„Klubrádió
A lényeg

Már 15 ezren szavaztak a Fudan vs. Diákváros konzultáción

9/06/2021 15:03

| Szerző: Klubrádió

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Karácsony Gergely főpolgármesterrel együttműködésben 2021. június 4. és 13. között fővárosi konzultációt kezdeményezett a Diákváros és a Fudan Egyetem projektekhez kapcsolódó beruházásokról. A konzultáció lebonyolítására az aHang közösséget kérték fel, amelynek során online és budapesti köztereken kihelyezett sátrakban is kifejezhetik véleményüket a fővárosiak - írja az aHang.

„A magyar kormány 2021. április 27-én stratégiai megállapodást kötött a kínai Fudan Egyetemmel, annak budapesti központjának létrehozásáról. A megállapodás értelmében a Fudan központja azon a ferencvárosi területen épülne fel, amelyikre korábban 8-10 ezer magyar felsőoktatási hallgató lakhatását biztosító Diákvárost tervezték. A Fudan-beruházás kivitelezésére a magyar állam több százmilliárd forint hitelt venne fel. A Diákváros kivitelezése része a Kormány, a Fővárosi és a Ferencvárosi Önkormányzatok 2019-ben kötött megállapodásainak. Ennek megvalósítását ellehetetlenítené a Fudan budapesti központjának megépítése.” – mondta Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a konzultáció előzményéről.

 
A konzultációs kérdések:
– Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg?
– Egyetért-e a kínai Fudan egyetem budapesti központjának létrehozásával?
– Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan egyetem budapesti központjának megépítésére?
– Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyen képzést magyar diákoknak?
 

 

"Már 15000-en nyilvánítottunk véleményt Fudan-ügyben! 
Annak ellenére, hogy a kormány népszavazást lengetett be a Fudan vs Diákváros kérdésben, a Fudan Egyetemről szóló törvényjavaslat még mindig elérhető a Parlament honlapján, s várhatóan június 14-én dönthet róla az országgyűlés! Te is eddig, pontosabban június 13-áig tudod kinyilvánítani a véleményed az ügyben" – posztolta az aHang a Facebookon.

A konzultáción minden 18. életévét betöltött, állandó budapesti lakcímmel rendelkező polgár vehet részt online vagy személyesen minden 14. életévét betöltött, állandó vagy tartózkodási címmel rendelkező lakos Budapest 15 frekventált pontján – tájékoztatnak a honlapjukon.