduk.

De 2010-ben szerinte az történt, hogy „a rendszerváltoztatás utáni politikai felépítmény mögül elment a legitimitás”. És ez nem az őszödi beszéd miatt volt egyedül (bár, mint mondta, mostanában Gyurcsány-bérencnek is nevezik a NER-bérenc mellett), hanem azért, mert '90-ben osztrák életszínvonalat ígértek a magyar embereknek, és annak az ellenkezője jött, főleg a 2008-as gazdasági válság miatt.

Ungár Péter azt is mondta, szerinte az nem igaz, hogy ez egyszemélyes irányítású rendszer, ez nem jó leírás. A gazdasági elit egy jelentős része elég jól elvan, olyanok is, akik korábban a szocialistáknál is prosperáltak. De, mint mondta, inkább nem akarna senkit megnevezni, mert már elég ellenséget szerzett a múlt héten. A multikat is említette önálló hatalmi központként és szerinte a Fideszen belül is vannak erőközpontok, hiszen az egy párt, még ha nagyon erős is a vezető jelentősége.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.

Megbeszéljük...
2023. szeptember 14., csütörtök 16:45
Műsorvezető: Bolgár György