„Klubrádió
A lényeg

Több mint tízezren tüntettek az SZFE mellett

23/10/2020 20:18

| Szerző: Klubrádió

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Mindannyiunk szabadsága címmel hirdettek demonstrációt október 23-án a Műegyetem rakpartra, ahonnan az Urániához vonultak, majd beszédek hangoztak el. A beszámolók szerint tízezres tömeg gyűlt össze a beszédeket hallgatni; orvos, tanár és szakszervezetis felszólaló is volt a diákok mellett.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói október 23-án demonstratív felvonulást szerveztek a szabadság jegyében. „Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás” – fogalmaztak az esemény leírásában. Sok egyetem hallgatói nyílt levélben fordultak az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.

 
A Klubrádió felvétele a tömegről.
 

A tüntetők a Műegyetem rakparton gyülekeztek, majd elindultak a végcél, az Uránia felé. A 16 óra után indult menethez időközben csatlakoztak az MTVA épületénél demonstrálók is. A Műegyetem rakparton alig egy óra alatt több ezer ember gyűlt össze, szolidaritást vállalva a hallgatókkal, voltak közöttük politikusok, művészek, az ország legnívósabb egyetemeinek hallgatói, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az egészségügyi dolgozók és a jogász szakma képviselői is. Magánemberként megjelent Karácsony Gergely főpolgármester is.

Ezután indult a tömeg a Március 15-e térre, ahol fáklyákat gyújtottak, és az útvonal utolsó szakaszát a tiszteletadás jegyében némán tervezték megtenni. Valamivel 18 óra után érkezett meg a tömeg eleje az Uránia filmszínház elé, ahol az SZFE hallgatói megemlékezéssel várták a tüntetőket. A tömeg méretét jelzi, hogy a vége csaknem háromnegyed órával később ért oda, a hvg tudósítása szerint több mint tízezren voltak.

A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara eljátszotta Beethoven Egmont-nyitányát. Ezt az SZFE hallgatóinak „Valami történjen! Legyen valami.” című archív összeállítása követte. Száz színésznő kórusa előadta Selmeczi György Weöres Sándor „A célról” című verséből írt kórusművét, majd Horváth Aladár és a FreeRoma Group lépett a színpadra, ők játszották el az egyetemfoglalók himnuszát, a Titkos egyetemet.

Videónk a beszédekről:

A műsorok után beszédet tartott Vilmos Noémi, az SZFE hallgatója, aki egyebek mellett azt mondta: az október 23-i eseméyn egy út kezdete lehet, amelyen elindulva ez az atomjaira hullott társadalom talán újra egymásra talál. „Ragaszkodjatok az oktatás, a tudomány, a gondolat szabadságához!" – tette hozzá.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviseletében közölte: a PDSZ kezdettől támogatta az SZFE hallgatónak és oktatóinak kezdeményezését "az állam által delegált illetéktelen kezek távoltartására". Hozzátette, ahhoz hasonló, mint ami az SZFE-vel történt, megtörtént az összes olyan területen, ami eddig a kormány látóterébe került: "módszeresen számolják fel a független szervezetek autonómiáját".

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke ugyancsak a hvg beszámolója szerint úgy fogalmazott: az SZFE polgárait "zsarolással, hatalmi szóval félelmítik meg", de ők "példát mutattak mindannyiunknak". Ha ilyen a magyar ifjúság, ha így össze tud zárni egy egész szakma, akkor van remény – emelte ki.

Szkaliczki Andrea orvos a nemrég elfogadott egészségügyi törvényt hozta fel, a hálapénz eltörlését és az orvosok béremelését üdvözölte, de szerinte a jogszabály a magászektor erősödéséhez és olyan változásokhoz vezethet, amelyek miatt megszűnhet az egészségügyi ellátás egyes településeken. „Álljunk ki együtt egy emberhez méltó egészségügyért!” – fogalmazott. Az egészségügyi dolgozók képviseletében Kós Ágnes műtéti szakasszisztens is felszólalt, ő azt mondta, az említett törvény elfogadása óta úgy érzi magát, mint aki zuhan. "Hol a segítség, hol egy kapaszkodó, ki tart meg minket? Szerinte is a színművészetis diákok mutatnak példát szolidaritásból.

Horváth Aladár a Roma Parlament képviseletében '56 roma magyar hőseiről beszélt, akik feláldozták magukat a szabadságért. Azt mondta: ma a színművészetis diákok vezetik a harcot a szabadságért.

A lényeg
2020. október 23., péntek 20.00

 

 

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás