„1%
Reggeli gyors

Külföldi rektorok már kiálltak az SZFE mellett

28/10/2020 14:31

| Szerző: Klubrádió/szg

Négy ország rektori konferenciája már kiállt a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és diákjai mellett – mondta az SZFE hallgatói önkormányzatának alelnöke. A Magyar Rektori Konferencia egyértelmű állásfoglalását továbbra is várják az SZFE polgárai.

2020. október 28. Reggeli gyors / részlet, Milovits Hanna (20.10.28.)
08:43
00:00


Az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága kedd délelőtt online eszmecserét tartott az SZFE körül kialakult konfliktusról, amelyen felszólalt Upor László, az SZFE volt rektorhelyettese, a hallgatók képviselője, Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke, és a kormány részéről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyik államtitkára, György László.

Erről kérdeztük Milovits Hannát, az SZFE HÖK alelnökét, aki részt vett a megbeszélésen. Elmondta: nagyon kötött volt a napirend, minden meghallgatott 4 percben mondhatta el saját álláspontját, ezután a bizottság tagjai tettek fel kérdéseket, és a résztvevők 3 percben válaszolhattak; tehát nem egymással, hanem a képviselőkkel beszéltek. Ez az esemény elsősorban arra szolgált, hogy az Európai Uniót a rendelkezésre álló idő alatt lehető legjobban informálják a helyzetről – tette hozzá.

 
 Az SZFE melletti tüntetés 2020. október 23-án.
 Kép: Klubrádió
 

Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke szerint a baloldal felhasználja az egyetemfoglaló diákokat. Ezzel kapcsolatban Milovits Hanna azt mondta: öt képviselő tett fel kérdést, és közülük négyen a minisztériumot illetve a kuratóriumot kérdeztek arról, milyen lépéseket akar tenni a helyzet megoldásáért, tehát a felelősséget arra az oldalra helyezték. Volt olyan európai politikus, aki külön gratulált hallgatók kiállásáért. Egy képviselő volt, aki megismételte, hogy szerinte az ellenzéki pártok szervezik a demonstrációt, erre Milovits Hanna közölte, hogy ez nem igaz, ezeket a vádakat itthon is megkapják a kormányközeli sajtóban, de ők önállók, mind a diákok, mind a tanárok az egyetemi autonómiáért küzdenek, nem másért.

Megismételte: az ITM-nek kellene megtennie az első lépést. Bár a tárca szerint már nem ők az illetékesek, az SZFE hallgatója szerint ez hárítás, hiszen a minisztérium vitte végig ezt az átalakítást „sürgetett és jogszerűtlen úton”. Addig nem tudnak tárgyalni, amíg jogfosztott pozícióban vannak, tárgyalás csakis egyenlő felek között kezdődhet. Azt mondta: próbálnak nyomást gyakorolni és a minisztériummal megértetni, hogy ez az ő felelősségük.

Milovits Hanna beszélt arról is, hogy az EU-nak van egy Student Union nevű ernyőszervezete, amely a tagországok hallgatói önkormányzati szövetségeit tömöríti. Ők is foglalkoztak hétfőn egy órában az SZFE ügyével, a támogatásokról biztosították őket, és az európai egyetemekre, egyetemek vezetőihez viszik tovább ezt az információt. Ez egy másik platform, ahol megpróbálnak támogatókat gyűjteni. Négy ország rektori konferenciája már kiállt mellettük, és szeretnének még több ilyen támogatót.

Úgy folytatta: Magyarországon legaktívabban a hallgatók állnak melléjük, önszerveződések indultak el, több egyetemen fórumokat tartanak, és segítettek az október 23-i demonstráció szervezésében is. Az SZFE-sek azt remélik, hogy ezáltal eléri ez az ügy a oktatókat és az egyetemek vezetőit is.

A Budapesti Corvinus Egyetemen a rektor nem engedte napirendre venni az SZFE melletti szolidaritási nyilatkozatot. A Magyar Rektori Konferencia egyértelmű állásfoglalását pedig továbbra is várják az SZFE polgárai, erről kedden adtak ki közleményt:

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Klubrádió

Reggeli gyors
2020.10.28. 08:15
Műsorvezető: Lampé Ágnes

 

 

 

 

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás